A pénteken tartott előadásom után meglepően sokan érezték úgy, hogy telefonon is beszéljenek velem. Mindig nagyon érdekes kik azok, akiket egy ilyen esemény érdekel, bejelentkeznek és el is jönnek (sőt jegyzetelnek!), mint ahogy az is nagyon beszédes, hogy kik azok, akik soha nem vesznek részt, de tudnak róla…
Mint ahogy élőben elmondtam az előadás egyrészt a tavasszal megjelent cikkem kiegészítése (új adatok kerültek elő és a Parlando-ben megjelent cikkem itt letölthető példányát frissíteni is fogom hamarosan – erről majd külön bejegyzést is írok… ), másrészt az ősszel megjelenő cikkem előzetese volt. És ahogy korábbi anyagban, itt is meglepő, sőt néha megdöbbentő tények várnak az Olvasóra a 19. század magyar fuvolakultúráját illetően.
Az egyik kiegészítést itt teszem meg. Az utolsó pillanatban elém került egy kép, aminek a jelentőségét kicsit jobban is kiefejtem. Az alábbi képen gróf Széchenyi István látható (Bäcker litográfiája Löschinger Zsigmond rajza alapján – Széchenyi Döblingben). Bár Széchenyi alakját a közgondolkodás ma már könnyedén társítja a Tudományos Akadémiához, a Lánchídhoz, lóversenyhez, vagy a kaszinóhoz, máig nincs eléggé a köztudatban, hogy a “Legnagyobb magyar” a fuvolázás avatott játékosa volt, de komponált is, – úgy gondolom, hogy ez a mi bűnünk, szakmai mulasztásunk.
A jobboldali képen a Széchenyit alakító Eperjes Károly látható a Hídember című filmben, és az is nyilvánvaló, hogy a filmbeli jelenet, beállítás a litográfia nyomán készült.
A litográfián Széchenyi kezében lévő fuvolának fokos feje van – ez jól látszik a bal alsó képen, de a felette lévőn is kivehető. A filmbeli fuvola sokkal régebbi gróf Széchenyi koránál, egy Zimmermann modellnek tűnik a 19. század második feléből.
A bal oldat látható hangszer a Csákán vagy Csákány, amely a korabeli sajtóanyagok említésében magyar találmány, konkrétan Heberle Antal alkotta meg (most megkímélem az Olvasót az idevágó sajtódokumentumok bemutatásától). Később a pozsonyi Schöllpast műhely tökéletesítette és gyártotta, de készült Csákány (németesen Tsakan) bécsben is, például a Ziegler műhelyben. Két változata van: az egyik a képen látható haránt modell, amely erősen emlékeztet egy egyszerű rendszerű fuvolára, valamint az osztrák változat, ahol nincs fokos-szerű fej és a hangszert furulya-szerűen tartották – lényegében egy sétapálca-furulya.
Heberle egyébként gyakran lépett fel pest-budai színházi előadások felvonásközeiben e hangszerrel, és a hangszer roppant népszerűségét is jelzi, hogy kb. 400 kompozíció született rá, beleértve metodika és etűdöket is. Heberle mellett többek között Ernst Krähmer (1795-1837) is komponált erre a hangszerre darabokat, szonátát, fantáziákat és etűdöt is. Minden, amit csákány-ra írtak játszható fuvolán is.
A sajtóanyagok alapján az nem világos még teljesen, hogy gróf Széchenyi István a csákány mellett játszott-e az akkori idők valamilyen fuvolatípusán is, de ez biztos, hogy képes lehetett rá.