See the original english article here.
(Sir James Galway on 
blog ).
Mastery – Kiválóság
Nem gondolom, hogy bárki is valaha valaminek a “Mestere” lehet. Az előadóművész elméje meglehetősen különös dolog. A Mesterek mindig küzdenek a dolgokkal, habár egy másik szinten mint azok, akik nem tekinthetőek annak.
Több dolog is van, amit tekintetbe kell venni. Kezdhetnénk mindjárt az elme állapotával. Ha több dolog van a fejünkben az több ablakot nyit ki, és ez csökkenti az előadásod vagy a gyakorlásod koncentráltságát.
Ami a fizikai aspektust illeti ez egy másik dolog amit meg kell vizsgálni. Nem tudom emlékszel-e egy mostanában történt beszélgetésemre egy Lafin arany fejről. Próbáltam rájönni, hogyan kell rajta játszani ha különféle – arany és platina – fuvolákkal használom. (Mostanában adtam három koncertet Németországban platina fuvolán és nagyon jól sikerült). Mielőtt azonban ezt írtam volna okarinán (körtemuzsika) gyakoroltam. A Brit Fuvolás Társaság Találkozóján kellett játszanom Michael Cople-val, aki ennek a hangszernek a mestere. A hangszeremről már lekopott a máz és ez sebet okozott a felső ajkamon, olyan volt mint egy herpesz. Kísérletezni kezdtem, már csak kíváncsiságból is, tehát kissé eltoltam az ajkaimat balra, és így már tudtam játszani. Nem szerettem csinálni, de működött, és tudtam gyakorolni, valamint véleményt adni a Lafin fejről a chet-szobában.
Vannak más fizikai aspetusok is, mint például a fájós kezek, amelyek a fuvola nem megfelelő tartása miatt alakulnak ki, a fájós hát, amely a hibás álló pozíció eredménye, a fájó nyak amelyet a túlságosan előrenyújtott fej okoz – hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Ezek a kis dolgok mind akadályozzák a “mesteri” fuvolázást.
Ez egyszerűen megtörténik ahogy haladsz előre, és az elméd magasabb szintre kerül, így előrébb jár, mint a tested. Velem is előfordult. Szerencsére több módja is van, hogy úrrá legyünk ezeken a nehézségeken, a legtöbbjük könnyen legyőzhető a gyakorlás során.
Mivel a fentiek rám is vonatkoznak pontosan tudom miről beszélek. De, amikor nagyon fiatalon gyakoroltam rögtön a “mester” dologgal találkoztam. Amikor 15 éves voltam minden Moyse Napi Gyakorlatot eljátszottam, valamint a dúr és moll skálákat és hármashangzatokat metronommal 125/132 körüli tempóban. El tudod képzelni, hogyan hatott ez azokra a darabjaimra amiket akkor éppen tanultam? Olyan darabokra gondolok, mint a Chaminade és Godard és hasonlók…
Tehát már rendelkezésemre állnak azok a biztos alapok (skálák és hármashangzatok), amelyek előkerülnek egy olyan darabban, mint a Chaminade, és valóban könnyednek hangzik, mert már a skálák “mestere” vagyok. Ugyan ez a helyzet a Godard Keringővel is. Ma éppen a Godard Allegrettot játszottam, hogy teszteljek egy fuvolát. Csak két perc és mindent kipróbálhatsz a hangszeren.
Akkor és most is azon dolgozom, hogy jobb legyek. Éppen Böhm Op 26-os sorozatát (Caprices) tanulom másodszorra és nagyon érdekesnek találom.
Úgy találom, hogy a kezeim – különösen a jobb kezem – jelzéseket küld Nekem, ha nem helyesen tartom a fuvolát. Böhm rendkívül éberen figyelte az általa fejlesztett hangszer nehézségeit. Böhm etüdjei és a Caprices-ek még több időt töltenek a mély C hang, és a mély regiszter körül, mint Andersen etűdjei. Azt hiszem Böhm a fuvola billentyűire tudatosan billentyűzetként gondolt, és tudta, hogy ennek mesterévé kell válni.
Vegyünk az első, C-dúr Caprice-t; ha nincs igazán jó kéz pozíciód a fuvolán, különösen a jobb kézben, nem fogod tudni eljátszani a maga tempójában ezt a darabot, valahol a 90es metronóm szám körül.
A második darab, az a-moll; a középrészben F-fúr, amely ismét a mély C hang körül bonyolódik, és újra bajba kerülhetünk ha nem jó a kezek pozíciója.
Mesternek lenni egy nagyon komplikált állapot. Nem tartom magam annak, de teszek rá egy ütős kísérletet.
Üdvözlettel,
Sir James Galway, 2013
