Sebők György gondolatai

Találtam egy régi – 2003as – Parlando-t, onnan vettem át az alábbi gondolatébresztő cikket, illetve bevezetés ként mellékeltem hozzá egy rövid, de fontos videót.

György Sebök, une leçon de musique from / altomedia on Vimeo.

A lámpalázról
“Azt szoktam mondani, hogy a lámpaláz a büszkeség egyik fajtája. Amikor azt hiszem: hogy én nem engedhetem meg magamnak, hogy melléüssek, megakadjak. Ha ilyen óriási felelősséget rakok a vállamra, akkor félni fogok és ezzel előkészítem a katasztrófát… De ha van bennem kellő szerénység és elfogadom tökéletlenségem, akkor kevésbé félek. Tudjuk a régi perzsaszőnyegekbe a tökéletlenségek vannak beleszőve. A készítők nem akarták meg­sérteni a Korán előírását, mely szerint egyedül a Teremtőt illeti a tökéletesség. Nos, nekünk nem kell mesterségesen hibát csinálnunk, elég elfogadnunk az adottságainkból származókat.

A tanításról

Először is megpróbálom „megtanítani” az illetőnek azt, aki Ő, nem azt, aki én vagyok. Annak semmi értelme sincs, hogy egy kópiát csináljunk. Az ember alapprincípiumokat át tud adni, vagy amiket tapasztalt az életben, de tulajdonképpen együtt kutatjuk azt, hogy mit akart a komponista. Meg kell próbálni megtanítani a zenét, azt a zenét, ami létezett, mielőtt papírra került, ha azt sikerül megtalálni, vagy az egyik verzióját abból, akkor valami sikerült. A technika olyan dolog, mely sokszor konfliktusba kerül a zenével. Több módon is konfliktusba kerülhet. Pl. úgy, hogy átveszi a zene szerepét azzal, hogy az illetőnek az izmai muzsikálnak. Az izmoknak nincs sok zenei mondanivalójuk.

A tanítás egyfajta tisztogatás. A zongorázás közbeni félelem rossz tanácsadó, mely rossz mozdulatokhoz vezet és rossz szokások keletkeznek. Ez olyan, mintha valaki jégen sétál és mindig fél, hogy elcsúszik és a végén megtanul egy olyan járásmódot, hogy a járdán is úgy sétál. Valakit megszabadítani a félelmétől fontos dolog, de megváltoztatni valamit nagyobb eredmény, mint megtanítani valakit arra, hogy ugyanazt a rosszat jobban csinálja.

A növendék jó érzését kell megteremteni. Azt is meg kell tanítani, hogyan érezze jól magát a zongora mellett. A spontán zongorázás állapotába kell elvezetni, s a megvilá­gosodáspillanatához. Ez a pillanat olyan, mint amikor színes lesz a fekete-fehér televí­zió!

Már tanítvány koromban tudományosan próbáltam figyelni bármely tanár mód­szerét. Átadni valamit amit más nem tud, ez a legcsodálatosabb dolog a világon.

A jó tanár sohasem kíván lehetetlent. A pedagógia csak katalógus, az alkalmazást személyiségekre, adott esetekre kell szabni. Mégis léteznek általános szabályok, pl. végy levegőt ű frázisok közt!

Az emberi megnyilvánulások titokzatos helyről jönnek. A tanítás során az ember legfontosabb dolga, hogy elhárítsa az akadályokat.

A gyakorlásról és a zenei ihletről
Prevernek van egy verse, amelynek témája, hogy hogyan kell, egy madarat festeni. Ha valaki festeni akar egy madarat, akkor először egy kalitkát kell minél szebbre festeni, és esetleg egy nap megjelenik a madár és beleszáll. De, ha egy szép napon elkezd énekelni, akkor be kel! csukni a kalicka ajtaját és lassan kivenni a madár farkából egy tollat és azzal beírhatja a nevét a kép sarkába. Amikor gyakorol valaki, akkor a kalitkát gyakorolja és a madár jön vagy sem.

Az élet nehéz periódusainak elviseléséről
A nehéz dolgok mind epizódok az életben. Amikor az embernek jól megy, akkor esik depresszióba. Amikor igazi problémák vannak, akkor az ember nem kesereg. Tudomásul veszi mint tényeket, de nem meri átélni.

A mesterkurzusokról
Ez olyan, mint egy visszhangkamra, ez kiegészítő képzése a tanításnak. Annak nem lenne értelme, hogy mindig 100 ember hallgassa az órát, mert négyszemközt is kell lenni a növendékekkel, aki esetleg el akarja mesélni a bánatát, ami nem tartozik másra.

A kurzusok egy generációval való kapcsolatot teremtenek. Olyan ez, mintegy vita­min. (Kutas János 1997). Itt szó van a zongorázás filozófiájáról, fiziológiájáról a test­mozgásig. Hová néz a szemével, mikor lélegzik, mit akar a zene. A világ mindenfajta megnyilvánulását bekapcsolja.

Á zene misztérium, de a zongorás mesterség, seregnyi fizikai problémával. Ezeket meg kel! oldani számtalan segédeszközzel. A jógától kezdve Sztanyiszlavszkij módszerig bármi jó lehet: csak arra kell vigyázni, hogy egyik rendszerből se legyen metódus. Bármilyen gyönyörű eszmével kívánok mindent megmagyarázni, – rögeszmére lelek. Ezek eszközök. A cél más. Egy egyszerű példával megvilágítva mindezek szerepe a tanítás­ban annyi, mint a cipőkanálé . Az pedig csak addig kell, míg felveszem a cipőt. Nem hagyom benne a cipőkanalat.”

Sebők György a mesterkurzusokon számtalan hasonlattal segítette a zene igazi megszületését. Interjúk során utalt arra ,hogy mindig öröm volt számára, amikor a tanítványok évekkel később is visszajeleztek, hogy most értik igazán a kurzusok jelentőségét, amely napi munkájukban visszatükröződik.

* Sebők György vallomásait interjúkból és a mesterkurzusain szerzett tapasztalataimból merítettem. Az itt bemutatott példák nem konkrét darabokhoz kötődtek, hanem általános érvényű igazságok.

- Dombi Józsefné -

És egy ráadás, ami már nem e cikk része ,de a témához tartozik:
Itt olvasható: Kovács Sándor – Hogyan gyakoroljunk?


This entry was posted in Napról-napra, cikk, videó and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply