Ivo Pogorelich – április 13án mutatkozik be az Zeneakadémia Nagytermében – azon művészek egyike, akinek évtizedekkel korábban már meg kellett volna fordulnia rendszeresen nálunk. Személy szerint elfogadhatatlannak tartom, hogy egy ilyen zongora hagyománnyal rendelkező országba, mint a miénk egy ilyen jelentős művész ennyire későn jusson el. Személyes szerencsém, hogy Pogorelich-et több alkalommal is hallottam élőben, külföldön – és talán nem túlzás azt írnom, hogy bizonyos tekintetben tanultam is tőle. Fuvolás létemre érdekes, hogy elég sok zongoraművet hallgatok, és Pogorelich cd-i kiemelt helyen és mennyiségben vannak jelen a gyűjteményemben, túlzás nélkül állíthatom James Galway mellett vele foglalkoztam, foglalkozom a legtöbbet. A lemezek mellett persze emlékezetesek azok a koncertjei is, amelyeket élőben hallottunk elsősorban Bécsben és Berlinben – ez utóbbit a Filharmónia Nagytermében. Nem szeretnék senkit sem életrajzi részletekkel untatni, ezt meg lehet keresni az interneten, de egy momentumot valószínűleg mindenki ismer, amikor is, 1980ban a Varsói Chopin Versenyen interpretációja annyira megosztotta a zsűrit, hogy Martha Argerich nem volt hajlandó rész venni a Pogorelich számára hátrányos döntésben, és elhagyta a zsűrit. (Vélhetően ő az egyetlen művész a világon, akinek egy verseny úgy indította be a karrierjét, hogy kiesett belőle… ennyit a versenyekről).
Pogorelich művészi megfogalmazása szinte minden esetben megosztó jellegű. Ahogy egy barátom mondta – lelkesedését nem leplezve – az egyik Beethoven szonáta után a szünetben: “ha valaki ezt így játszaná a fősulin, vizsgán, azt kivágnák, mint a macskát …ni”. Én a zongoraművek megformálási sztenderdjét – amivel Pogorelich általában totál szembe megy – nem ismerem, engem a hangi koncepciója fogott meg, az a kifinomult visszafogottság, ugyanakkor igen széles dinamikai és színskála, ami az előadásnak a lényegi hangulatát adja – és ezen a ponton kell leírni a másik, Pogorelich-el kapcsolatos kulcsszót: transzcendens. Számomra ő transzcendes művész, aki sehogyan sem fér bele a 20-21 század víg előadóművészeinek kliséjébe. Irreálisan lassan nehézkesen jön ki a szinte teljesen sötét színpadra, hosszadalmasan egyezkedik a zongoraszékkel – de már ez első leütés után hallani, hogy ez valami zseniális, valami ember feletti történik. Szeretnék egy idézetet is megosztani tőle, azt amikor a zongorajáték alapvetéseit sorolja fel – ez itt következő mondat egy az egyben átemelhető fuvolás értékrendünkbe is: (…) a második legfontosabb dolog “an insight into the development of the piano sound, as perfected by the pianist-composers of the late 19th and early 20th centuries, composers who understood the piano both as a human voice”.
Pogorelich közismerten nehezen viseli a közönség fegyelemsértéseit, – erre egyébként külön kíváncsi leszek 13án a Zeneakadémián a budapesti, “tüdőbajos”, sznob közönség esetében. A berlini koncerten az egyik Beethoven szonáta lassú tételében valakinek irritációja támadt és csak nem akarta abba hagyni a köhögést, így Pogorelich csinált egy teljesen indokolatlan agogikát, – de olyat, hogy azt hittük itt és most vége a koncertnek – és megkereste a szemével az illetőt. Több köhögés nem volt ezután. Pogorelich-nél nincs dedikálás és fényképezkedés koncert után. Bécsben olyan profin jutott ki a koncertteremből még a taps vége előtt, hogy mire az euforikus közönség kiért az utcára már csak a távolodó taxit látta – minket is beleértve.
És hogy milyen lesz a budapesti koncert? Nem tudom. Bár egész biztos, hogy a 2017es év egyik fontos – ha nem a legfontosabb – koncertje lesz. Már rég hallottam őt élőben, kb 2007ben utoljára. Az idősödő Pogorelich érezhetően más karakter, mint a korábbi. Sokkal nyitottabb, közlékenyebb, a korábbiakkal ellentétben sokkal több interjút ad, az utóbbi időben még honlapja is lett. Régen úgy kellett végig kutatni az egyes koncerttermek és fesztiválok programját, hogy találjunk egy-egy koncertet, amire eljuthattunk.
Műsor:
Liszt: Dante-szonáta
Mozart: c-moll fantázia K. 475
Schumann: Bécsi farsang, op. 26
Rahmanyinov: 2. (b-moll) zongoraszonáta, op. 36
Közreműködik: Ivo Pogorelich (zongora)
Nézzük a műsort! Szerintem nagyon jó lesz! Örülök, hogy van Liszt darab, az utalás egyértelmű, ez bizonyos értelemben tisztelgés is a helyszín szelleme előtt, és persze nem feledhető, az sem, hogy Pogorelich 4 tanári generáicóra van Liszt Ferenctől – ha nem tévedek és jól számolok… A Mozart műnek azért örülök, mert élőben tőle ezt a szerzőt még nem hallottam. Schumann is erőssége a művésznek, a mű kiválasztásnál talán egy kicsit összecseng a földrajzi hely és időpont is. Nagyon jó, hogy van Rahmanyinov mű, ez is favorit Pogorelich-nél, a Six moments musicaux elő előadását – úgy emlékszem Berlinben – nem feledjük el soha. És nyilván lesz ráadás is – legalább egy darab, vagy talán több… talán Chopin..? Liszt…. Transzcendens etűd..?
Végül néhány videó, az első kettő rövidebb.
Itt az ifjú szupersztár Pogorelich-et figyelhetjük megy, 1980ban, azokban az időkben, amikor a művészt még a közönség avatta sztárrá és nem a retardált média:
1980, Varsó
Az alábbi videó talán jól mutatja a mai Pogorelich-t.
2015, Dubrovnik
Ennek pedig csak nem tudtam ellenállni – meg van cd-n:
Még egy… koncertfelvétel. Allegro… agitato…… molto…. stimmel minden…