Almásy Csilla – gyógytornász-fizioterapeuta BSc, egészségügyi tanár MEd - Gerinckoncepció című oldaláról vettem a mai poszt alapját, az eredeti anyag szerzőjének engedélyével. A légzésről van szó. Nagyon érdekes, gondolatébresztő ez a rövid írás, mert ahogy olvastam régi emlékek törtek elő bennem. De olvassuk el az eredeti anyagot és nézzük meg a mellékelt ábrát is:
Facebook link:
https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=680087450831815&id=100064916971648
Almásy Csilla lényegében háromféle légzésről ír. A képen a bal oldalon láthatjuk ábrázolva őket. Fúvós szempontból evidens, hogy az első, a mellkasi légzés nem jöhet szóba (a nyilak a tágulás irányát jelzik). A másik két légzésfajta már ismerősebb lehet: zöld pipa jelzi a rekesz légzést, és pirossal van bekarikázva a hasi légzés. Nézzük mit ír a szerző, az első mondat rendkívül fontos:
“A biomechanikailag helyes légzésmintánk a rekeszlégzés. Ez az, mellyel a legnagyobb mértékű tágulást tudjuk elérni a mellkasban, s általa a tüdőben, tehát a legnagyobb mértékű gázcsere így történik.
A kevésbé jó légzésminták egyike a hasi légzés.
Természetesen a levegő itt is a tüdőbe áramlik, nem a hasba, csak a has területén történnek jelentősebb elmozdulások. Lássuk, hogy miként!
Ennél a légzésmintánál a rekeszizom lesüllyedésekor a hasfal semmilyen ellenállást nem ad, teljesen kontrollálatlanul tágul a hasüreg (mivel a rekeszizom ugye tolódik lefele). Mivel nincs hasi ellenállás a renyhe hasizmok miatt, a rekeszizom a normálisnál mélyebbre süllyed, így a bordákat oldalra kiemelő funkciója nem tud megvalósulni. A bordakosár nem nyílik kellően tágra, sőt, van, akinél teljesen mozdulatlan marad. Ezáltal a tüdő sem tud oldalirányba nyílni. A belső hasűri nyomás értéke csökken.“
Nincs rálátásom, hogy légzésmetodika tekintetében ma mit mutatna egy országos körkép, de emlékeim szerint a hasi, illetve rekesz légzés tekintetében nálunk komoly félreértés mutatkozott – a fogalmak használata területén mindenképpen. Tehát háromféle légzés lehetséges, ebből a mellkasi soha nem volt elfogadott a fúvósoknál. A zavar a másik kettővel van, mert a hasi- és a rekeszlégzés nem ugyan az, illetve az én tanuóéveim alatt – és nyilván azt megelőzően is – ez a két légzésnem össze volt mosva, ami metodikailag óriási félreértés. Pontosabban fogalmazva – bár több esetben a rekeszlégzés helyesen lett körülírva – a rekeszlégzés hasi légzésnek volt fogalmilag elnevezve. Saját emlékeimet tekintve egyértelműen kétféle légzésről hallottam, a mellkasiról és a hasiról, amely utóbbi egy kalap alá volt véve a rekesszel, pedig a különbség biomechanikailag és más tekintetben is óriási. Hasi légzésnél a nyomás és a kapacitás értéke is alacsonyabb, mint a rekeszlégzésnél. Emlékeim szerint a “jó” légzés az volt, amikor a bordakosár nem emelkedett meg és a rekesz a hasfelé tágult. Már bőven főiskolás voltam, amikor először hallottam arról, hogy a bordakosár is tágulhat a hát alsóbb területén… Az alapélményem viszont az volt, amit Almásy Csilla fentebb ír, vagyis ezzel – a hasi légzéssel – nem tudtam annyi levegőt venni, mint amikor a bordakosár (rekeszlégzés) is emelkedett. Ezzel összefüggésben nagyon érdekes az is, hogy – amennyire érzékelem – a hazai fuvolametodika nagyon szereti a légzést tanítani, míg a szájtartásról (Ansatz) eléggé kevéssé értekezik. Szerintem döbbenetes, hogy a légzéssel kapcsolatos félreértések évtizedeken tarthatták magukat úgy, hogy közben a zenei képzés egy eléggé centralizált rendszernek tekinthető.
Még ide kívánkozik egyik tanárom, az orvosi diplomával rendelkező Jochen Gärtner meglátása, aki úgy vélte tökéletes (rekesz) légzést kialakítani egy fiatalnál nem lehet, mert az izmok még túl tónusosak, feszesek. Még viccelődött is vele, hogy az ötvenéves professzor a saját légzését szeretné viszontlátni a húszéves tanítványnál. (Persze gyakorolni ettől még lehet, sőt kell is!) Gärtner úgy vélte, hogy az izmok negyven év körül kerülnek abba az állapotba, ami egy fuvolás számára ideális. Ilyenkor már elég lazák az izmok ahhoz, hogy kellően gyors belégzés lehetséges, viszont még a munkához is megfelelően erősek. Való igaz, hogy a fuvolások valahol 35 és 55 éves korukban vannak hangszeres teljesítményük csúcsán. Az elmúlt évtizedek tükrében saját hangszeres és tanári tapasztalatom ugyan ezt támasztja alá, amit Gärtner mondott – vagyis jobban veszem a levegőt, de semmit sem tettem érte, pusztán idősebb lettem. Gärtner szavai pedig azért elgondolkodtatóak, mert perspektívában szemléli a légzés kérdését.
A fenti kis történet talán rávilágít arra miért mosódott össze a hasi és a rekeszlégzés meghatározása nálunk. A helyes, metodikai természetű válasz pedig az lehetett volna – az adekvát légzés-definíción kívül – hogy hogyan alakítsunk ki “helyes” légzést egy tíz, tizenöt, húszéves fuvolásnál, illetve hogyan törekedjünk rá perfekcionizmus feladása nélkül úgy, hogy akár több tanáron átívelő időt hagyunk rá. A légzés kérdése jó példa arra, hogyan lehet(ne) felépíteni egységes metodikával egy hosszabb távon kibontakozó készséget.
Könyvünkben (A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve) a Zárszóban érintjük ezt a metodikai kérdést is, és megemlítjük az elmúlt évtizedekben e félreértés felszámolására tett erőfeszítéseket is.
Almásy Csilla további linkjei:
www.gerinckoncepcio.hu
www.facebook.com/gerinckoncepcio
www.triplextraining.hu
www.fitmummy.hu
www.orszaggerinctornaja.hu
