Fuvolafejek fából – David Chu munkáiról
A korábban ígért David Chu interjú tehát itt következik – éspedig a kibővített változat ami a British Flute Magzine-nak készült, és magyarul még nem jelent meg. A dolog természetéből adódóan belinkeltem a szövegbe azokat a korábbi blog bejegyzéseimet, cikkeimet, amelyek relevánsak lehetnek, és kapcsolódnak az interjúban elhangzottakhoz. Mr.Chu munkáira a Magyarországon is járt Gary Schocker hívta fel a figyelmemet. A kipróbálás élménye mellett minőségi és esztétikus munkája azonnal magára vonta érdeklődésemet. Érdemes odafigyelni a fuvolafej építésnek erre az irányzatára, mert gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni: a fuvola voltaképpen fafúvós hangszer eredetileg. Ebből a hangzásból csempésznek vissza valamit – olykor többet – a különféle fából készített fejek. David Chu nem csak ezért különleges, mert fa fejeket készít hanem, mert tapasztalt fuvolás és fuvolakészítő is, aki már több nagy cégnél bizonyított. Fő tevékenysége mellett fuvolarestaurálással is foglalkozik.
Czeloth-Csetényi Gyula: Fuvolafejkészítőként Önnek egy különleges logója van. Mit jelent ez az írásjel?
David Chu: Ezt a pecsétet magam alkottam kínai írásjelekből. A legtöbbször levelek végén használják aláírásként, vagy egyszerűen tussal készített kalligráfiai jel. De ezen kívül sok más megjelenési formája is lehetséges, úgy a méret, mint a szín tekintetében is. Általában vörös tintával írják. A jelem két karakterből áll: az első a bal oldalon azt jelenti “oldalt” vagy “oldalra”, a másik jelentése a jobb oldalon az, hogy “fújni a levegőt”. Ez számomra a Böhm fuvolát jelenti, amellyel a legtöbbet dolgozom.
CCG.: Ön Hong-Kong-ban született. Mikor kezdett zenét tanulni és hogyan került kapcsolatba a fuvolázással?
David Chu: Tizennégyéves korom táján kezdtem fuvolázni tanulni. Még ez előtt, zongorázni tanultam olyan hosszú ideig amennyire csak vissza tudok emlékezni. Nem nagyon volt kedvem hozzá, ezért mindig őrjöngve gyakoroltam, ahogy egyre közeledett az óra. Amikor megismertem a fuvolát rögtön beleszerettem, és ez a mai napig ugyan olyan intenzitással tart. Éjjel nappal gyakoroltam és nagyon gyorsan haladtam. A tanárom ekkor a Hong-Kongi Filharmónikusok szólófuvolása volt, egy amerikai, név szerint Timothy Wilson. A fuvolázás minden lényegi aspektusát tőle tanultam, úgy mint a hangképzést, zenélést, formálást és a fuvolairodalmat. Nagyon jó tanárom volt.
CCG.: Szokott koncereket is adni?
David Chu: Amióta 1997ben az arizona-i Phoneix-ből Bostonba költöztem már nem játszom nyilvánosan. Arizonában sokat játszottam zenekarral, de játszottam kamarazenét és szóló műsorokat is, klasszikus és jazz területen egyaránt. Mivel csak néhány órányira laktam Los Angeles-től sok stúdiómunkám is akadt, reklámfilm zenéket, filmzenéket, dalokat írtam, stúdiófelvételeket vezettem.
CCG.: Milyen műsort válaszana egy koncertjére?
David Chu: Egy fuvolaestet valószínűleg Bach vagy C.P.E.Bach darabbal kezdeném – vagy mindkettővel. C.P.E.Bach szonátái csodálatosak és ritkán játszák őket. Ezután valamilyen bécsi klasszikus zene jönne, mondjuk Mozart D-dúr fuvolanégyese. Ha nincsenek vonósok kéznél akkor Beethoven Tavaszi szonátája igazán szép lenne, vagy Schubert Arpeggione szonátája – ez utóbbi persze altfuvolán. Ezután valamilyen könnyedebb francia zene következne, mint Fauré Morceau de Concours-a, Ravel Habanera-ja vagy a Syrinx. Az utolsó darabnak egy nagy és jelentős szonátának kellene lennie, mondjuk lehetne a Prokofjev vagy a Reinecke szonáta, vagy valamelyik amerikai szerző műve, Copland-ra vagy Liebermann-ra gondolok. A fuvolairodalom olyan gazdag és fantasztikus! Ez a lista csak az én kedvenceimből készült. Természetesen kedvelem a Poulenc szonátát is, és egy másik napon talán tisztán francia fuvolazenét játszanék egészen Leclair-el kezdve.
CCG.:Mielőtt belekezdett saját üzletébe több neves fuvolakészítő cégnek is dolgozott. Ön olyan cégeknél szerezhetett tapasztalatot, mint a Arista, Burkart és a Haynes. Elmondaná melyik volt az első munkahelye és késöbb mi volt a feladata ezeknél a cégeknél?
David Chu: Bambusz fuvolafejeket készítettem amikor találkoztam James Phelan-el [a Burkhart cég egyik alapítója], a Phoenix Flute Fair-en, ahol együtt állítottunk ki. Akkor már egy csodálatos Lillian Burkart fejen játszottam az Altus fuvolámon, és nagyon kíváncsi voltam a fuvolafejek fizikájára, és a fuvolakészítésre általában. A fuvolaépítéshez szükséges információk nincsenek széles körben elterjedve, ezért amikor Jim megkért, hogy volna-e kedvem a Burkart-nál dolgozni rögtön éltem is lehetőséggel. A fuvolaépítés iránti kíváncsiságom Boston-ba vitt, amely az amerikai fuvolaépítés központja; olyan cégek székelnek itt, mint Powell és a Haynes, de más, fontos fuvolaépítő is megtalálható itt. 1998ban Phoenix-ből Boston-ba költöztem és beléptem a céghez. Emlékszem első alkalommal nem használtam vizet a fejek fényesítésénél; ez volt az első munkám és nagyon sokat kellett csinálnom! Lillian megtanított a fuvolakészítés minden részletére, és Jim bevezetett a CNC eszterga mérnöki részleteibe. De a fő munkám az volt, hogy fuvola és piccolo fejeket készítettem. Megtanultam ezüst, arany és platina fejeket készíteni és a következő néhány évben több mint 300 terméket készítettem különböző fuvolaépítő cégeknek. Ez mindössze három évvel azután volt, hogy elhatároztam szeretnék saját fa fejeket készíteni.
Még Phoenix-ben éltem, amikor először hallottam ismertem meg William Bennett-ről, barátomtól, Joel Tse-től (Toledo Szimfónikusok). Lenyűgözve hallgattam Joel nagy és szép fuvolahangját amelyet egy helyreállított francia hangszeren ért el egy Arista szájrésszel. Ő javasolta, hogy hallanom kell WIBB-et (Williem Bennett). Logikus lépésnek tűnt fuvolaépítői pályámon, hogy egy olyan készítőnél tanuljak tovább, aki WIBB-e is együttműködik, és értékeli, megérti a francia fuvolaépítési tradíciót. A három Bostonban töltött év után mentem az Arista Flutes-hoz dolgozni. A hivatalos munkám rövid volt, de tartós barátságot kötöttem Miguel és Juan Arista-val. Ma is van alvállalkozói szerződésem velük, amely főként fuvolák párnázását jelenti. Náluk a fuvolaépítés kevésbé tudományos, inkább intuitív.
Egy ideje már szabadúszó vagyok – régi francia, valamint Powell és Haynes fuvolákat javítok és újítok fel, és az Aristának is készítek párnázásokat új fuvoláikhoz, ezen kívül készítem saját bambusz fejeimet minden fuvola fajtához. Rengeteg olyan fuvolással találkoztam akinek régi fuvolája van. 2003 körül egy alvállalkozói szerződésem keretében a Haynes-nek dolgoztam, és ők eléggé megkedvelték a munkáimat, ezért felvettek konzultánsnak. Ez addig az időig tartott, amíg a Haynes-nél tulajdonos váltás történt. Amikor Chris McKenna, az ügyvezető igazgató távozott én lettem az utódja. Számos kis és nagy változtatást tudtam végrehajtani; kísérletezhettem a William Bennett skálával, bevezettem a Straubinger párnákat, új ezüst ötvözetet készítettem, és bevezettem a 19.5-karátos aranyfuvolát, és így tovább.
CCG.: Milyen elvárásokat támasztottak ezek a cégek a fuvolahang tekintetében?
David Chu: A fuvolahang nagyon szubjektív és finom dolog. A meghatározó rezgés a fuvolafejben keletkezik és végigfut az egész testen beleértve a játékos szájüregét is. Más-más fejet használva egyazon fuvolán különféle hangzást érhetünk el. Ugyan azt a fejet különböző fuvolákon használva szintén eltérő zenei kifejezésmódokat találhatunk.
A Burkart Flutes-nál olyan fejeket kellett készítenem, amelyek a lehető legjobban megközelítették a Lillian által készítetteket. Az elvárások meglehetősen szigorúak voltak: egy bizonyos módon kellett megszólalniuk mind a három oktávon, nagyon nyitottan és könnyedén, különösen a harmadik oktávon. Három különféle típusú fejet készítettem a nagyon csillogó, gyors artikulációjútól, a tradicionálisabb, puhább, kerekebb hangig. Hosszú idő kellett hozzá, hogy megfeleljek ezeknek a feladatoknak. Lassanként kezdtem megérteni a befúvónyílás és a hang kapcsolatának természetét, mint a szín, a dinamikai skála, a megszólalás gyorsasága, és más tényezők.
Az Arista Flutes-nál a a fejkészítésbe vontak be. A fuvoláik a régi francia fuvolákat utánozzák, azok közül is a jókat. A skálájuk természetesen modern (A=442), a hangjuk nagyobb, és könnyű megszólalásúak. Megtanultam, hogy a hang közvetlenül következik a skála, a fej, és a befúvónyílás kombinációjából. Ha ezek az összetevők egyensúlyban vannak, akkor korrekt felhangok keletkeznek a fuvola minden hangján. A hangszer nagyon rezonáns lesz és könnyen megszólaltatható tiszta intonációval. Ahogy teszteltem saját fa fejeimet az Arista fuvoláin, ezek is birtokában vannak azoknak a minőségeknek, amelyet egy ezüst Arista fej birtokol.
A Haynes fuvoláinak különleges hangja volt a 50es, 60as években, egyikük Rampal felvételein hallható, például a Bach és C.P.E. Bach Szonáták felvételén. A fő direktíva az volt amikor a Haynes-hez érkeztem, hogy a mának építsünk hangszereket, ne a régi modelleket másoljuk. Nagy mozgásterem volt a kísérletezést illetően, és új technológiákat vezethettem be, amelyek nem törölték el teljesen a régi tudást. A szerepem inkább az irányítás volt, mint a tényleges munka, amely hiányzott nekem. A fejkészítőket arra buzdítottam, hogy próbáljanak ki többféle megoldást, lássuk melyik működik legjobban a piacon. Sok különféle fuvolafejet készíthettünk.
CCG.: Volt lehetősége arra ezeknél a cégeknél, hogy megvalósítsa az Ön által elképzelt fuvolahangot?
David Chu: A lehetőségeim elég korlátozottak voltak. Hacsak a tesztelő és a készítő nem egy azon személy nincs közvetlen kontroll a fejek hangja felett. Amikor elkezdtem készíteni a saját fa fejeimet akkor lehettem és a készítő és a tesztelői egy személyben. Amíg Lillian Burkart-nak dolgoztam lehetőségem nyílt lemásolni egyik Louis Lot ezüst fuvolafejemet. Az eredmény egyáltalán nem volt rossz. Képes voltam megközelíteni az eredeti fej néhány vonatkozását, de nem lehetett pontos egyezés, mert ugyan lemásoltam a nyílást, a szájrészt szögét, és a cső kúposságát és a fém keménységét. Volt egy hasonló kísérletem a Haynes-nél, amikor olyan fejeket készítettünk amelyek a 50es, 60as évek modelljeire reflektálnak, különösen az arany fuvolák esetében. Közel kerültünk hozzájuk, de nem eléggé.
Rájöttem, hogy a zene végül is önkifejezés, és a fuvolaépítés művészete is az. Amikor a saját fa fejeimet készítem a saját fuvolázásomra szabva készítem. Keresek egy olyan hangot amelynek erős magja van, színekben gazdag, amely képes minden pillanatban követni az Ansatz változásait, és mind ezt megfelelő dinamikával és gyors megszólaltatással teszi.
CCG.: És végre eljött az ideje, hogy saját üzletet építhetett, és magtalálat saját útját a fuvolaépítők világában. Mikor és hogyan indult az Ön története, mint fa fuvolafejkészítő? Miért készít egyáltalán fából fejeket?
David Chu: Vicces, ahogy a dolgok az életben egymásból következnek. Az első fejem bambuszból készült; ez 1994ben volt és akkor sok bambuszfuvolát készítettem és Phoenix-ben éltem. Theobald Böhm “A fuvola és a fuvolakészítés” című könyvét tanulmányoztam. Az ő fuvolafej tervei az illusztárciók alapján meglehetősen egyértelműek. Miután készítettem hat bambusz fejet, elkészítettem a hetediket is, amivel már elégedett lehettem. Folytattam a készítésüket néhány barátom részére, és sikerült többet is eladnom. Altfuolához is készítettem fejeket bambuszból. Néhány mérés adatot nem találtam meg Böhm könyvében, így lemásoltam a “Flutemaker’s Guide”-ot az altfuvolákhoz. Később rájöttem, hogy azok a méréseredmények meglehetősen hasonlítanak Abert Cooper számaihoz.
Amikor fa fuvolafejeket kezdtem készíteni valamilyen sötétebbet, mélyebbet kerestem, amelyet relatíve könnyű megszólaltatni, és megfelelő hangerővel, dinamikai skálával rendelkezik. A piacon fellelhető fa fejek között nagyon sok túl nehézkesen megszólaltatható, vagy túl csillogó, mint egy ezüst fuvolafej. Próbáltam középutat találni. Készítettem két fejet, egyet grenadillából, egy másikat cocobolo-ból. William Bennett kipróbálta őket,a mikor Bostonba látogatott és ő bátorított, hogy folytassam a munkát. Akkor már tudta, hogy megtaláltam célomat, mint fuvolakészítő – ez a fa fuvolafej készítés volt.
Helyreállított, régi francia fuvolák és új, keményfa fuvolafejek.
CCG.: Az Ön weboldalán rengeteg fejet láthatunk, amelyek különféle színű fákból készültek. Milyen fa fajtákat ahsznál?
David Chu: Elsősorban grenadillát (latinul: Dalbergia melanoxylon; másnéven Afrikai Feketefa – tévesen néha ébenfának nevezik) és buxusfát – egyik nehéz, a másik könnyű. Nagyon szeretem a kókuszfát is, de szinte lehetetlen beszerezni manapság. Nagyon sok más fa fajta van még, amelyeket szépségük és különleges tulajdonságaik miatt használok, ilyenek a mopane (Colophospermum mopane), a rózsaszín elefántcsontfa (Berchemia zeyheri), a cocobolo, a Brazil Rózsafa és a Királyfa (Dalbergia cearensis) Dél Afrikából. Alkalmanként használok Kígyófát, Bocote-t, és Osange Orange fát.
CCG.: Több mint 150 éve, hogy Theobald Boehm megalkotta az első fém fuvolát, és azóta a hangszer anyaga végérvényesen megváltozott. Manapság sok fuvolás vásárol újra fa fuvolát a meglévő mellé, mások a megszokott hangszerükhöz vesznek fa fejeket. Milyen lesz egy ezüst fuvola hangkaraktere egy fa fejjel?
David Chu: A fa fuvolafej mindenképpen sötétebb hangot ad, mint egy modern ezüst fej. Mostanában a legtöbb fém fej nagyon csillogó és mégis vékony a magas regiszterben. Az én fejeimnek kerekebb hangja van, amely képes könnyen keveredni más fúvósok, illetve vonósok hangzásával. A hangjuk fókuszált anélkül, hogy erőszakolt lenne, komplex, így megengedi a játékos hangszínváltásait. Ezzel együtt a hangerő és a dinamikai skála elegendő ahhoz, hogy a modern elvárásoknak megfeleljen.
CCG.: Az Ön tapasztalata szerint miért választják a fuvolások a fejeket?
David Chu: A legtöbben más hangot és érzést keresnek. Néhány fuvolás Bach műveihez használja, mások a jazz-ben. Én is szeretem Bach zenéjét, de nem csak a fuvolaszonátákat, hanem a fuvola és oboaszólókat a kantátákból. Fa fejet használva több lehetőségem van a frazírozás és a színváltások területén. A hang meleg és jól illik az ének és a csembaló hangjához. De nem korlátoznám a használatot a barokk zenére. Én fa fejen játszom olyan műveket is, mint a Prokofjev és Poulenc szonáta, és az Andersen etűdök. Lehetőséget adok egy újabb előadási elképzelésre, amelyet talán a szerző és a közönség is szívesen hallana. Néhány zenekari kollégám szívesen használja a fejeimet Beethoven és Haydn szimfóniáihoz, Debussy Faun délutánjához. A fa fejek nagyon alkalmasak kamarazenélésre is, Mozart Fuvolanégyesire, például. A New York City Ballet teljes fuvolaszólama használja a termékeimet egyes operákban.
CCG.: Ön tradicionális bambuszfuvolákat is készít. Kik a vásárlói?
David Chu: A bambuszfuvolát leginkább meditációra használják mert meleg és mély a hangja. Felvételeket is készítenek vele, és olyan musicalekben is szerephez jut mint a “Miss Saigon” és az “Oroszlánkirály”. Bambuszfuvolát készíteni mindig új élmény, mert nincs két egyforma alapanyag. Minden egyes hangszernél új méréseket és számításokat kell elvégezni.
CCG.: Említette, hogy régi fuvolák is a kezébe kerültek munkája során. Meséljen a másik munkájáról, a fuvola restaurálásról. Milyen hangszereket újított fel? Vannak közöttük híresek?
David Chu: A mai fuvolák generáljavítását illetően gyakran tapasztalom, hogy a fuvolások – profik és amatőrök egyaránt – jóval tovább használják hangszerüket, mint az tanácsos lenne. Inkább a játéktechnikájukat igazítják a már javítást igénylő hangszerhez, mintsem hangszerészhez vinnék.
Ami a régi fuvolákat illeti a múzeumok kiváló helyek ha régi fuvolákat akarunk látni, néhányukban meg is engedik, hogy megszólaltassuk ezeket a hangszereket. Viszont ezek a fuvolák nincsenek jó állapotban, és hamis kép alakulhat ki a rajta játszók fejében, hogy a régi hangszerekről nem működtek jó. Meg kell érteni, hogy a múzeum teljesen más célt szolgál, mint egy hangszerbolt. Ezért olyan nagy privilégium egy jól helyreállított Louis Lot vagy Böhm-Mandler fuvolán játszani. Sok gyűjtő és profi fuvolás is keresi és állítatja helyre, vagy éppen módosítja ezeket a hangszereket, ugyan úgy mint a Stradivarius hegedűket, hagy saját céljaiknak megfelelően használhassák. A fuvola olyan mint egy óraszerkezet, egy mechanikus készülék amely, az idő mérésére szolgál, de esztétikai értéke, szépsége is van. Az a képessége teszi kronométerré, hogy a helyes időt mutatja. A fuvola is azzal válik hangszerré, hogy zenét szólaltatnak meg rajta.
A fa fuvolafej készítés régimódi eljárásnak tűnhet, akkor amikor a fuvolákat már fémből készítik. Gyengéd érzelmeket táplálok az olyan régi fuvolák iránt, mint Louis Lot, Bonneville, Rive, vagy a Godfroy – nem azért mert régiek, hanem mert jók. De szintén érdekelnek ezen francia modellek amerikai interpretációja, amlyet a Powell és a Haynes korai fuvolái képviselik.
1980 óta élek Phoenixban, de nem ismerek olyan fuvolajavítót aki akarna vagy képes lenne helyreállítani vagy éppen restaurálni egy Louis Lot fuvolát. Eleinte magamtól próbáltam megtanulni a restaurálás fortélyait, de nem jutottam messzire, egészen addig, amíg nem találkoztam a néhai Robert Gilchrist-el. Ő adta át nekem az a tudást és gyakorlatot ami egy fuvola helyreállításhoz szükséges, hogy a hangszer nem csupán játszható legyen, hanem visszanyerje az elérhető legmagasabb minőségét.
Az évek során sok Louis Lot fuvolát állítottam helyre, csakúgy ezüstből mint a fából készülteket is, néhány közülük meglehetősen korai példányok voltak egészen Taffanel idejéből, sőt néhány még korábbi is a kezembe került. Kétségtelenül nagy különbségek vannak az egyes korszakok és az egyes készítők között is. Nagyon szeretem Louis Lot Henri Villette-féle időszakát. Ő volt az egyetlen, aki közvetlenül Lot keze alá dolgozhatott hosszú ideig. (L.Lot visszavanonulása után Henri Villette vitte tovább a céget – a szerk.)
Ami az amerikai fuvolákat illeti, dolgoztam egy olyan hangszeren amely Powell-Haynes készítésű volt, és amely a Filharmónia Zenekar első fuvolása, George Barreres tanítványának William Kincaid-nek a tulajdonában volt. Verne Q. Powell Haynes-nál dolgozott az 1920-as évek elején, ekkor rendelte Kinclaid fuvolát Haynes-tól. De felújítottam egy Elaine Shaffer tulajdonában lévő Powell fuvolát is. Az ő csodálatos Bach szonáta felvételein nőttem fel. Jean-Pierre Rampal arany Haynes fuvoláját is én restauráltam. Ez valóban egy csodálatos hangszer, nagyon meleg hanggal, és teljesen egyedi kivitelben. Munkát mindig azzal kezdem, hogy játszom a hangszeren, azért, hogy minél jobban megismerjem a tulajdonságait és kipróbálom azt is hogyan működik különféle fejekkel. Még ennél is fontosabb, hogy megtaláljam azt a módot, ami nem sokban tér el attól a játékmódtól, ahogyan a tulajdonosuk játszik majd rajta.
Amikor egy régi Böhm fuvolát újítok fel visszafordíthatatlanul, mindig döntenem kell mennyit tartsak meg az eredetiből. Mindemellett lehetetlen eldönteni milyen tulajdonságai vannak egy hangszernek ha nincs optimális állapotban. A cél, hogy minimális változtatással érjük el ezt az állapotot. Valahol kompromisszumot kell találni a felújítás és a restaurálás között. A hangszer tulajdonosa húzza meg ezt a határt. Egy múzeum nagyszerű hely lehet, hogy régi fuvolákat lássunk. Néhányukban meg is engedik a látogatóknak, hogy megszólaltassák ezeket a hangszereket. Ezek legtöbbször nem igazán vannak jó állapotban, ezért a fuvolásokban hibás elképzelés alakulhat ki arról milyenek is voltak a régi hangszerek. Sokan azt hihetik a régi fuvolák rosszak voltak. Be kell tehát látni, hogy a múzeumoknak teljen más a céljuk mint egy hangszerkereskedőnek. Ezért olyan nagy kiváltság az, ha valaki egy jó állapotban lévő Louis Lot vagy Böhm és Mandler fuvolán játszhat. Sok magángyűjtő és előadó felkutatja ezeket a fuvolákat és helyreállítatja őket, vagy nagyban módosítatja ezeket, - akár csak a Stradivari hegedűket szokták – saját céljaiknak megfelelően. A fuvola - csakúgy mint egy óra – egy mechanikus szerkezet, ami szépség és a funkció öszhangját sugározza. A fuvola is akkor válik műtárgyból hangszerré ha zenét szólaltathatnak meg rajta. Mint fuvolás és hangszerkészítő hangszerész érdeklődésem homlokterében elsősorban a Böhm fuvola áll. Lenyűgöz a fuvola komplexitása – minden tényezője a hangszer egészére is kihat, - értem ez alatt a cső anyagát, a párnákat, a fej kialakítását, az illesztéseket, és sok minden mást is… Ezeket a kis és nagy változókat nem könnyű együtt kezelni. Mindezek végösszege adja meg a fuvola egyedi különlegességét és minőségét.
CCG.: További jó munkát kívánunk és köszönjük a beszélgetést!
http://blogs.fluteportal.com/2011/07/10/sideblown-in-boston/
© Czeloth-Csetényi Gyula 2010