Kövi Szabolcs fiatal korában aktív közösségi életet élt Veszprémben. Édesapjának köszönheti a fuvola iránti szeretetét, ma már 80–100 koncertet ad évente, számos lemezt készített, ami főként az ezoterika világában élőket érinti meg. Szereti a maga útját járni, de dolgozott színházban, filmek megzenésítésében is közreműködött, s persze ott a Kövi-trió.
– Hogyan alakult ki a sajátos stílusa?
– Elsősorban a középiskolás koromban átélt élmények alapján alakult ki a zenei ízlésem, s ez a hatás a későbbi éveket is nagyban meghatározta. Szerettem a Calcutta Triót, a Trio Stendhalt, komoly hatással voltak rám a nagy újító fuvolaművészek, mint Matúz István és Gyöngyössy Zoltán. Meditatív zenét először Matúz Istvántól hallottam, persze elég modern stílusban. Ő mindenféle irányzatot kipróbált, de engem – úgy látszik – ez fogott meg leginkább. Mivel komolyzenét tanultam, korábban nem is találkoztam az ezoterikus műfaj képviselőivel, hacsak Vangelist nem soroljuk ide.
– Mégis sokan ezoterikus tevékenység közben hallgatják a műveit.
– Igen, úgy tűnik ez a kör fogékony leginkább a zenémre. Viszont a műveim nagy része sokkal szélesebb kör számára fogyasztható, helyesebb is lenne ezt a stílust hangulat-zenének hívni. Ismerek olyan kemény rock rajongót, aki kedveli az alkotásaimat, talán azért, mert egyszer-egyszer megszállja egy olyan hangulat, amilyet a zeném közvetít. Alapvetően persze az ezoterikus közönség kedvel, bár ezt a kört szerintem nagyon nehéz körülhatárolni, mert ez nem vallás, vagy valami hasonló, csak egy beállítottság.
– Tudatosan ezt a zenei irányzatot célozta meg?
– Nem. A pályám elején a komolyzenében jártas kollégáim a hátam mögött azt beszélték, hogy a pénz miatt választottam ezt a stílust. Vicces… Vajon melyik zenének van nagyobb közönségsikere? Egy jó kis ritmusos, pörgős produkciónak, vagy egy relaxáló hangulatú zenedarabnak? Természetesen az elsőnek. Megpróbáltam mindenfélét, de nekem csak ez a hangulat jön szívből. Ez inkább nehézség, mint előny, hiszen meg kell teremtenem azokat a fórumokat, ahol meghallgathatják az emberek a zeném, nem mehetek el klubokba, fesztiválokra. Kezdettől fogva tudatosan nem választottam beszédes művésznevet, hanem azt akartam, hogy a nevemhez kötődjön a zeném, így nem kell megmagyarázni, hogy ez most milyen stílus. Az, hogy most már országszerte járnak a koncertjeimre, 18 év munkája.
– Nem okoz nehézséget, hogy Veszprémben él, nem pedig Budapesten?
– Egy zenész élete állandó utazás – hogy hol él, csupán logisztikai kérdés. Kis ország a miénk, csak annyian élünk itt, mint New Yorkban összesen. Veszprémben élni olyan, mintha egy kissé kedvezőtlen forgalmi elhelyezkedésű, de kellemes kertvárosban lennék New Yorkban. Éltem Budapesten is, de nem volt könnyebb megközelíteni az ország bármely pontját, mert sokszor a forgalmi hatások negatívan hatottak rám. Logisztikailag szerintem jobb Veszprémben élni; Pécs, vagy Debrecen már nem lenne ilyen kényelmes, de Sopron sem. Ebben az országban minden helyet a Budapesthez való közelsége határoz meg. Veszprémé éppen kényelmes, ahogy a távolsága is. Nehéz elhinni, hogy valaki jószántából Budapestre költözzön Veszprémből vagy a Balaton mellől. Ennél szebb hely, mint a Balaton, nem sok van a világban, nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy elmenjek innen. Pláne, amióta Veszprém is szépül, a Betekints-völgy most a kedvencem, igazán szép lett. Ilyen nagy és gyönyörű sétaút nincs a környéken.
– Fiatal korában aktív egyesületi munkát folytatott.
– A közösségi tevékenység végigkísérte az életemet. Voltam őrsvezető az általánosban, főszervezkedő a középiskolában, és a Veszprémi Fiatalok Egyesületében mindenes „fontoskodó” 2002 és 2003 között. Fontos számomra a közösség, szerettem beindítani a dolgokat, de vezetői ambíciók hiányában nem volt kitartásom hosszú távú fenntartásukhoz. Szeretem, ha jó közösség vesz körül, ha nincs ilyen, igyekszem létrehozni, de az ármánykodás, a pozícióhajhász emberek fárasztanak, nincs kedvem velük vesződni. Most a családomra koncentrálok, amúgy úgy érzem, amiért a VFE-ben dolgoztunk, megtörtént. Veszprém többé nem alvó város. A közösségek pezsegnek, a város él, nekem már néha zajos is kissé.
– Hiányzik a közösségi munka?
– Sok dolog történt az elmúlt tíz évben, a legfontosabb az, hogy Veszprém kisvárosból jelentős nagyváros lett. Nem méretében nőtt, hanem jelentőségében. Nekem már nincs a közösségépítéssel dolgom. Nem hiányzik, mert eljutottam oda, amikor már ismerem a legjobb autószerelőt, a legjobb fogorvost, a legjobb gyerekorvost, tudom, milyen gonddal hova kell fordulni. Belaktam, kiismerem itt magam, ez pedig biztonságot adó érzés. Közösség vesz körül, tehát nekem nem kell megszerveznem.
– Korábban dolgozott a Kabóca Bábszínházban. Végez most hasonló tevékenységet?
– Színházi munkáimban emberekhez kötődtem, leginkább Sarkadi Nagy Lászlóhoz. Miatta hajlandó voltam törni magam, de egy idő után már neki sem tudtam munkákat vállalni, nem őmiatta, hanem főleg más rendezők miatt, akik elképesztően későn adták le a szövegkönyveket megzenésítésre. Megesett olyan, hogy egy délután alatt kellett 30 perces zenét írni. El lehet képzelni, az milyen volt. Ebből elegem lett, mert a gyerekeknek is a lehető legjobbat szerettem volna adni, de így nem lehetett. Most ugyan felkért Székely Andrea igazgatónő egy zene erejéig az idei évadban, de ez csak röpke kitérő, szívesebben járom a magam útját, szabom meg a magam határidőit, azokat is elég nehéz betartani.
– Mennyi fellépése van egy évben?
– 80–100 koncertet adok országszerte. Mivel nincs menedzserem, illetve én magam volnék az, kézről-kézre adnak. Így megtörténhet, hogy egy környéken sokat koncertezem, például Nyíregyházán évente két önálló fellépésem van, ami miatt a környéken is „elterjedtem”, de Szombathelyen most lesz az első koncertem. A legtöbb természetesen Budapesthez kötődik, ám egy-két kivétellel nem nagyon van olyan nagyobb város, ahol ne játszottam volna már. Veszprémben igyekszem visszafogni a fellépéseimet, hiszen itt a környékbeli városokban, községekben is gyakran megjelenek, figyelnem kell arra, hogy ne legyek túl sok, mert az szerintem taszító.
– Egyedül dolgozik, vagy vannak partnerei?
– Különböző munkákban vannak társaim. A zenét egyedül írom, de 2010-es Ünnep című albumomat több zenésszel együtt készítettem el, igaz, az is stúdióalbum volt. Jelenleg egy nagy projekten dolgozunk Ladányi Tamás veszprémi asztrofotóssal, ő a magyarországi csillagos égboltot fotózza time-lapse technikával, én pedig hangulatban hozzáillő zenéket írok mellé, 2012-ben jelenik meg a film. Prech Márton operatőr régi munkatársam, újabban 3D filmeket készít, melyeket sikerrel ad el Európában és az USÁ-ban. Legutóbbi közös anyagunkat, a Bükkben készült Varázserdő című DVD-t már több kiadó megvásárolta Európában és az USÁ-ban egyaránt. Ezekkel együtt lekopogom, a magam ura vagyok, nem is szeretnék semmit vállalni, ami nem az én projektem, amit nem száz százalékos odaadással végzek. Meglévő zenéimet többször felhasználták természetfilmesek, írtam eredeti zenét is egy filmhez, ezek folyamatosan futnak a Spektrumon, és a királyi magyar adókon.
– Hány hangszeren játszik?
– Nem tudom, mert van ezerféle fuvola, ami ha ír, ha indiai, ha klasszikus – akkor is csak fuvola. Van százezerféle furulya, ami lehet hosszú, rövid, lapos, kerek – akkor is csak furulya. A fuvola közvetlen rokonhangszerein játszom, nádas hangszereken (szaxofon, klarinét, stb.) nem. Illetve az alapokat és a zeneszerzést is magam készítem billentyűs hangszeren.
– Miért a fuvola került a középpontba?
– Ezt tanultam gyerekkoromtól, édesapám választása volt, családi zenekart hozott létre a fiaiból. Mivel én voltam az első, nekem kellett szólistának állnom, az öcsém hozza a basszust. Eleinte nélküle is megvolt a családi zenekar, de mikor felcseperedett, vele lett teljes a Kövi-trió.
– Milyen új albummal jelentkezett a közelmúltban?
– Egy meditatív albumot készítettem A Himalája meditáció címmel. Tudni kell, hogy például meditációhoz, egészen lassú jógagyakorlatokhoz, nagyon finom masszázshoz speciális zenére van szükség. Itt egy szál basszusfurulyán játszom 73 percig egy hangulatban, nagyon lassan, hosszú levegőkkel, azaz szünetekkel. Valaki azt mondta, hogy végre, évek óta várt tőlem egy ilyen lemezt. Sokáig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Sajnos nemrégiben egy régi hallgatóm azt írta, hogy nagyon csalódott ebben a zenében, mert egyhangúnak találta. Nem tudtam megvigasztalni egy másik lemezzel, mert mind megvolt neki. Nagy gondom az, hogy van egy speciális közönség, aki használja a zenéimet, és igényli az ilyen alkalmazható albumokat, de vannak olyanok, akik csak szép, dallamos zenékre vágynak tőlem. Azaz nagy kockázat rejtezik egy ilyen típusú albumban. Az interjú elején említett Matúz István jut most az eszembe. Tőle hallottam először meditatív zenét, a címe ez volt: 144. (Sári László műve). 144 percig csak lassú hangok váltották egymást, igazából iszonyatosan unalmas volt. Sokan elmentek a vigadóbeli koncertről, nénik nyakukban kilós arany nyakláncokkal, sértetten távoztak, de én maradtam. Lefeküdtem a földre, és csukott szemmel hallgattam tovább. Valami megváltozott, a zene kisimította a gondolataimat, mintha utaztam volna térben és időben. Azóta is ezt a hangulatot keresem a zenéimben.
– Meddig lehet ezt az életvitelt folytatni?
– Én is gondolkodtam rajta. Amíg elbírom a felszerelésem, és vannak fogaim. Bár furulyázni lehet fogak nélkül is. Sajnos nagyon sokat kivesz az emberből fizikailag a koncertezés, nem tudom, hova és meddig vezet az utam, de ez volt az álmom, s az ember soha nem adja fel az álmát.
– Mit jelent önnek a zene?
– Információátadás, közvetítés. A zene lehet simogató kéz, Isten gyógyító ujja, amely megérinti a hallgató lelkét, és beforrasztja a kisebb sebeket. A zene nagy erő, olyan, mint a hullámzó Balatonban úszni, nem lehet uralni, csupán együtt úszni vele, de amikor az ember megtalálja a hullámok ritmusát, az nagy öröm.
Névjegy:
Kövi Szabolcs Veszprémben született 1972 április 10-én. A Veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában kezdte fuvola tanulmányait Szilvássy Lászlónénél, majd az ő szárnyai alatt folytatta és fejezte be a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskolában (ma Dohnányi).
1990-től a graz-i Zeneművészeti Főiskolán Gottfried Hechtl professzornál tanult. A főiskolát két év után abbahagyta.
Tanított Ajkán, Várpalotán és Veszprémben a helyi zeneiskolákban. Alapító tagja volt a veszprémi Bran együttesnek. Megalakulásától zeneszerzője volt a veszprémi Kabóca Bábstúdiónak (ma Kabóca Bábszínház). Írt zenét a Forrás Színháznak, a Szarvasi Színháznak, a Magyar Színháznak, a szegedi Kövér Béla Bábszínháznak.
1991 óta foglalkozik önálló albumok szerzésével, kiadásával. Első lemezeit az Ananda Sounds kiadó adta ki, majd 1994-től önállósította magát, és kizárólag saját kiadásban jelentet meg albumokat. Összesen 16 CD és 5 DVD albuma kapható, ezen kívül még több lemezen működött közre mint fuvolista.
Cseh Zoltán
Fotó: Kovács Bálint
Forrás: VeszprémPortré