Hazai fuvolásaink is egyre szebb és szebb honlapokkal rukkonak elő. És íme egy újabb példa: már egy ideje üzemel Fülep Márk weboldala – klikk a fenti képre! Holnap újraközlünk egy interjút, amit ő készített és a Fidelio-n jelent meg… Az alábbi életrajzot (és képeket) a szerző oldaláról vettem át, kedvcsinálónak.
Fülep Márk alapfokon Doma Istvánné, majd Cserfalviné Ferenczi Katalin, középfokon Rácz János, majd Siklósi Tamás növendékeként végezte zenei tanulmányait. Országos rajzpályázatot, népdaléneklési versenyeket nyert. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Pröhle Henriknél tanult, ahol 2000-ben Summa Cum Laude diplomázott. Tanulmányai során végig kísérte az a vezérelv, miszerint a nagyszerű és méltán világhírű hazai fuvolaművészektől el lehet sajátítani a fuvolaművészet fortélyait. Ezért kiemelt jelentőségűek a mesterkurzusok, közel negyvenen tanult: Bálint János, Csalog Benedek, Csetényi Gyula, Drahos Béla, Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely, Matuz István, Walter Auer, Mario Caroli, Michael – Martin Kofler, Alain Marion, Auréle Nicolet, Paula Robison, Yossi Arnheim, stb. professzoroknál.
Játékával és munkásságával mindig komoly szakmai elismeréseket váltott ki. Artisjus-díjat (1998, 2008), háromszor Fischer Annie ösztöndíjat (2004, 2005, 2006) és Lajtha László-díjat (2008) kapott. Temesváron (2002) I. díj és különdíjat nyert; Budapesten (2003) középdöntős volt. 2004-ben a Magyar Fuvolás Társaság elnökségi tagnak választotta.
A klasszikus fuvolairodalom teljes repertoárjának megszólaltatása mellett fontosnak tartja a magyar népzene hagyományának ápolását. Hangszerének lehetőségeit a különböző zenei stílusokban kutatja: a barokk díszítéstechnika, a modern megfúvási módok, improvizált kadenciák, népi hangszerek egyaránt foglalkoztatják. Koncertjein gyakran többféle fuvolán játszik, ő adta hazánkban az első önálló altfuvola estet. Alkalmazza a körkörös légzéstechnikát. Fontosnak tartja a kortárs zenékre való nyitottságot, több szerző komponált számára művet. Aktív tagja az EAR Együttesnek és dolgozik a Marcato Együttessel. Műveket mutatott be Pierre Csillag, Dragony Tímea, Faragó Béla, Gyöngyössy Zoltán, Horváth Balázs, Bischer-Matyó Tamás, Pintér Gyula, Sugár Miklós zeneszerzők darabjaiból.
Az EAR Együttes „A magyar népi hangszerek az elektronikában”c. programja Sugár Mikós kezdeményezésére jött létre, amely Fülep Márk népi hangszereken való jártasságának a kortárs zene irányába és a zeneszerzők magyar népzene alkalmazására való buzdításával összhangra talált. A magyar népi hangszerekre való komponálás hosszú évek, különleges és egyedülálló kísérleteit vonja majd maga után.
Fülep Márk – fuvola
Varnus Xavér – orgona
Tóth-Vajna Zsombor – csembaló
A felvétel Budapesten készült 2008ban.