Nyáron váratlanul lehetőségem nyílt, hogy felvételt készíthessek egy igen szép helyen (egyelőre nem árulom el hol….). Sajnos a lehetőség hirtelen, sőt felkészületlenül ért el, így gyakorlatilag szinte semmit sem tudtam készülni rá, mindössze a telefont raktam le a felvételekhez és már játszottam is. Mindezt korán reggel 7 körül kellett kiviteleznem, mert nem tudtam, hogy a környező szántókon dolgoznak-e. Tehát eléggé kapkodnom kellett, de a kiemelkedő hangzású kápolna miatt feltétlen megérte, még ha a felvételek nem is tökéletesek. Végül volt lehetőségem még egy másik felvételt is készítenem a szintén kitűnő akusztikájú pavilonban is.
Raphael Dressler (1784-1835)
- Choix de jolies Bagatelles ~ Air Portugaise (Theme and variation)
Traverso flute by Rudolf Tutz after G. A. Rottenburgh
George Tromlitz (1725-1805) – IV. Partita ~ Menüett I-II
Traverso flute by Rudolf Tutz after G. A. Rottenburgh