Arra gondoltam kicsit összefoglalom a barokk fuvolával kapcsolatos múltamat. Már régóta tervezek egy írást ezzel kapcsolatban, de most, hogy részt veszek Csalog Benedek mesterkurzusán nem halaszthatom tovább.
Az 1990-es évek elején került a kezembe először ilyen modell. Úgy alakult, hogy apám, Csetényi Gyula triója, a Magyar Barokk Trió – amely alapvetően modern hangszeres formáció volt – rövid ideig kipróbálta a barokk hangszereket is. A fuvolához egy papírra írt fogástáblázaton kívül semmilyen segédanyagom nem volt, és abban az időben hangzó példát is nehezen lehetett találni. Hamarosan én is vettem egyet, sőt a következő években különféle formációk tagjaiként együtt léptünk fel apámmal barokk fuvolával, többek között Bécsben és Berlinben is. Vagyis két barokk fuvola volt a családban, az enyém világosra pácolt volt. Mindkét hangszert Rudolf Tutz készítette Innsbruckban, közvetlenül tőle vettük.
Életem első darabja, amelyet nyilvánosan adtam elő barokk fuvolán egy teljesen különleges mű volt. Bécsben Mozart Betulia liberata (1771) című operájában játszottunk, amelyben összesen egy alkalommal, az első felvonásban szólal meg a két fuvola. Itt a fuvolák – amelyet eredetileg nyilvánvalóan az oboisták szólaltattak meg – C-dúr hangnemben kísérik a szoprán énekest, oly módon, hogy az első, illetve második hegedűt kettőzik meg. A feladat már csak a hangnem miatt sem volt egyszerű.
A későbbiekben több kamaraművet is megszólaltattunk, de 1994 körül már szólóban is koncerteztem barokk fuvolán. Az első ilyen hangversenyre az első munkahelyemen, a IX. kerületi Ádám Jenő Zeneiskolában került sor, ahol modern és barokk fuvolán felváltva játszottam. Telemann, Händel, Carulli művei szólaltattuk gitáros kollégámmal, Kozma Lászlóval. (Ő ma is kollégám, most is játszottam vele az alábbi videón). Nemsokkal később a Miskolci Főiskolán előadtam Telemann D-dúr fantáziáját. Egyébként hivatalosan az első olyan hangversenyt, amelyen barokk és modern fuvola egy előadó által szólalt meg Olga Ivusheikova adta a Péceli Nemzetközi Fuvola Fesztiválon 2018-ban, – azaz csaknem 25 évvel később.
Mindezek ellenére érdeklődésem az évek folyamán elhalt a barokk fuvola irányában. A szakma nem értette mit akarok ezzel a modellel, a vegyes – barokk, modern – koncertet sem értették. A modern hangszeresek úgy vélték kényszerből fordultam a traverso felé (akkor az volt a sztereotípia, hogy az megy barokk hangszerre, aki “nem vált be” a modern fuvolán…), a historikusok, meg vagy nem is tudtak rólam, vagy ha igen, nem értették, hogy egy jó-modern fuvolás miért orientálódik ebbe az irányba. A történet vége tehát az lett, hogy a kilencvenes évek vége felé eladtam a szép – egyébként kitűnő tulajdonságokkal rendelkező – barokk fuvolámat. Ha jól emlékszem Kertész Ildikó vette meg.
De körülbelül tíz éve azt kezdtem észrevenni, hogy egyre többen fordulnak a barokk fuvola felé a modern-fuvola játékosai közül, szinte már mindenki ezzel a típussal jár mindenfelé, természetesen a modern hangszer mellett. Egyszerűen valahogy divat lett belőle. Ezért néhány éve újra elővettem a sötétre pácolt, immár legalább 25 éves barokk fuvolát. Ebben a könyvünk alkotói folyamata is közre játszott, de az is, hogy ma már sokkal több az elérhető hangzó és elméleti anyag, mint amikor először futottam neki ennek a területnek.
Talán meglepő, de az utóbbi években szinte soha sem játszottam barokk klasszikus zenét ezen a modellen, ezért is mérföldkő, hogy hamarosan csatlakozom Csalog Benedek mesterkurzusához, amely kb. 30 éves barokk fuvolás múltam első mesterkurzusa lesz. (Még annyi hozzá tartozik a teljes történethez, hogy már tavaly is részt akartam venni, de a munkám mellett egyszerűen nem jutottam el a felkészülésig, nem tudtam megtanulni a darabokat). Rendkívül izgalmasak ennek a fuvolafajtának a szinte végtelen lehetőségei, amelyek éppen tökéletlenségéből adódnak. Könnyen lehet, hogy a mesterkurzussal kissé elkéstem már, valószínűleg már soha nem lesz belőlem avatott barokk fuvolás, de a kurzust nagy érdeklődéssel várom.
Csalog Benedek nyitóhangversenye: