Nina Assimakopoulos látogatás jó alkalom volt egyfajta visszatekintésre is az elmúlt, 2018-as Budapest Flute Academy fesztiválra – hiszen e pillanatban két fesztivál között vagyunk “félúton”. A 2018-as beszámolóval akkor elmaradtam (ezzel is…), de talán jobb is, mert az idő múlásával sokkal inkább a markánsabb élmények kerültek előtérbe. A 2018-as fesztiválon kétség kívül erős dózist kaphattunk minőségi fuvolázásból.
A fesztivál a Quintessenz együttes fuvolaegyüttes workshopjával kezdődött, amelyet Gareth McLearnon – Haynes European Artist-in-Residence – kompozíciójának, a “Single Yellow Line”-nek az előadásával végződött a szerző vezényletével. Előadók tekintetében mondhatni “hungarian-all-stars” együttes állt össze erre az alkalomra, vélhetően ennek tudható be, hogy talán ez a legjobb előadás a darabból, ami az interneten fellelhető.
Az első napon hivatalos koncertjén Sandrine Tilly, Gazuly Anna, valamint Marina Piccinini mellet a jazz képviselőjeként Geoff Warren lépett fel. A klasszikus előadók tekintetében három különféle, de minőségi szempontból egyenrangú hangi koncepciót és előadói személyiséget láthattunk.
A kora estét Sandrine Tilly nyitotta meg francia műsorral, elsősorban repertoár darabokat játszott amelyek közül Takemitsu Voice és talán a Dutilleux Szonatinát lehetne kiemelni. Előbbit azért, mert ritkán halljuk itthon, a második azért, mert ritkán halljuk ilyen minőségben. Ide kívánkozik még az az anekdota is, hogy a művésznő csupán néhány órával a koncert előtt megkedvelte és kölcsönkérte az egyik kiállító fuvolafejét a koncertjére és azon is játszotta a teljes műsorát. Ez szokatlan és merész lépés nagyfokú magabiztosságra vall és ennek megfelelő, kiművelt fuvolázást hallhattunk tőle.
A következő előadó Garzuly-Wahlgren Anna volt, akit ilyen terjedelemben nem hallhattunk még fuvolázni itthon. A művésznő a teljes műsorát a fa fuvolafejen játszotta tekintet nélkül arra, milyen korszakból származott a mű. Tőle a Prokofjev Szonátát emelném ki, (sőt ha az egész estből egyetlen művet választanék ezt választanám), mert a fa fuvolafej használatával összefüggő előadói koncepció révén a szonáta olyan aspektusai keültek előtérbe, amelyek addig ismeretlenek voltak előttem – szeretném hinni mások előtt is. Nevezetesen Garzuly Anna előadásában a szonáta bukolikus jelleget és dimenziót kapott, amely egy új értelmezési réteg lehet a darab egészének tekintetében – mondhatni eddig ismeretlen húszfilléresek estek le, legalábbis számomra. A műsor másik érdekessége a repertoárba kívánkozó szólókompozíció, Eötvös Péter Cadenza ( “Shadows”) című műve, illetve kiemelném még Kurtág György Hommage á Johann Sebastian Bach valamint Doloroso szólódarabjainak előadását – főleg az utóbbit, amelyet talán akkor és ott hallhattam a legkiforrottabb előadásban.
Végül Marina Piccinini foglalta el a színpadot, aki “csupán” két művet játszott, de annál nagyobb szabásúakat: az egyik Richard Strauss Szontájának fuvola-zongora verziója, a másik Michael Colgrass nagy igénybevételt kívánó “The Wild Riot of the Shaman’s Dreams” című szólódarabja volt. Ez is kitűnő műsorösszeállítás volt egy olyan előadótól, aki a három fuvolás hölgy közül talán a legintenzívebb és legenergikusabb előadó volt. Mindhárom művésznő mesterkurzust is adott a fesztivál ideje alatt.
Végül az estet Geoff Warren oldotta fel jazz műsorával és kiemelkedő jazz-fuvolázásával, akihez olyan magyar jazz-kiválóságok társultak, mint Szendőfi Péter, Fónay Tibor és Tálas Áron.
A következő napon sem maradtak a látogatok hangverseny nélkül, mert a kiállításokkal párhuzamosan zajló mesterkurzusok mellett egy, pontosabban két délutáni koncertre is sor került. Az első fellépés a Garzuly Annához köthető Quintessenze együttesé volt. A fuvolakvintett érdekessége, hogy művészei Németország vezető zenekaraiban játszanak, és nem sok fellépést vállalnak egyrészt az időpont egyeztetés nehézsége miatt, másrészt, hogy tartani tudják az általuk megcélzott minőséget. Azt hiszem sokak véleményét tolmácsolom amikor azt mondom, hogy ilyen magas színvonalú ensemble-játékot fuvolásoktól talán még soha sem hallhattunk. Ezt azok is megerősítették, akik (velem ellentétben) néhány héttel korábban a 14 Berlini Fuvolás koncertjére eljutottak a Budapesti Vigadóba. A Quintessenze egyértelműen a fuvolaegyüttes kamarazenélés élvonalát képviseli világviszonylatban is, és ez nem csak rendkívül kidolgozott és összeszokott játékuknak köszönhető, hanem kitűnő átirataiknak, amelyet az együttes piccolósa, Gudrund Hinze készít el. A műsor fénypontja mindenképp Bartók 3. zongoraversenyének lassú tételének Quintessenze verziója volt, amely nem csak merész és kitűnő átirat-ötletnek bizonyult, hanem végtelenül míves és ihletett megszólaltatásával a fesztivál revelációs pillanata is volt.
A délután második koncertjén Ittzés Gergely lépett fel önálló, meglepetés műsorral, amelyben egy adott, közismert dallamot dolgozott fel úgy, hogy azzal a világ fuvolázásainak stílusait jelenítette meg – természetesen végig szólófuvolán. Az általam eddig ismeretlen műsor jelentő sikert aratott.
A fesztivál mesterkurzusokkal zárult amikor is a harmadik napon Garzuly Anna és Gudrun Hinze tartott fuvola, illetve piccoló mesterkurzust – mindketten a Quintessenz együttes egy másik tagjai.
Ezek után nem meglepő, hogy felfokozott kíváncsisággal tekintünk a 2020-es Academy elé.