Alábbi írásom a Fuvolaszó 2010es első számában jelent meg – ez csak egy újraközlés, némi kibővítéssel.
A XIX.századig a fuvola szinte alig változott, csupán annyi történt, hogy a fa testre egyre több billentyűt helyzetek el. Már régóta érlelődött egy nagyarányú hangszerreform lehetősége. A Louis Lot fuvola kialakulása szorosan kapcsolódik Theobald Böhm zseniális fuvolafejlesztői munkásságához. Böhm 1830-as évek elején több koncertkörutat is tett Londonba, illetve Párizsba, hogy megreformál hangszerét megismertesse. Bár játékát nagyra értékelték a hangszer maga nem aratott átütő sikert. Azonban 1834-es párizsi látogatása alkalmával Louis Dorus (1813-1896) és Paul Hippolite Camus (1796-?) (nem tévesztendő össze a zeneszerző Pierre Camus-vel, a Chanson et Badinerie szerzőjével) az új hangszer mellé álltak. Dorus a párizsi Nagyopera fuvolásaként, – és később a Conservatoire tanárként – sokat tett a hangszer francia földön való népszerűsítéséért, később iskolát is írt az új fuvolára. Camus, mint a párizsi Olasz Opera szólistája szintén sokat tett az új fuvola elterjedéséért. Kettőjüknek tehát elévülhetetlen érdeme volt a Böhm-fuvola franciaországi elterjedésében, noha Toulu, a Conservatoire akkori professzoraként nem pártolta az új hangszert. Őt tanítványa Demersemann követte volna, aki szintén ellenségesen viseltetett az erősen megreformált hangszerrel szemben, de addigra már a Böhm fuvolája olyan befolyást gyakorolt Európában, és Amerikában is, hogy a kinevezést 1860ban végül Dorus kapta meg.
A u.n. francia-modell kialakulásához az a tény vezetett, hogy Dorus és Camus szükségesnek tartotta a Böhm által előnyben részesített nyitott gisz elhagyását. (Nyitott giszes hangszer esetében a bal kéz kisujj mindig lenyomva tartja a gisz kart; ez felel meg a g hangnak. Giszt úgy kapunk, hogy elengedjük a billentyűt, tehát éppen ellentétesen mint a mai hangszereken). Mindezt azért tették, hogy az új fogásrendszert ezzel is könnyebbé tegyék. Böhm sohasem nem örült ennek a változtatásnak – és akusztikailag is indokolatlan, sőt hibás – de szemet hunyt at átalakítás felett, mert így találmánya gyorsabb elterjedését remélte.
Az érdeklődés lassan, de biztosan növekedett, így Böhm engedélyt adott a gyártásra, Londonban Rudall & Rose (a későbbi Rudall, Carte and Co.) cégnek, valamint Párizsban, Godfroynak és Lot-nak. Louis Lot (1807-1896) ekkor még Clair Godfroy Aîné (1774-1841) és fia Vincent keze alatt dolgozott, együttműködésük oly szoros volt, hogy 1833ban Godfroy lányát, Caroline-t vette feleségül. Lot 1855ben önállósította magát, de a szoros együttműködés jegyében Godfroy műhelyéhez közel nyitotta meg sajátját.
Louis Lot kiváló munkái már Gorfroy-ék keze alatt is nagy hírnévre tettek szert. Kiváló fuvolaépítői érzéke mellett, kifinomult esztétikai ízlése volt. Ismertsége csak fokozódott az új hangszer terjedésével és azzal, hogy Böhm is nagyra tartotta, sőt nagyszámú megrendelőit, akiknek igényeit már nem volt kapacitása kielégíteni hozzá irányította.
Böhm, bár maga tanult aranyműves volt soha sem készített aranyfuvolát. Az első ilyen hangszert a Rudall-Carte készítette 1865ben, de nem sokkal késöbb Louis Lot is megalkotta első ilyen hangszerét 18k aranyból. Ez a fuvola később Jean-Pierre Rampal birtokába került – alighanem ezt a fuvolát hallhatjuk az alábbi videón:
Legendák és tények összemosódnak Lot fuvoláival kapcsolatban, sokan találgatják ma is mi adja fuvoláinak különleges hangját. Nézzünk néhány jellegzetességet, amelyek hangszereit jellemezték. A nyitott billentyűk és a nyitott gisz mellett – amely a francia-modell legfontosabb ismertető jegyei – különös érdeklődést mutatott az anyag iránt. Lot nem használta a szokásos ezüstöt (900as és a ma szokásos 925 finomságot), hanem az 958ast, az u.n. francia vagy brit ezüstöt részesítette előnyben. Ez volt az ékszerészek szabványos ezüstje Angliában 1697 – 1719 között, ezért hogy megakadályozzák az ezüst pénzérmék ékszerkészítés céljára való felhasználását. Egy másik érdekesség, hogy soha sem használt húzott csövet, hanem mindig egy ezüst lemezt hajlított cső alapkúra. Kétségtelen, hogy a puha ezüsttel könnyű így dolgozni. Ma is találgatják, hogy volt-e ennek valamilyen más, különleges oka, vagy csak így volt egyszerűbb dolgozni. Lehet, hogy ezzel függ össze hangszereinek sötét, és gazdag hangja, amely ugyanakkor fókuszált is a mély regiszterben, és amelynek még ma is hírnevét köszönheti. Gyakran éri kritika - jogosan – Lot fuvoláit gyenge mechanikájuk miatt. A billentyűk kicsik és nem megfelelő tömegűek. Gyakran látják el mai billentyűzettel őket, de ilyenkor a kémények cseréjére is szükség van, mert azok szintén elég vékonyak. Ha mai hangolásnak megfelelően játszani akarunk egy Louis Lot fuvolán a hangnyílásokat egyébként is szükséges áthelyezni, mert ezek a fuvolák 435 körüli hangolásban készültek. Egy felújított és koncertkörülmények között is használható Louis Lot fuvola ára akár 35.000 dollár is lehet. Átalakított mechanikájú hangszert használ William Bennett is, aki az Altus-tól kért segítséget fuvolája felújításához. Ugyan ez a cég egy limitált kiadású modellt is kibocsájtott 946 finomságú ezüstből, amely a lehető legpontosabban követte Lot modelljét, és amelynek hangja nagyon hasonló az eredetihez. Ma már ritkán kerül elő ismeretlen Lot fuvola, de ára felújítás nélkül is igen magas.
Az 1867es párizsi Világkiállításon Louis Lot bemutatta immár kiforrott, és saját jellegzetességekkel bíró fuvoláját, amelyek a vékonyabb cső, nagyobb hangnyílások, szögletesebb befúvónyílás, valamint a nyitott billentyűk és a Dorus által javasolt , ma is ismert gisz billentyű.
1887ben egy újabb fontos elágazásához érkezett a fuvola francia-modelljének története. Ebben az évben vásárolt hangszert Charles Molé, aki a Bostoni Szinfónikusok fuvolásaként a párizsi Conservatoire-ben végzettek egész sorát nyitotta meg a zenekarnál. Közülük szinte valamennyien Lot hagszerén játszottak. Molé hangszere volt az első ezüst és egyben h-lábas darab Lot műhelyéből (No. 4358).
Amikor George Winfield Haynes (1866-1947) és bátyja William Sherman Haynes (1864-1939) megnyitotta műhelyét Bostonban gyakorlatilag ezeket a fuvolákat másolták, csak úgy, mint Böhm & Mendler modelljét.
A fenti Bonneville 1919 körüli fuvolán (#: 3608) Gary Schocker játszik. Anyaga maillechort (vagyis alpakka), első készítői, Maillet és Chorier, neve után:
Tovább folytava az amerikai szál követését, Haynes-ék tehát azt, a már fentebb leírt jellegzetesen francia mintájú, Lot-féle fuvolát tették meg sztandard hangszerüknek, mint profiknak szánt fuvolát. Tőlük önállósította magát 1927ben Verne Q. Powell, aki szintén neves céget alapított. Ezzel a francia-modell hatása Észak-Amerikára is kiterjed, így már nagyobb hatást gyakorolva mint Böhm eredeti fuvolaideálja. A francia fuvolaépítés és hangzásideál tehát döntő befolyást gyakorolt a tengerentúlon is.
Louis Lot legkedvesebb közvetlen segédjének, Henry Villette-nek adta át az üzletet. Villette legalább olyan kiváló fuvolakészítő volt mint Lot. Az ő idejében készült fuvolák külön értéket képviselnek. Akárcsak annak idején Lot, ő is házasság révén került rokonságba főnökével. Ezzel vált teljessé a francia fuvolaépítés vonala immár családi kapcsolat útján is: Godfroy-Lot-Villette. Őt követte Debonneetbeau de Coutelier 1889ig, Emile Barat 1904ig, Ernest Chambille 1922ig, majd az ő lánya Pauline Gabrielle Chambille vette át az üzletet. Eközben az érdeklődés egyre csökkent a műhely fuvolái iránt, jóllehet a márkanév megmaradt. A Lot „dinasztia” 1951ben ért tragikus véget amikor Pauline Gabrielle Chambille öngyilkos lett. A műhely hamarosan örökre bezárt és a márkanév a Strasser / Marigaux / Lemaire birtokába került.
A műhelykönyvek homályos módon egy amerikai nő birtokába kerültek, és azóta sem hozzáférhetőek. Ezért várják még a mai napig is egyre újabb fuvolák felbukkanását. Még ha nem is sikerült megfejteni Louis Lot fuvoláinak titkát, munkássága mai napig hatással van a világ fuvolagyártására, hiszen nyitott billentyűs, zárt giszes modell vált egyeduralkodóvá, Böhm intelmei és az akusztika ellenére.
Az alábbiakban néhány brit fuvolás következik, akik ma is c-lábas, nyitott-, illetve csukott billentyűs, 1900 előtti Louis Lot hangszert használnak:
William Bennett
Richard Davies ex Princ. London Symph Orch.
Emily Beynon Princ Scottish Chamber Orchestra
Lorna McGhee Sarah Newbold princ of Concertegebeow Orchestra, Amsterdam
Lenore Smith princ, London Phil. Orch.
Michael Cox princ, Royal Phil. Orch.
Richard Taylor BBC Symph Orch.
Michael Hurst ex London Symph. Orch.
Luke Strevens princ, Royal Opera House Orch.
Douglas Townend princ, Touring Ballet Orch. Gareth Davies,
Trevor Wye ex BBC Welsh Orch.
BEFEJEZÉSÜL
De, hogy ne legyen ennyire szomorú a történet vége íme egy szép befejezés. A cikk kidolgozása után találtam még érdekességeket. Például felmerül Claude Rive neve aki, csak úgy mint Bonneville, Godfroy tanítványa volt. Műhelyét 1877ben nyitotta meg, akkor amikor Bonneville is , vagyis nem sokkal Louis Lot 1976os visszavonulása után. Rive műhelyéből évente kb. 50 fuvola került ki, az egyiket az alábbi képen láthajuk – C. Rive #: 396 (további képek a képre kattintva):
Anyaga egészen különleges, neve vermeil, amely ezüst és arany kombinációja (bizonyos esetekben más nemesfémeket is alkalmaznak), és hagyományosan ékszerészek használják. Eszerint az ezüstöt legalább 14karátos arannyal vonják be, amely 2.5 microméter vastagságúnak kell lennie. Ezen a fuvolán a lehető legtökéletesebb minőségű ez a technológia és a kidolgozása is. A fenti képeket megnézve, és a fuvolát meghallgatva elmondhatjuk, hogy Rive csak a mennyiség tekintetében volt “kis mester” – a hangszere, amely 1883 körül készülhetett igazi remekmű. A fuvolát az alábbi videón Gary Schocker szólaltatja meg 50.születésnapján – Poulenc-szonáta, I.tétel.:
Források:
⇨Dr.Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái
⇨Michael C Botha: A Brief History of The Louis Lot Flute
⇨http://www.antiqueflutes.com/ – innen valók a képek
© Czeloth-Csetényi Gyula 2010