Lusta fiúk – szorgos lányok

Nemi sztereotípiák

A fenti címmel írt kitűnő tanulmányt a közelmúltban kollégám,  Kéringer Gábor. Valóban így van, ahogy a címben olvashatjuk? – a lányok szorgalmasak, míg a fiúk lusták? Már régóta tervezem az anyag közlését, de most érkezett el az idő. Mint oly sok más esetben kellett egy végső impulzus, hogy itt hívjam fel a figyelmet kollégám munkájára, amely már megjelent a Parlando 2024/2-es számában.

Ez az impulzus egy, a közösségi média felületén megjelent személyes bejegyzés volt, amelynek mégis közérdekű vonatkozása van. A szerző szerint (idézem) “leginkább a lányok születnek művészi adottságokkal és írói fantáziával”. Mivel a szerző sokáig fuvolaművészetet tanított hozzátehetjük, hogy nyilvánvalóan fuvolásokra is gondolt, amikor ezt a sort leírta. Úgy érzem ezt a kijelentés minimum vitatnom kell. Elképzelhető, hogy valaki számára a fuvolázás egy feminin megnyilvánulás és tanárként ezt az esztétikát részesíti előnyben. Ennek természetesen az lesz a következménye, hogy lányokat fog felvenni a tanszakára, hiszen – nem nehéz belátni – a feminin fuvolázás esztétikáját egy nőnemű fuvolás könnyebben  teljesíti be, mint egy fiú, vagy férfi. Ha valaki ezt egy országosan vezető intézmény tanáraként teszi évtizedeken át akkor annak az lesz a következménye, hogy az egész fuvolázás összeképe nőies lesz – kezdve a hangi koncepciótól a zenei megoldásokig, értelmezésekig. Tehát nem csak arról van szó hogy 95%-ban nők lesznek a fuvolás szakmában, hanem végzetes esztétikai egyensúlyvesztés is bekövetkezik, bekövetkezett. Ezek után végtelenül hamisan cseng az érvelés, amely szerint mindez a női egyenjogúság nevében történt. Nem, egyszerűen arról van szó, hogy adott személy, adott időszakban egyszerűen a lányokat részesítette előnyben, a fiúkat pedig lehetőleg kerülte. Az, hogy ma szinte alig találunk fiúkat a fuvolaművészet bármely szintjén és területén ennek a végzetes iránytévesztésnek a következménye. Tehát szögezzük le: szó sincs egyenjogúságról (ha mégis akkor a fiúk egyenjogúságának a hiányáról kellene beszélnünk), szó sincs arról, hogy a lányok tehetségesebbnek születnek, ha művészetekről van szó. Pusztán erről van szó, hogy ők kaptak több lehetőséget és bizalmat. És ez természetesen ez ízlés dolga.

Kéringer Gábor teszi fel a pontot abban a tekintetben, hogy végez azzal a mítosszal mely szerint a lányok szorgalmasak, a fiúk pedig lusták a hangszeren. Nagyon jó lenne ha minél többen megismernék ezt az anyagot és összefüggésében is rálássanak a hazai fuvolázás egyik sajátosságára.

https://www.parlando.hu/2024/2024-2/Keringer_Gabor-Lusta-fiuk.pdf

(…) “A fiúk minden vizsgált elemben jelentősen nagyobb aktivitást mutattak.“(…)

Posted in Napról-napra | Tagged , , | Leave a comment

Kísérlet a Doppler testvérek metodikai gondolkodásának rekonstrukciójára

Sajnos sokszor elfelejtem felvenni a könyvhöz kapcsolódó előadásaimat, de Sopronban, idén áprilisban mégis sikerült rögzítenem. A téma a magyar fuvolametodika története, különös tekintettel a Doppler testvérekre. A cím szó szerint a könyvből lett kölcsönözve, lényegében az egyik általam írt fejezetet dolgoztam fel kicsit tágabb összefüggésekbe helyezve, vagyis: hogyan készül variáció-sorozat egy populáris dallamra variáció-idiómák és technikai patternek felhasználásával, illetve hogyan lesz ezekből – idővel – önálló etűd.

A Doppler testvérek metodikai gondolkodásmódjának rekonstrukciója. Előadó: Czeloth-Csetényi Gyula. Részletek “A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása” című könyvből.

Az előadás Youtube linkje.

Elhangzott – Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szakmai napján (Kiemelt Tehetség Pont), Sopron – 2025. Április 5.

Posted in Napról-napra | Tagged , , | Leave a comment

MTA200

Itt alább mutatom be Kozma László kollégám írását, amely a sajtó számára készült azzal a céllal, hogy bemutassa közreműködésünket a Tudományos Akadémia könyvbemutatóján. Laci régi kollégám még a legelső munkahelyemről, akivel sok évvel később újra egy intézményhez kerültünk. A alább említett két darab gitárszólamát ő készítette el, hiszen a művek eredetileg írott C-dúr-ban voltak (ami csákányról lévén szó hangzó Ász-dúr). Mivel sok időnk nem volt a felkészülésre a legpraktikusabbnak az látszott, hogy mindkét hangszer (barokk fuvola és modern gitár) D-ban játszon. Kozma Laci kollégám még arról is nevezetes, hogy vele adtam életem első barokk és modern fuvola koncertjét még az első munkahelyemen, a IX. kerületi Ádám Jenő Zeneiskolában. Carulli és Händel műveit játszottuk közösen – és, ha jól emlékszem én játszottam egy Telemann szólófantáziát is (valamikor 1996 körül?)…

Tanáraink fellépése a Magyar Tudományos Akadémia könyvbemutatóján

Ember az Akadémia mögött címmel tartottak kettős könyvbemutatót a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében 2025. március 19-én. Az eseményen bemutatták Csorba László Széchenyi Istvánról írt monográfiáját, és egy, Széchenyi István levelezéséből összeállított kötetet, Czinege Szilvia szerkesztésében. Kecskeméti Gábor akadémikus, egyetemi tanár, az MTA200 Bizottság elnöke elmondta, hogy az esemény már a bicentenáriumi emlékévet, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulóját megünneplő rendezvénysorozatot készíti elő. Az eseményen fellépett iskolánk két tanára, Czeloth Csetényi Gyula fuvolaművész és Kozma László gitárművész is.

Előadásukban elhangzott Ernst Krähmer Rondo Hongrois és Variations brillantes című szerzeménye. Ez utóbbi művet a szerző Széchenyi Istvánnak ajánlotta. Czeloth Csetényi Gyula beszélt Széchenyi István és a fuvola kapcsolatáról is. Elmondása szerint a Variatons brillantes maga a bizonyíték arra, hogy Széchenyi játszott fúvós hangszeren. Ez a hangszer a zenetörténeti kutatások szerint minden bizonnyal a „csákán” vagy „csákány” nevű magyar találmány, a Heberle Antal alkotta furulyaszerű fuvola volt. A könyvbemutatón a művek barokk fuvolán és gitáron hangzottak el, a Variations brillantes kíséretéből a gitárátiratot Kozma László készítette.

A teljes esemény az Akadémia oldalán:
https://mta200.hu/kiadvanyaink/ember-az-akademia-mogott-kozelitesek-szechenyi-istvanhoz-a-bicentenarium-kapujaban-106498?

Posted in Napról-napra | Tagged , , | Leave a comment

A FuvolaMűvészet interjúja Dratsay Ákossal

„Soha nem hallgattuk el a hiányérzetünket”

Ebben a hónapban ünnepli születésnapját Dratsay Ákos fuvolaművész. Ebből az alkalomból és a közelgő a XIII. Országos Elek Tihamér Fuvolaverseny okán kértem tőle interjút. A beszélgetés egyben egy új sorozat nyitánya is, amelyben a magyar fuvolaoktatás kiemelkedő alakjait mutatjuk majd be.

A teljes beszélgetés itt található: https://papageno.hu/blogok/magyar-fuvolatortenet/2025/03/dratsay-akos-soha-nem-hallgattuk-el-hianyerzetunket/

“Beával mindig szuverén egyéniségekként tekintettünk egymásra, de közös munkánk során egyre inkább összecsiszolódtunk, nagyon hasonlóan gondolkodtunk a fuvolázásról, általában a zenélésről és a tanításról. A közös zenélés mindkettőnk számára ugyanazokat a hangszeres és zenei problémákat vetette fel, melyeket egyéni gyakorlásunk során természetesen saját magunknak kellett megoldanunk, de a közös művészi cél mindig egy irányba terelt bennünket… “

“Ez természetesen a koncerten való megszólaltatásra vonatkozik, de mindenképpen része a tanításnak is, hiszen a fent említett szempontok bekapcsolása a tanítvány szempontrendszerébe nagyon lassú, csak lépésről lépésre megvalósítható folyamat, egy elemző munka, aminek egységgé alakulását, szintézisét nagymértékben segítheti egy-egy művészi szintű bemutatás…”

“Természetesen a zenész rendelkezik egyfajta – Madarász Iván szavait idézve – auditív fantáziával, aminek segítségével a kottaképet rögtön hangzó zenévé alakítja magában, és ekkor már nem a kottát, hanem a belül hallott zenét teszi hangzóvá, vagyis játssza el. Ez végső soron a kotta alapján való zenélés sarkalatos pontja, mert a nem írott zene (népzene, cigányzene, jazz, stb.) tanulása során a zene mindvégig hangzó marad, a tanuló tehát átveszi a tanártól a zenélés módját, magát a játszott zenét, annak minden elemével (dinamika, agogika, artikuláció, stb.) együtt. A zene tehát nem kényszerül transzformálódásra auditív élményből vizuálissá és vissza…”

A darab vonatkozásai a könyvben…

Duettino sur des motifs hongrois Op. 36 · Ákos DARTSAY · Ferenc DOPPLER · Bea BERÉNYI · László RÉVÉSZ

Works for Two Flutes and Piano

℗ 1996 HUNGAROTON RECORDS LTD.

Released on: 1996-10-18

Posted in Napról-napra | Leave a comment

9 metodikai félreértés II. rész

(6-9)

Ma folytatjuk a félreértések számbavételét (az első 5 rész itt található).

Az intenzív zenei elképzelés meghozza a technikai megoldást is
Ez szemlélet már kivezet a fuvolások világából és úgy érzékelem talán a zongoristáktól ered. Ez elgondolás azt mondja, hogy a zene az első és ha az ezzel kapcsolatos elképzelés kerek egész, intenzív akkor a technikai megoldása, megvalósítása is megszületik mintegy magától. Azt kell mondjam ez végül is igaz – de nem azon a szinten ahol ezt tanítják. Egy nagyon nagy művésznél, zseninél talán működik, és úgy tűnik mintha egy olyan korszakból maradt volna ránk, amikor még nem volt miről beszélni a hangszerjáték fizikai, fiziológiai aspektusát illetően. Természetesen kell az intenzív belső kép a megvalósításhoz (“ha hallod belül meg is történik”), de emögött ott kell legyen a technikai ismeretanyag, a “hogyan”  – hogy legalább utólag apercipiálni lehessen mi az ami megvalósult fizikai szinten, mi az amitől több, jobb, szebb előadást, technikai megoldást kaptunk. Tehát önmagában az elképzelés nem elég, ismeretanyag is kell – zenéből nem lesz technika, de technikából még lehet zene.

Aki izgul a színpadon az alkalmatlan
Ez egy széles körben elterjedt nézet, amit az előadóművészet története sem támaszt alá. Valójában stresszkezelésről van, vagyis kb. ezt mondjuk: aki jó stresszkezelő adottsággal rendelkezik (magasabb a stressz-ingerküszöbe) az zenésznek való. Igaz, hogy a modern kor zenészére óriási nyomás nehezedik, a tanulmányok során kb. 15-30 éves kor között extrém helyzetek során kell átesni, amelyek döntőek lehetnek a művészi pálya alakulása szempontjából. De maga a modern életforma is maximálisan át van itatva stresszel, amelyből olyan kulcsszavak segítségével verekedhetünk ki, mint az priorizálás, vagy az időmenedzsment. Csak ez a két példa és a belőlük következő cselekvés, készség, már stresszcsökkentő lehet. Végső soron akár zenész valaki, akár nem stresszkezeléssel biztos, hogy foglalkozni kell. Ide is kívánkozik egy régebbi történet, amelyben ez egyik zongorakísérőnktől megtudtuk, hogy – tudniillik -  ez a pálya (hangszeres zenész) annak való, aki exihibicionista (sic!).

A jó zenész sok zeneelméletet tanul
Itt és most ezalatt az éveken át tanulunk szolfézst, összhangzattant, kötelező zongorát és sok más tárgyat értem. Ebben a magyar zeneoktatás merőben különbözik a világ más tájaitól. Nem azt mondom, hogy ezekre nincs szükség, de egészen biztos, hogy ennyi éven át kell ezeket tanulni? Nem lenne jobb helyette gyakorolni, vagy mentális technikákat tanulni? Ebben a tekintetben a hazai zeneoktatás már évtizedek óta végzetes csapdában van, mert egyszerűen képtelen lazítani az elméleten. Hogy csak egy példát mondjak az elmúlt évtizedekben a nálam tanuló zeneiskolai fuvolások 99%-a azért hagyta abba a fuvolát, mert sok volt a szolfézsóra. (Rámutatnék, hogy nem a szolfézs tárgy feleslegességét akarom bizonygatni,  tudom a közösségi médiából, hogy ez atombomba-téma…). Egyet tudok biztosan: visszatekintve ezerszer fontosabb lett volna az éveken át tartó szolfész-összhang , zong.köt kombó helyett gyakorolni, olvasni, Kovács módszert, vagy Alexander Technique-t tanulni – és gyakorolni. Az elméleti tárgyakat sokkal korlátozottabb ideig, intenzíven kellene tanítani, vagy például a zongorakötelezőt összevonni a continuo játékkal (összehangzattan), mert erre viszont egész biztosan szükség lesz, és mindekettő lényegében zongorajáték.

Tanítás = verbalitás
Végül elérkeztünk egy általános, szemléletbeli kérdéshez, ami nagyon jellemző a hazai hangszeres tanításra. Ez pedig az, hogy beszélünk a zenéről. A tanítvány játszik valamit, – mondjuk négy ütemet – és ezt követően a tanár hosszas fejtegetésbe kezd, ami érinti a tanítvány játékának aspektusait, de elvezet zenetörténeti, sőt általános filozófiai, művészettörténeti gondolatokhoz is. Tehát a tanár kb. 5 perces monológot mond az adott zenei szakaszról, amelyet azután újra és újra eljátszat. Ilyen módon három négy sor megtárgyalása akár 60 percig is eltarthat, és ami háttérbe szorul a demonstráció. Nem azt mondom, hogy ez rossz, mert nyilván nagyon fontos, hogy a tanárban mit mozgatott meg a tanítvány játéka, és egésze nyilvánvalóan a képzés bizonyos szintjén van helye. De biztos, hogy mindent el kell mondani? Mert tudni kell rangsorolni is, mi az az egy dolog (maximum 2 ) ami fontos, amit a tanárnak észre kell venni? Ez tulajdonképpen a hallgatás művészete, mert a jó tanár minden lát, hall, de nem zúdít mindent egyszerre a tanítványra. Talán meglepő lehet amit mondok, de Sir James Galway tanítása volt az, ami leginkább ebbe az irányba esett, mondott egy-két dolgot és az nagyon találó volt, az előadás, a megoldás jobb lett tőle.

Mi lehet mindebből a tanulság? A célom semmiképp sem az volt, hogy a honi fuvolametodikán köszörüljem a nyelvem. De érdekes végig gondolni azt, hogyha egy fuvolakultúra elszigetelődik (történelmi okok miatt) képtelen lesz reflexiós felületet találni önmagán belül. Olyan ez mintha a saját árnyékunkban keresnénk menedéket a nap melege elöl – lehetetlen. A fuvolaművészetben mindig a nemzetközi reláció az ami számít, hogyan tud új, külső tudást integrálni, átvenni és hogyan tudja magát, hagyományait képviselni, megújítani, megmutatni azt amit ő munkált ki és máshol is hasznos lehet. Az egyik provincializmus, a másik nemzetközi tudásbázis, mindkettőnek megvan az értelme. Az egyik lehetséges lépés e folyamatok megértése felé akár A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása című könyvünk megismerése is lehet.

Posted in Napról-napra | Tagged , , , , | Leave a comment

Ember az Akadémia mögött

„Szándékom tiszta…”

Megtisztelő felkérést kaptam az MTA-ból, hogy egy Széchenyi Istvánról szóló könyvbemutatón közreműködjek. A program címe:

„Szándékom tiszta…” – Ember az Akadémia mögött

Résztvevők Csorba László történész, a Széchenyi István című biográfia legújabb kiadásának szerzője, Czinege Szilvia történész, aki „…a Tudós Társaság dolgában”, Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből címmel sajtó alá rendezte Széchenyinek az Akadémiával kapcsolatos levelezését. Az est moderátora Velkey Ferenc történész. Az Akadémia történetének egy-egy momentumát, Széchenyi munkásságának néhány részletét, személyiségének egyes vonásait a levelezés tükrében Száraz Dénes színművész tolmácsolásában ismerhetjük meg. Az eseményen egy Széchenyi-kéziratot és -ereklyét bemutató pop-up tárlat is megtekinthető.

Ahogy arról még 2020-ban írtam a gróf valószínűleg – sok más jártassága mellett – avatott csákányjátékos lehetett. Fuvolás körökben eléggé régóta ismert, hogy Széchenyi “fuvolázott” (az említett posztban pont a Hídember című film kapcsán írtam erről), de ez a felvetés történeti pontossággal máig nem lett megfelelően kibontva. Bár gróf Széchényi István az egyik legalaposabban kutatott személyiség a történelmünkben, mégis, hangszeres játékára eddig kevés fény esett. Jelenlegi tudásunk alapján úgy tűnik, hogy a csákány játékosa volt elsősorban – ezt bizonyítja az Ernst Krähmer által neki ajánlott mű (amelyet a könyvbemutatón megszólaltatunk). A 19. század elején osztrák és magyar oldalról is találunk arra nézve írásos adatokat, hogy e hangszert magyar találmánynak tartották. Széchenyi első angliai útján, 1815-ben egész biztosan kapcsolatba került az ottani gentleman-fuvolázással, amely ebben az időben volt tetőfokán. Ekkor Londonban “10 férfiből egy fuvolázott”. Nálunk ugyan ebben az időszakban vált népszerűvé a csákány, így nem meglepő, hogy a gróf választása erre a hangszerre esett, amikor meghonosítani készült az Angliában megfigyelt szokást. Ennek fényében talán nem túlzás felvetni, hogy Széchenyi törekvése minden jel szerint nagyban hozzájárult a magyar fúvóskultúra kialakulásához.

Kép forrása: https://pestbuda.hu/cikk/20160923_225_eve_szuletett_szechenyi_istvan

A könyvbemutatón Kozma László gitárművésszel részleteket játszunk Ernst Krähmer (1795–1837) Variations brillantes, op. 18. című, Széchenyi Istvánnak ajánlott művéből. A darab ebben a formában átirat lesz, hiszen nem csákányon, hanem fuvolán illetve gitáron szólal meg, amelyet kollégám készített elő.

Posted in Napról-napra | Tagged | Leave a comment

Sofia Gubaidulina (1931-2025) ~ Az öröm és bánat kertje

…és más fuvolás művei

(A poszt újraközlésének szomorú aktualitása, hogy március 13-án elhunyt a zeneszerzőnő. Itt alább olvashatjuk mit írtam róla 2017. november 25-én).

A címhez képest Szófia Gubajdulina négy, egymástól sok tekintetben különböző, de fuvolával igencsak kapcsolatos művét helyezem ma a figyelem középpontjába, teszem ezt annak okán, hogy az idei Hallgatás Napja kicsit ráirányította a figyelmet erre a szerzőre is. Ebből az igen apró bepillantásból vélhetően látni fogjuk, Gubajdulinával kapcsoltban is még sok törleszteni valónk van.

Kép forrása: itt

Az alábbi művek következnek majd, a darabok jobbára évtizedenként követik egymást:

Allegro Rustico: Klänge des Waldes(1963-1993)
Sonatina for flute solo (1978)
Garden of Joy and Sorrow (1980)
The Deceitful Face of Hope and Despair for flute and orchestra (2005)

A zeneszerzőnő 1931-ben született a Szovjetunióban, édesanyja orosz és tanárnő, édesapja volgai tatár, mérnök. Zenei tehetsége már 5 éves megmutatkozott, de zeneszerzői pályája csak sokkal lassabban tudott kibontakozni. Zenei képességeit elsősorban filmekben tudta megmutatni, ő írta a Dzsungel könyvének szovjet verziójú rajzfilméjhez, a Maugli kalandjai-hoz a zenét. A 70-es években egy népzenei improvizációs együttes alakított, de az évtized végén tiltólistára kerül, mert engedély nélkül adták elő műveit nyugaton. Az áttörést a 80-as évek vége felé érte el, amikor Gidon Kremer bemutatja a hegedűversenyét, az Offertorium-t. 1992-ben Hamburg-ba költözött.

Gubajdulina művészete spirituális alapú, amelynek sokszor az egyén és az Abszolút kapcsolata a témája. Kompozíciós rendezőelvei között szerepel a Fibonacci-számsor és az Aranymetszés is, de kedveli a zenei anyag improvizáció-szerű kibontását is.

duó

Az először 1963-ban felvázolt Allegro Rustico a későbbiektől eltérően egy meglehetősen tonális, de erőteljes karakterdarab.

Sofia Gubaidulina ~ Allegro Rustico
Olga Ivusheikova – fuvola, Anna Grishina – zongora

szóló

A 70es évek végéről származó, bő 5 perces, de még is megragadó szólószonatina ritmikája gyakran improvizációs hatást kelt.

Sofia Gubaidulina ~ Sonatina for flute solo (1978)
Antonella Bini – fuvola

trió

Az Öröm és Bánat kertje lényegében egy trió, amelynek összeállítása megegyezik Debussy triójáéval – noha Gubajdulina a hárfa különleges megszólaltatáséval egyedi hatást ér el. Ez az egyik legtöbbet előadott és lemezre rögzített műve.

Garden of Joy and Sorrow for Flute, Harp and Viola (1980)
The Walden Chamer Players
Marianne Gedigian – fuvola
Christof Huebner – brácsa
Franziska Huhn – hárfa

versenymű

Az ezredforduló után, 2005-ben keletkezett Gubajdulina legnagyobb szabású, fuvolával kapcsolatos műve a A remény és Kétségbeesés csalóka arca, amely Sharon Bezaly felkérésére készült. A mű lényegében közel harmincperces, egytételbe komponált versenymű, de tartalmilag sokkal több annál – ennyire drámai, sőt komor hangvételű fuvolaversenyt talán még nem komponáltak soha. Gubajdulina a fuvola (ill. altfuvola) teljesen más arcát mutatja meg, mint amit eddig ismertünk, maximális kiaknázva és próbára téve a szólista képességeit is.

Sofia Gubaidulina ~ The Deceitful Face of Hope and of Despair, fuvolára és nagyzenekarra

Sharon Bezaly – fuvola
Göteborgs Symfoniker, vezényel Mario Venzago.

Posted in repertoár, videó | Tagged , | Leave a comment

9 metodikai félreértés I.rész

(1-5)

Igazából az elmúlt (ritka) időszak inspirációi adták az ötletet ennek a posztnak a befejezéséhez, tudniillik az anyag már egy ideje parkolóban volt, nem fejeztem be. A blogom technikai sajátosságai miatt (karakterkorlát) két részre kellett bontanom az anyagot, de talán jobb is így. Nézzük az első ötöt!

Jobbkézzel meg kell tudni tartani a fuvolát
Ez ma már egy elavult elképzelés, de az én generációm még így tanult fuvolázni. Egészen biztosan ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legkárosabb metodikai gyakorlat, amit a hazai fuvolametodika produkált és generációkon átívelve alkalmazott.  Semmilyen metodika-történeti alapja nincs, fizikailag sem állja meg a helyét. Nem szívesen taglalom ennek a gyakorlatnak a részleteit, de mégis tanulságos lehet a fiatalabb generáció számára. A gyakorlat során a zeneiskolai(!) növendéktől a tanár azt a kéri, hogy a fuvolát (a teljes hangszert!) tartsa meg pusztán jobb kézzel úgy, hogy lényegében a hangszert a jobb kéz kisujj és a jobb kéz hüvelykujj egyensúlyozza. A gyakorlatot érdemes volt párna, vagy ágy felett végezni, hiszen 100%, hogy első alkalommal a fuvola ki fog fordulni a tanuló kezéből… Ha valaki ma mégis kipróbálja azt a feladatot azonnal tapasztalni fogja, hogy a kisujjra extrém erős nyomás nehezedik, pedig a cél éppen a kisujj felszabadítása lenne, ami csak akkor lehetséges ha a balkéz is bekapcsolódik a tartásba. Ám a kisujj addigra már kapott egy eléggé hamis képet arról mi is lenne a feladata. További probléma, hogy a pusztán balkezes tartás csak úgy valósítható meg, hogy a hüvelyujj a hangszer alá kerül. Ez is hamis elképzelés, hiszen hosszabb távon sokkal célszerűbb ha ez az ujj nem csak a fuvola alatt van, hanem kissé mögötte is.

Légzés
Ezeken az oldalakon már többször írtam erről. Most Détári Anna előadásai során újra felszínre jött a kérdés és úgy tűnik a szemlélet változott, de az egészen biztos, hogy a hasi légzés és a rekesz légzés összekeveredett a hazai metodikában, és kibogozása ma is feladat. Ennek számos következménye lett, ami generációkon át öröklődött többek között úgy, hogy a muzsikus nem tudja helyesen elhelyezni, meghatározni hol van a tüdeje, rekeszizma, gyomra… Tehát egy hibás testkép (body mapping) lett a következmény, ami ma is kimutatható. Ezzel kapcsolatban teljesen hibás az a gyakorlat, amit tőlünk vártak el. Ennek során a “helyes” légzés ( amit hasi ként azonosítottak – “a hasadba vedd a levegő”) kritériuma az volt, hogy a vállak ne emelkedjenek meg. Ez rekesz légzés esetén nem reális elvárás, és hibás megéléshez, zavaros funkcióhoz vezet. (Annak idején nem is tudtam megcsinálni és nem is csoda hiszen lehetetlen…) Nyilvánvaló, hogy egy olyan fundamentális funkcióba beavatkozni, mint  a légzés óriási felelőséggel jár, arról nem is beszélve, hogy ennek – a zeneiskolától a diplomahangversenyig – egy több tanáron átívelő feladatnak kell lennie. Ezen a ponton (is) nagyon fontos, hogy egységes szemlélet legyen egy metodikán belül és ne egymás megkérdőjelezése vagy éppen hamis validálása legyen a tanári gyakorlat, hiszen ennek a borítékolható következménye a tanuló fejében kialakult totális káosz lesz.

Kortárszenén tanuljunk fuvolázni
Ez már nem a múlt metodikája, hanem a jelené.  Számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy a hazai szemléletben Böhm modern fuvolája a modern/kortárs/avantgard zene eszköze lenne, és ennek mentén rendeződik a metodikai szemlélet is. Ez egyrészt igaz – másrészt meg hamis. Kétségtelen, hogy a modern hangszernek közege a modern zene – az egyik közege -  de metodikai oldalról szemlélve végképp nem kizárólagos közege. Olyan ez, mint amikor a mi időnkében nagyrészt barokk zenén tanultunk fuvolázni. Aránytévesztés ez is, az is, de az előbbinél annyival jobb a helyzet, hogy van egy a hangminőség szempontjából adekvát elvárás. Mondhatnám úgy is, hogy avanatgard technikát gyakorolva sok értékes tapasztalatot lehet szerezni hangszeres és fiziológiai vonalon is, de cantabilitást, legatot, stb. csak melodikus zenével lehet tanulni.

A fuvolának nem szabad hangosan szólnia
Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy egész ifjúságom ennek jegyében telt el. Számomra teljességgel érthetetlen, hogy a Böhm hangszerén miért ekkora mumus ez, hiszen a Mester deklaráltan ezért építette ilyenre a modelljét mert növelni akarta a fuvola hangerejét. Továbbá nem kérdés az sem, hogy ebben döntő szerepe volt az Angol Iskolának, egész konkrétan Nicholsonnak, aki Böhm számára fundamentális élmény volt.  Modern fuvolán kifejezetten jól szól a forte, és nagyon jól illeszkedik a mai zongorák hangjához. Hangerőről beszélek, tehát volumenről – és nem a hang projekciós tulajdonságáról (ami hangszín kérdés is). Ide is kívánkozik egy történet… főiskola, kamarazene óra… Előttem fiatal hölgy pályatársam Moquet Pan-szonátáját játszotta, gyakorlatilag az egész kompozíciót mezzoforte tartományban salakmentes hangon, gördülékeny technikával. Én következtem, de a konkrét darabot már nem tudom, klasszikus mű lehetett, és előfordult benne piano, mezzofore és (“uram bocsá”) forte is (talán még sforzato és fp is…). A tanárunknak mindkettő előadás nagyon tetszett, bár megjegyezte, hogy az enyém  kissé modoros volt…

A muzikalitás nem más, mint sok-sok mozgás
További alapélményem a múltból… Tanulmányaim során úgy érzékeltem, hogy az muzikális, aki sokat mozog miközben fuvolázik – ergo aki keveset mozog fuvolázás közben az kevésbe, vagy (ó, borzalom) egyáltalán nem muzikális. Ha valaki még a haját is dobálta az nagyon muzikálisnak volt megjelölve. Ez nem vicc, tényleg így volt – és csak remélem, hogy ma nem így van. Számomra a mai homályos mi az, hogy “muzikális” . Arra elég hamar rájöttem, hogy a mozgástól senki nem lesz muzikálisabb. Elég volt az illetőt behunyt szemmel hallgatnom néhány percig, a legtöbb esetben nagyon hamar kiderült, hogy semmi figyelemreméltó nem történik értelmezés vagy kifejezés szinten, sőt az előadás legtöbbször unalmas volt. Szóval nem tudom mi a muzikalitás, de az biztos, hogy ha tényleg van ilyen, attól lesz a zenei produktum az, ami. Lehet ez helyes értelmezés, jó tempó, színes játék, jó technika – vagyis nézetem szerint értelmi és érzelmi dolgok elegye. De méginkább a játékos személyes jelenléte, egyénisége, vagyis végső soron az előadó személyiségével hat. Ezért fontos az önismereti munka, mert minden ide, a személyiséghez fut ki és éppen ezért hoztam létre a lóasszisztálta, zenészekre szabott önismereti foglalkozásokat.

Folytatás következik…

Posted in Napról-napra, metodika | Tagged , | Leave a comment

Détári Anna – „Felül kellene vizsgálni a zenetanítási módszereinket”

Régi ismerősünkkel, Détári Annával készített interjút Szilágyi Szabolcs, amely a Papageno FuvolaMűvészet blogján – az új fuvolás folyóiratban – jelent meg.

“Annával 30 éve ismerjük egymást. A főiskolán gyakorlati tanításból vele államvizsgáztam. Később amikor a Budapesti Fuvola Akadémia útjára indult, Anna szeretett volna egy számára fontos, és mint kiderült, Magyarországon is sokakat érintő problémával kapcsolatos kutatásáról beszámolni. Én akkor nem adtam ennek teret, mert azt gondoltam, hogy érzelmileg a hazai fuvolás társadalom még nem áll készen arra, hogy egy ilyen súlyos problémával szembenézzen. Más vonatkozásban ezek a félelmeim a Fuvolás Könyv megjelenésével részben beigazolódtak. Ma, a 21. század első negyedének végén azonban már felelőtlenségnek tartom, ha nem mutatunk meg olyan példát, ami azt bizonyítja, hogy van megoldás a felmerülő problémák leküzdésére. A Royal College of Music, London, Performance Science tanszékének oktatójával, Dr. Détári Annával beszélgettem”.

Folytatás itt.

Posted in interjú, link | Tagged , | Leave a comment

FuvolaMűvészet

Létezett valaha egy nyomtatott újság “Fuvolaszó” néven, amely a hazai fuvolás közösség kedvelt lapja volt. Ez a kiadvány most, 2025-ben új, korszerű, online formában születik újjá FuvolaMűvészet néven.

A Budapesti Fuvola Akadémia és a The Flute Blog tovább folytatja együttműködését a Papageno Consulting Kft-vel, így a FuvolaMűvészet blog hivatott betölteni azt a hatalmas űrt, melyet a Fuvolaszó – a korábban már megszűnt Magyar Fuvolás Társaság egykori nyomtatott folyóirata – hagyott maga után.

A Papageno internetes felülete biztosítja, hogy ne csak egy szűkebb szakmai közönséghez jussanak el a fuvolázással kapcsolatos értékes tartalmak, hanem a fuvolázás iránt érdeklődő szélesebb rétegek is tájékozódhassanak művészetünkkel kapcsolatos legérdekesebb témákról.

A FuvolaMűvészet blog főszerkesztői, Czeloth-Csetényi Gyula (jómagam) és Szilágyi Szabolcs fuvolaművészek. Törekvésünk, hogy a jövőben interjúkkal, tematikus írásokkal és aktuális tartalmakkal jelentkezzünk a hazai fuvolásközösség, valamint az Olvasók felé. Szándékuk egy friss, korszerű, informatív felület létrehozása, valamint a hazai és nemzetközi fuvolázás azon szereplőinek bemutatása, akikre számottevő tevékenységük ellenére kevesebb figyelem jut.

A felületen a legújabb anyag Juhos Józsefről szól:

https://papageno.hu/blogok/magyar-fuvolatortenet/2025/01/juhos-jozsef-fuvola-usa/

Posted in Napról-napra, cikk, link | Tagged , , | Leave a comment