Régen tervezek egy fordítást Raffaele Trevisani-ról. Ő az aki 20 éves kora előtt nem találkozott fuvolával és felnőtt fejjel vágott bele a hangszer megtanulásába, hogy azután a világ vezető fuvolásai közé emelkedhessen rövid idő alatt. September Payne készített egy háromrészes interjút vele 2011ben a teachflute.com, amely tulajdonképpen a Powell Flutes INC. egyik, fuvola tanítással foglalkozó blogja. Az interjú ott 3 részben került közlésre, és ez itt is így lesz – jöjjön tehát az első rész! A cikk végén találjuk linket a következő részhez:
September Payne: Sir James Galway 1996os nyári Szemináriumán meggyőződhettünk arról menyire hasonlóak az elképzeléseink Moyse és a francia iskola vonatkozásában hang és a szájtartásról tekintetében. Volt lehetőségem megismerni az játékodat és a tanításodat milánói mesterkurzusodon ahol aszisztensed voltam, és San Diegoban is, ahol vendégül láttunk egy mesterkurzusra. A zenei képzésed útja elég érdekes volt.
Raffaele: Igen, elég különleges módon közelítettem a fuvolához, valószínűleg teljesen máshogyan, mint mások. Habár volt zene a házunkban és gyerek koromban zongoráztam, 20 éves koromig egyáltalán nem fuvoláztam. Jelentkeztem egy speciális iskolába, ami amatőr zenészeknek tartott képzést. Attól a pillanattól kezdve egész nap gyakoroltam és a legjobb akartam lenni. Ez volt a filozófiám: ha én akarok lenni a legjobb miért ne tanuljak a legjobbaktól? Ezidőtájt Jean-Pierre Rampal csodálatos hangja és fantasztikus artikulációja volt az ideálom. Ezután jött Jimmy (Sir James Galway) a képbe. Nekem ő valahogy még precízebbnek tűnt. Természetesen, zeneileg nagyon szeretem Rampal játékát is. Ha meghallgatjuk a felvételeit a formálása örülten jó, de szerintem hang szempontjából Jimmy (Sir James) a legjobb. Julius Baker hangját is érdekesnek találom. Nekem ők a legnagyobb fuvolások, és természetesen Marcel Moyse , de őt soha sem hallottam játszani élben, ellentétben Veled.
Első alkalommal 1978ban hallottam Jimmy-t. Zenei jelenléte és elő hangja sokkolt. Tudtam, ahhoz, hogy elérjem ezt a hangminőséget változtatnom kell a szájamon. Az átállást nem volt könnyű kivitelezni úgy, hogy közben már épült a karrierem, de kitartással és kísérletezéssel sikerült, és ezért van az, hogy automatikusan tudom azonosítani a diákok problémáit.
Hogy még többet tanuljak, követtem Jimmy-t Európán át, minden koncertjét meghallgattam, és mindent megismertem amit a fuvoláról és az életről mondott. Még ma, profi ként is, minden nyáron részt veszek a szemináriumán hallgató ként és előadóként is! Kétségkívül én voltam – és vagyok ma is – a legnagyobb rajongója.
Még ha valaki természetes technikája van, ez koránt sem jelent mindent. Jimmy (Sir James) és Jean-Pierre Rampal még ha természetes száj-adottságokkal rendelkeznek is, tudják, hogy mit csinálnak a hanggal. Ez volt Marcel Moyse filozófiája is. A tehetség önmagában semmi, az számít ha valaki tudja magát irányítani.
Ha a hang nem jó, egészében véve sincs rendben – még akkor is ha a ujjtechnika elég gyors. Minden hangot tisztán hallani kell. Úgy kell fejleszteni az egészet, ahogyan Jimmy teszi; minden hang fontos, mindig, és csak ehhez jönnek az ujjak.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem kaptam képzést senki mástól, így szabad voltam az anzatsomat illetően, és követhettem Jimmy-t a világ körül, ahogy Te is {September} Marcel Moyse-ot. Habár részt vettem Maxence Larrieux genfi osztályában soha sem tanultam repertoárt úgy, ahogy mások, hétről hétre, leckéről leckére. A saját módszerem szerint képeztem magamat.
September: Sokak szerint úgy játszol ahogy Sir James…
Raffaele: Saját stílusom van. Természetesen az iskola felismerhető, de büszke vagyok, hogy nem utánozok senkit!
VÉGE az első résznek!
Raffaele Trevisani-t a Powell cég művészeként itt találjuk meg.
forrás: http://www.teachflute.com/