PARLANDO – “A magyar fuvolázás kétszáz éve és európai beágyazódása”

Szilágyi Szabolcs és én közösen jelentkezünk egy esszével a Parlando soron következő számában, amelyben a könyv megjelenése óta eltelt időszakra, és ennek nyomán kialakult eszmecserékre reflektálunk. A teljes anyag az alábbi linken érhető el.

https://www.parlando.hu/2023/2023-4/Fuvola.htm

Néhány gondolat következik az anyagból kedvcsinálónak:

“A magyar fuvolakultúra történetével kapcsolatos semmilyen összefoglaló írás nem ismert,
ráadásul, ahogy fentebb rámutattunk, a német származású Burose Adolf 1912-es
visszavonulásával az utolsó köldökzsinór is elszakadt, amely az európai fuvolázás egyik
fontos iskolájával összekötötte a honi fuvolakultúrát.”

“Nehéz megítélni, hogy ma a zeneiskolai hálózat hol helyezkedik el a polgári értékrendben,
azonban nem lehet kizárni, hogy a mai trendnek megfelelően inkább amolyan haszontalan
“kispolgári csökevény”, amit eleve a szovjet érdekszféra árnyékában hoztak létre.”

“Bármennyire nehéz, szembe kell tehát néznünk a ténnyel, hogy a nyugati fuvolaiskolákhoz képest, ahol a mester-tanítvány viszony révén az egymásra épülő, átörökített iskolázottság, a metodikai és didaktikai tartalmak évszázados hagyománnyal és következetességgel párosulva fejlődött, itthon – elsősorban a történelmi hajtűkanyarok következtében – semmiféle kontinuitás nem lelhető fel a fuvolaoktatásban az elmúlt évszázadokban. Újrakezdések és elvetélések jellemzik”

“A múlttal való szembenézés sokszor fájdalmas, érzelmeket generáló mozzanat, mégis történelmi távlatban kijelenthetjük, hogy egyben elkerülhetetlen is. Azonban nem szabad
érzelmi síkon viszonyulni a tények megismeréséhez.”

“A mai magyar köznevelésben senki sem törhet pálcát a fuvolatanárok feje felett azzal, hogy miért támaszkodik ilyen kritikus állapotban lévő, vállalhatatlan kottaállományra.”

“Ugyanakkor sokhelyütt tapasztaljuk, hogy a zeneiskolák igyekeznek egyre szélesebb
spektrumot felölelni a zenei képzésben, ami távolabb viszi az intézményeket a kodályi
alapgondolattól. Olyan hibrid, metodikai és didaktikai anyagokkal nem rendelkező
műfajok jelennek meg a zeneiskola falai között, mint a popzene, vagy a vendéglátós
muzsika, sokszor jazz tanszakként megjelölve azokat. “

“A tehetséggondozásnak kiemelt szerepe van a magyar zeneoktatásban, így a fuvolaoktatáson belül is fontos szerepet játszik. Ám fogalmazhatunk úgy is, hogy a kelleténél jóval nagyobb szerepet kap.”

“Másik aspektusban a szakképzéstől kezdve egészen az egyetemi jelentkezésig igen
érzékeny életkorban kell rendkívül fontos, a pályafutásukat befolyásoló döntést hozniuk a
hallgatóknak. “

“Így a tehetségexport nyomán kialakuló elvándorlás lett az alapértelmezett „eredmény” hiszen ezek a pályakezdő művészek a legritkább esetben térnek haza életvitelszerűen.”

Posted in Napról-napra, könyvajánló, link | Tagged , , | Leave a comment

Jeles napok

Az óbudán tartandó Országos Fuvolás Találkozó napjaiban más fontos dolgok is történnek fuvolás körökben. Arra gondoltam legjobb lesz mindent egy bejegyzésben áttekinteni. Nézzük!

Október 14-én Drahos Béla lép fel a Musikverein-ben Vasvári Tamással karöltve. Nem vagyok benne teljesen biztos, de alighanem ez az első alkalom, hogy magyar fuvolás estet ad ebben a neves koncertteremben (Gläserner Saal / Magna Auditorium), mindnképpen kiemelkedő alkalom ez, és nyilván mérföldkő a fuvolaművész pályaívén is. A műsor itt olvasható, lejjebb pedig a jegyrendelési lehetőség található. A művészek stílusosan többnyire Bécshez köthető szerzők műveiből válogattak.

GEORG FRIEDRICH HÄNDEL – Sonate für Flöte und Klavier F-Dur
JOHANN SEBASTIAN BACH – Sonate für Flöte und Klavier h-Moll, BWV 1030
WOLFGANG AMADEUS MOZART – Andante C-Dur
– Pause –
FRANZ SCHUBERT – Sonata „Arpeggione” a-Moll, D 821
RICHARD STRAUSS – Sonate Es-Dur, op. 18

https://www.viennaticketoffice.com/bela-drahos-tamas-vasvari-tickets-413019-en.html

Szintén október 14-én Kanyó Dávid szólaltat meg egy új művet, de már Magyarországon, Székesfehérváron. Madarász Iván kompozíciója, a Piccolo-verseny csendül majd fel az Alba Régia Szimfonikus Zenekarral, Cser Ádám irányításával. Az ősbemutatón a szerző is jelen lesz, akivel beszélgetésre kerül sor. A Kossuth-díjas zeneszerzővel nem rég készítettem egy posztot, amelyben fuvolaversenyeit vettem sorra. Most a piccolo-verseny is feliratkozik ebbe a listába.

Műsor: Madarász Iván: Piccolo-verseny (ŐSBEMUTATÓ)
Fekete Gyula: Media vita
Bella Máté: About Time

Beszélgetés Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel. Közreműködik: Kanyó Dávid (piccolo), Rajk Judit (alt), Ilosfai Csenge (hegedű) Vezényel: Cser Ádám Az est házigazdája: Dobri Dániel https://arso.hu/events/kerdezd-a-zeneszerzot-1-magyar-zeneszerzo-generaciok/?fbclid=IwAR1ug4nZ2iieYSIBgLlbYX-CSQtJIXSGiRC5e8H65LNZQejgwLY6LgwDIDs

Október 15-én “Magyar szerzők, keleti inspirációk 2.0 – kortárs kamaraművek (fuvolára)” címmel a FUGA-ban kerül sor egy koncertre, amely valójában Klimászné Varga Zsófia kortárs kamarazenei estje, de több más fuvolás és hangszeres művészek közreműködnek rajta.

Műsor:

Rózsa Pál: Képzelt utazás Bali szigetére op.687 (ősbemutató)
Nagy Ákos: Solietude
Tihanyi László: Távoli hegyek éneke
Nagy Ákos: Fátyolos rezdülés / 4, 5
Gallai Attila: Meditációk V.
Ittzés Gergely: Hat koan
Közreműködnek:
Klimászné Varga Zsófia – fuvola
Aradiné Agárdi Eszter – cselló
Baksai Réka – hegedű
Bábinszki Gergely – zongora
Bán Annamária – fuvola, basszusfuvola
Fábián Tímea – fuvola, altfuvola
Ilyés Dalma – fuvola, altfuvola
Kovács Zsolt – ütőhangszerek
Laczkó-Pető Balázs – marimba, ütőhangszerek
Pálfi Csaba – klarinét

https://fuga.org.hu/fevent/magyar-szerzok-keleti-inspiraciok-2-0-kortars-fuvolas-kamaramuvek/

Október 16 Móré Irén szólójával csendül fel az a fuvolaverseny, amelynek sokkal gyakrabban kéne elhangoznia: Carl Reinecke fuvolaversenye. És sokkal gyakrabban kéne hallgatnunk Móré Irént is, aki annak idején Kobe-i Nemzetközi Versenyen Pahud és Petri Alanko mellett ért el dobogós helyezést úgy, hogy a két másik művész – példátlan módon – egyenlő értékű első díjat kapott. Úgy érzem a fuvolaverseny kitűnően illeszkedik majd Liszt és Muszorgszkij kompozíciójához.

Helyszín a Művészetek Háza Miskolcon. Műsor:

Liszt: Mazeppa – szimfonikus költemény Reinecke: D-dúr fuvolaverseny, Op. 283 Muszorgszkij: Hajnal a Moszkva folyó felett Prokofjev: Rómeó és Júlia – II. szvit

Vezényel: Toshifumi Kanai Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar https://www.mso.hu/hu/koncertek/2023-10-16-1900-szimfonikus-berlet-ii

The 2nd Competition [1989](joint Prize for the first place)

1st place: Petri ALANKO (Finland) 1st place: Emmanuel PAHUD (France)
3rd place: Irén MÓRÉ (Hungary)
4th place: Stephanie HAMBURGER (Germany)
5th place: David FEDELE (USA)
6th place: Young-Ji SONG (Korea) Best Performance of a Work by Vincent Paulet : Petri ALANKO (Finland)

Posted in Napról-napra | Tagged | Leave a comment

Országos Fuvolás Találkozó – 2023

Országos Fuvolás találkozóra kerül sor október 14-15-én a Flute Forum Hungary szervezésében. A kezdeményezés mögött Bán Máté és Simon Dávid állnak, akik közül Máté – a szervezői szerepvállalás mellett – előadói szerepben is részese lesz a kétnapos eseménysorozatnak. A két fuvolaművész két éve szervezi az eseményt, amely remélhetőleg olyan sok fuvolást hoz össze majd az ország minden szegletéből, mint egykor a fuvolás találkozók, amelyeket a mai generációk már nem ismerhettek. (Az utolsó hasonló rendezvény talán Hódmezővásárhelyen volt 2009-ben, ott hangzott el velem Vivaldi Nyár című concerto-ja). Ilyen eseményre, amely a hazai fuvolásokat fogja össze már jó ideje nem került sor.

Ám a két megálmodó nem csak önzetlenül teret biztosított számtalan hazai pályatársuknak, hanem megnyertek olyan zenekari művészeket is, akik már hosszú ideje külföldön élnek és szinte alig, vagy soha sem hallhatjuk őket itthon.

Természetesen vannak külföldi vendég is, kettőt közülük már ismerhet a hazai fuvolás közösség. Anna Garzuly-Wahlgren már járt a Budapesten, legutóbb a Zeneakadámián tartott kurzust, azt megelőzően pedig a Budapest Flute Academy rendezvényére hozta el saját szólójátékán kívül Quintessenz fuvolaegyüttesét. Valamint  Berten D’Hollander  – aki új lemezét mutatja be – szintén nem ismeretlen nálunk, hosszabb ideje rendszeres vendég.

Azonban Paolo Taballione előszőr szólaltatja meg fuvoláját hazai közönség előtt, ezért felfokozott várakozás övezi közelgő hangversenyét, a művész teljes koncertet ad, illetve tanít is. Sokat gondolkodtam mit mutassak Taballione-től, és úgy gondoltam, hogy a sokféle virtuóz anyag mellett – amit biztosan sokan megtalálnak – inkább a lírikust mutatom meg Csajkovszkij Lenszki áriájában:

A műsort tanulmányozva kitűnik, hogy – Molnár Tünde mellett – Kramarics Katalin a negyedik, aki hangverseny-masterclass kombinációban lép fel. Bán Máté egy-egy darabban közreműködik Garzuly Anna és Taballione oldalán, valamint önállóan is játszik.

A programból még kiemelkedik Telemann 12 fantáziája (legutóbb Bán Máté és Simon Dávid tolmácsolásában hangzott el 2017-ben), amelyet ezúttal tizenkét zenekari művész szólaltat meg az ország minden részéből.

Vass Mária és Kiss Bea kurzusa mellett három elméleti előadás is helye kapott a programban, amelyet Tősér Dániel, Romos Zsolt és jómagam adnak – ami engem illet én a könyvről beszélek: A magyar fuvolázás elmúlt kézszáz éve és európai beágyazódása.

Jegyek itt

Posted in Napról-napra | Tagged | Leave a comment

Madarász Iván három fuvolaversenye

Az utóbbi évtizedekben rengeteg magyar fuvolamű született – köztük versenyművek is – mégis Madarász Iván talán az egyetlen, aki három olyan kompozícit is jegyez, amelyben a fuvola zenekari kíséret mellett koncsertál. A Bartók–Pásztory-díjas (1998), valamint Kossuth-díjas (2016) zeneszerző több, kamara-jellegű művében is foglalkoztatja a fuvolát, ám más versenymű jellegű kompozíciókat alkotott különféle szólóhangszereket állítva középpontba. A mai alkalommal csupán a fuvolaverseny-jellegű művek kerülnek a elénk, sorrendben, ahogy keletkeztek.

Concerto F(L)A · (Flute Concerto No. 1)
A kompozíció Bálint Jánosnak készült, a fuvolához vonószenekar társul. Vele sajnos nem találtam felvételt, így a szólót az itt elhelyezett felvételen Duleba Lívia játsza a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretével. A cím a fa és la szólmizációs hangokra utal.
https://youtu.be/7G0en2inqdU

Flautiada · (Flute Concerto No. 2)
Ez a kompozíció édesapám felkérésére készült, és ők ketten nem csak nagyon régóta működnek együtt, hanem barátok is. A felvétel a Magyar Rádióban készült, a Magyar Rádió Zenekara szólaltatja meg a művet, de további érdekesség, hogy a kompozíciót a fuvolaművész-karmester Drahos Béla dirigálja.
https://youtu.be/n4ALMJGaVT4

Episodi Concertanti · (Flute Concerto No. 3)
A mű Gyöngyössy Zoltánnak készült, aki még bemutathatta a kompozíciót, de már nem rögzíthette lemezen. Az itt bemutatott lemezfelvételen Oross Veronika szólaltatja meg a szólót és a MÁV Symphony Orchestra kíséri Kesselyák Gergely vezényletével. Vele egyébként a művet élőben is volt szerencsém meghallgatni. Ez a leghosszabb kompozíció a három közül, csaknem 35 perc.
https://youtu.be/IB1tkq4xIaU

Posted in videó | Tagged | Leave a comment

Személyes tanulás vs. viruális tanulás

Számtalan alkalommal kerülnek elém fizetett hírdetések, amelyek olyan hangszeres tanulást reklámoznak, amelyben nincs tanár. A folyamatot, – egész pontosan a tanár személyét – valamilyen online-virtuális rendszer helyettesíti. Soha egyiket sem próbáltam ki, és nyilván vannak közöttük jobbak és kevéssé jók is, de mára olyan sok van belőlük, hogy nehéz feladat lenne rangsorolni őket. Úgy tűnik, elsősorban két hangszer, a gitár és a zongora jeleskedik ebben a tekintetben. Illetve ott vannak még a különféle zeneelméleti jártasságot gyakoroltató tesztek.

Először is érdemes leszögezni: a hangszeres, vagy éppen (bármilyen) zeneelméleti tanulás az évszázadok folyamán személyes találkozás keretében történt. Ha egy fiatal a például 17. században tehetségesnek mutatkozott a mester – pl. helyi orgonista – megengedte neki, hogy fújtathatta az orgonát, amíg a mester improvizált, vagy ellenpontot játszott egy cantus firmus-ra – és megfigyelhette a dolgok mikéntjét. Ha valóban tehetséges volt a mester még elméleti kifejtést és feladatokat adhatott neki, mondjuk lemásolhatott néhány művet. Később a mester ajánlólevelet írt neki és tanulhatott más városban, másoktól. Ha a mesternek véletlenül volt egy csúnya, vagy szép lánya, feleségül lehetett venni és így hősünknek idővel biztos állása lett. (Pernye András az Előadóművészet és zenei köznyelv című munkájában meglehetősen szellemesen írja le a fenti folyamatot…).

De így kell-e mindennek lennie a 21. században? Lassan minden instantá válik körülöttünk, minden elérhető, de semmi sem ellenőrizhető, és a fősodor  – a szolgáltatás és a virtualizálás – mindent visz. Hangszeres és zeneelméleti tekintetben a tudás letéteményese évszázadokon át a tanár, illetve mester volt. Ma ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg – a tudás letéteményese a virtuális tér, az internet, stb… – és ez olyan mértéket ért el már most is, hogy végeredményben kontraproduktívvá, öncélúvá vált.

A kérdés tehát: valóban virtualizáható-e a hangszeres tanulás? A válaszom az, hogy egész  biztosan, hogy nem. De rögtön hozzá kell tenni: ha relativizáljuk a hangszeres játék értékeit,  esztétikáját, akkor igen! Hogy ennek milyen esztétikai következményei lesznek azt nem nehéz elképzelni, nyilvánvalóan instant-művészetet kapunk… De van ésszerű út is, mert vannak olyan tanulási mozzanatok, hangszeren és zeneelméletben is, amelyeket “ki lehet szervezni” virtuálisba. Tanárként mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor például már hetvenhetedszerre kell elmondani, hogy az első, felső pótvonal felett milyen hang van…? Vagy hogyan fogjuk a Giszt? Na, az ilyen és ehhez hasonló mozzanatokat lehet áttenni virtuális rendszerekre, tesztekkel gyakoroltatva. Tehát a tanári munka mechanikus, lélekölő pillanatait lehet jelentősen csökkenteni – vagyis több energia marad más dolgokra. Ahogy egy kolléga mondta nem is olyan régen: “úgy érzem magam mintha papagáj lennék és nem tanár”. Vagyis, ha a tanári oldalnak rendeljük alá a virtualizációt, akkor lehet értelmes használat, de ha az öncélú, instant virtualizációt állítjuk a középpontba – és ez van most – akkor egy teljesen más irányba fog a művészet elmenni, és maga a “művészt” szó lesz újraértelmezve, azaz virtualizálva. Tehát nem hiszem, hogy a hangszeres tanulás egészéből a tanár személye valaha is teljes kiiktatható lesz, mert a mesterséges intelligencia nem fogja tudni eldönteni, hogy mikor szép és hajlékony egy fuvolahang, vagy épp hegedű hang. Vagy mégis? Egy esetben lehetséges ez: ha az esztétikát relativizáljuk – akkor bármi megtörténhet. Ebben az esetben a mindenkori AI képeségeihez lesz igazítva a művészet esztétikája. Erre vannak már jelek, és jól tesszük ha ezeket a mozzanatokat minél gyorsabban kigyomláljuk – saját érdekünkben.

Nyilván lesz egy réteg, aki a zenetanulást nem tekinti privilégiumnak és nem akar 3 évet tanulni zongorán ahhoz, hogy eljátszhassa a Happy Birthday-t. Vagy el akarja játszani Yimura-tól a  River Flows in You-t, de easy verzióban és nem akar ezzel éveket bíbelődni. Ő megy majd az instant-virtuális térbe, de tanári szempontból ez nem is baj, sőt logikus is, felhasználói oldalról tehát igaza van. Ugyan úgy rendeli meg a “tudást”, mintha gyorsételt rendelne futártól…

Az sem kizárt, hogy két esztétika él majd egymás mellett (sőt lehet már most is így van). Egyrészt lesz a “könnyen-gyorsan tanuljunk meg gitározni egy hét alatt”-típusú előfizetéses megközelítés, másrészt ott lesz a személyes, mélyebb tanulás lehetősége azoknak, akik ezt komolyabban gondolják, illetve megengedhetik maguknak. Érdemes tehát nyitott szemmel járni a következő években, hogy ne a tanár húzza  rövidebbet.

Posted in Napról-napra | Tagged | Leave a comment

“…kétszáz éve…” a Bookline rendszerében

Ha valaki nyáron sem szeretné nélkülözni a szakirodalmat itt a lehetőség!
“A magyar fuvolázás kétszáz éve és európai beágyazódása” című kötetünk már a Bookline rendszerében is elérhető, most még bevezető áron, itt.

További lehetőségek nyomtatott példányok megvásárlására a Hangszerklinika üzlete, a Sonus Bt. üzlete, a MÜPA könyvesboltja, valamint Papageno shop e-book vásárlása céljából (https://shop.papageno.hu/product-category/konyv/).

Jó pihenést kellemes feltöltődést kívánnak az alkotók!

Czeloth-Csetényi Gyula
Szilágyi Szabolcs
Kusz Veronika
Riskó Kata
Ozsvárt Viktória, valamint a szerkesztő Csengery Kristóf.

Posted in Napról-napra | Tagged , , | Leave a comment

Emlékezések – Elek Tihamér munkássága

A múltheti Elek Tihamér posztom meglepően nagy figyelmet kapott, ezért arra gondoltam összeszedek még néhány anyagot a hajdani Fuvolaszó folyóiratból, abból a célból, hogy még jobban közelebb hozzam, bemutassam a mai generációknak a magyar fuvolázás meghatározó alakját, aki számtalan területen mutatott példát korosztályának, tanítványainak, és az utókornak  is.

Elek Tihamér (1949–2001) orosházi születésű, Liszt-díjas, Bartók-Pásztory díjas fuvolaművész volt, valamint hangszerkészítő mester, a Magyar Fuvolás Társaság Doppler-díjasa, megalakuláskor a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, az Operaház szólófuvolása, továbbá a Budapesti Filharmóniai Társaság tagja, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének fuvolatanára. Fuvolaépítéssel kapcsolatos tevékenysége is kiemelkedő, maradandó.

Az alábbi link jelen pillanatban a legfontosabb kiindulópont a tájékozódáshoz, itt megtaláljuk Tihi saját, kézzel írt önéletrajzát is, valamint fényképeket.

Forrás: http://www.rose.hu/html/elekt.html

Valamint itt található Tősér Dániel megemlékezése a Parlando hasábjain.

Továbbá egy igen fontos interjú a Muzsikában, amelyet Pap János készített 1994-ben.

Posted in Napról-napra | Tagged , , | Leave a comment

Elek Tihamér művészete

Király László (1954) ma is élő és alkotó zalaegerszegi születésű zeneszerző. Az 1977-es keltezésű sorozata, a Tizenkét miniatűr egy időben nagyon népszerű volt a fuvolások körében, az egyik kecskeméti fuvolás találkozón Matuz Gergő az összeset eljátszotta. A miniatűrök hármas csoportokban jelentek meg az EMB-nél (1983), mert míg a fuvola végig szólóhangszer a sorozat minden darabjában, addig háromtételenként más-más társhangszer alkot vele duót. Lényegében négy, háromtételes csoportot kapunk, így került kiadásra is. A társhangszerek: zongora, csembaló, orgona, és ütők – ez esetben egy játékosra. Az egyes kompozíciók másfél perc körül vannak, de úgy emlékszem egyik sem haladj meg a két percet. A miniatűrök felkerültek a Hungaroton Király László – Vocal and instrumental works (1986) című lemezére, de magát a felvételt a Magyar Rádió készítette.


Kép forrása és további anyagok: http://www.rose.hu/html/elekt.html

Az alábbi sorozatban minden művet Elek Tihamér szólaltat meg, aki ma lenne 74 éves. Ma már több olyan fuvolásgeneráció is aktív, akik közvetlenül nem ismerhették múlhatatlan személyiségét, ezért minden alkalmat megragadok, hogy felvételeit bemutassam, már csak azért is mert nincs belőlük túl sok. Tihi nem csak saját generációjának, de az egész magyar fuvolázás történetének kimagasló zsenije volt, előadói, tanári és hangszerkonstruktőri minőségeiben. Meg merem kockáztatni, hogy világviszonylatban egyedülálló, amit tudott és képviselt. Tihamér sok kortárs zenét játszott – operaházi munkája mellett – fuvolázása ezekben a művekben is végtelenül kidolgozott és könnyed. Az itt következő sorozatban magabiztosan mozog a modern zene szövetében, mind technikai, mind zenei-megformálás tekintetében, az egyes tételek karakterét meglehetősen egyértelműen ragadja meg. Dinamikai skálája, kontrasztja egészen különleges, és ugyan ez mondható el salakmentes, minden regiszterben magabiztos hangjáról. Egyébként a szerző ajánlása neki – és Kontra Zoltánnak – szól a fuvola-zongora miniatűrök esetében, valamint Tihamérnak és Petz Ferencnak az ütős miniatűrök esetében. Természetesen neki ajánlottuk “A magyar fuvolázás kétszáz éve” című könyvünket is – akik már megvásárolták a kötetet az első oldalon láthatják viszont, az utolsó oldalak egyikén pedig az ő pályaívét méltatjuk.

A videók nem teljesek, két tételt – X. és XI. – sajnos nem találtam meg. A felvételek nem sorrendben vannak, de a Youtube-on így lett számozva, rögzítve, ám kiadásban nem így jelentek meg.

Elek Tihamér – fuvola, (a többi előadónak sajnos nem tudtam utána nézni).

Király László ~ Tizenkét miniatűr – fuvolára és zongorára / fuvolára és csembalóra / fuvolára és orgonára / fuvolára és ütőhangszerekre (1977)

Tizenkét miniatűr: I. Moderato – ütő

Tizenkét miniatűr: II. Allegretto


Forrás: EMB

Tizenkét miniatűr: III. tempo jelzés nélkül – csembaló

Tizenkét miniatűr: IV. Andantino orgona

Tizenkét miniatűr: V. Moderato zongora

Tizenkét miniatűr: VI. Allegro vivace ütő

Tizenkét miniatűr: VII. Allegretto, espressivo csembaló

Tizenkét miniatűr: VIII. Allegretto orgona

Tizenkét miniatűr: IX. Allegretto – zongora

Tizenkét miniatűr: XII. Andantino ütő

Posted in Napról-napra | Tagged , , , | Leave a comment

“A magyar fuvolázás kétszáz éve és európai beágyazódása” – interjú

Az interjút a Buda Környéki Tv készítette, még koratavasszal.
A téma természetesen “A magyar fuvolázás kétszáz éve és európai beágyazódása” című többszerzős könyv megjelenése és tartalma.
Riporter Bencsik Gyula.

Posted in Napról-napra, interjú | Tagged , , , | Leave a comment

John Lemmoné és John Amadio

Volt idő, amikor a fuvolázás keményített gallérú, kackiás bajúszú férfiak feladata volt, akik nagyon értették dolgukat. Ma két olyan fuvolást vettem elő, akikhez időről-időre visszatérek, hogy megcsodáljam kivételes játékukat. Úgy emlékszem itt, a blogon lényegében még egyáltalán nem foglalkoztam velük. Mindkettőjük abban a korban élt, amikor már volt lehetőség maradandó hangfelvételek készítésére, így játékukkal kapcsolatban nem kell beszámolókra hagyatkozni, közvetlen benyomást is szerezhetünk. A két John a világ másik fertályának meghatározó, és – tegyük hozzá – ma is emblematikus alakja volt, mindketten Ausztráliából, illetve Új-Zélandról származnak. Lemmoné született korábban, Amadio körülbelül 20 évvel később, de lényegében mindketten a 19-20. század fordulóján bontakoztak ki, és a modern Böhm-fuvola mesterei voltak. Ha kicsit mélyebben tekintünk be életpályájukba, fel kell ismernünk, hogy ők a maguk korában gyakorlatilag rocksztár-kategóriájú művészek voltak. Tudom előre sokakat zavarni fog, de nagyon lényeges, hogy túllendüljünk a kompozíciók zenei értékén (vagy annak hiányán…) – különösen az első darab esetében – és úgy vegyük ezeket a műveket ahogyan vannak: vagyis szórakoztató zene, ami alkalmat ad a virtuóz képességek felmutatására. Legjobban akkor járunk ha a fuvolások képességei felé fordítjuk figyelmünket. Mindkét játékos hangja projektív, fókuszált, nyoma sincs hangképzési bizonytalanságnak, abszolút kiegyenlített a hangzás. A technikai felkészültség mindkét fuvolásnál kivételes, a kromatikus és diatonikus futamok rendkívül gyorsak és kidolgozottak. (Lemmoné bizonyos esetekben még bővíti is a technikai nehézséget a megírt anyaghoz képest az alábbi felvételen… Ha valaki szeretné, itt tudja összevetni a kottát a felvétellel). Mindkét fuvolás hangszere, illetve hangszerei ma is megtekinthetőek (link a megfelelő helyen), de mivel természetesen több fuvolájuk is volt nem tudom az adott felvételt melyik hangszeren játszották. Az viszont biztos, hogy a két John Radcliff-rendszert használt, ami a billentyűzet technikai megoldására utal, vagyis Theobald Böhm döntő találmányát, a cilindrikus furatot nem változik.

Tekintsük át elsőként Lemmoné felvételét és életútját – ez utóbbit Mimi Colligan adatai alapján! (Australian Dictionary of Biography, National Centre of Biography).

John Lemmoné - Ferdinand Sabathil (1852 — 1937) – Scherzo capriccio, op.250. (1908)

https://youtu.be/dDgCTtwhuaw
A felvételt 1910-ben rögzítették. Zongora – Maurice Lafarge.

Fuvola: https://collections.artscentremelbourne.com.au/#details=ecatalogue.7512 | [1980.064.001] Flute (3-Dimensional Objects) | Flute used by John Lemmone | Gift of Mr Robert Mitchell, Cultural Gifts Program, 1980. | Performing Arts Collection

John Lemmoné (1861-1949) fuvolaművész és zeneszerző 1861. június 22-én született Ballaratban, Victoria államban. Édesapja – Lamoni – görög származású aranybányász volt, anyja az angol Mary Baker. Lemmoné már gyerekkorában fém fife-on játszott a városi zenekarban, 12 évesen pedig megvette első fuvoláját, amelyhez az aranyat ő maga vonta ki az ércből (!!!). (Az arany nem a fuvola előállításához kellett, hanem ebből fedezte a vételárat – legalábbis most ez tűnik ki a rendelkezésre álló adatokból).

1874-ben a család Melbourne-be költözött, ahol John kiteljesíthette fuvola tanulmányait, és a Lyster’s Royal Italian Opera Company elsőfuvola lett. Tanult még némi összhangzattant és elméletet is, de lényegében – saját állítása szerint – nagyrészt autodidakta volt. Egy adelaide-i látogatása alkalmával, ahol a Theatre Royal Orchestra-val játszott, 1884 májusában debütált egy melbourne-i konvención. Lemmoné névváltoztatásával megszerezte a lehetőséget a külföldi sikerekhez. 1887-89-ben Amy Sherwin szopránnal turnézott Ausztráliában és Ázsiában. 1889. december 11-én feleségül vette Isabella Jeffrey Lindsay Stewartot Darlinghurstben, Sydneyben. Ezután új-zélandi és ázsiai koncertkörútja következett, amely során Janet Patey, Signor Foli és Charles Santley énekesekkel, valamint Pablo Sarasate hegedűssel turnézott.

1894-ben Londonban Lemmoné felújította ismeretségét Nelli Melbával, akinek ajánlásai tovább erősítették karrierjét. Fellépett Melba divatos összejövetelein és bemutatkozott Royal Albert Hallban, valamint turnézott Adelina Patti szopránnal. (Nálunk Kohler Gyula, Doppler Ferenc tanítványa lépett fel az énekesnővel – ahogy azt “A magyar fuvolázás kétszáz éve” című könyvünkben olvashatjuk). Angol sikerei 1896-ban egy dél-afrikai turnéhoz vezettek Amy Sherwinnel.

Amikor 1897-ben visszatért Ausztráliába, Lemmoné koncertmenedzserként kezdett tevékenykedni, Mark Hambourg zongoraművész és Marie Narelle énekesnő turnéit szervezte. Amikor Dame Melba 1902-ben Ausztráliában turnézott, Lemmoné lett a díva személyes és üzleti menedzsere. (A külföldi szakirodalom sokáig bizonytalankodott, hogy melyikőjük turnézott a dívával és ki volt a menedzsere, de mostanra kialakult egy szilárd nézet ezzel kapcsolatban). Noha 1904-ben ő irányította Paderewski lengyel zongoraművész látogatását, Melba elsőbbséget élvezett a többi érdeklődési körével szemben. A kiegyensúlyozott természetű, barátságos Lemmoné jó társnak biznyúlt a sokszor komplikált primadonna mellett. Melba barátként, „odaadó cimborájaként” jellemezte 1908-ban. Társulásuk azonban némileg elhomályosította Lemmoné fuvolaművészi tehetségét.

1910-ben a tengerentúlra utazott, és énekeseket választott ki az 1911-es J. C. Williamson operaszezonhoz, majd turnézott velük Új-Zélandon, Észak-Amerikában és Európában. Az első világháború idején ő rendezte Melba adománygyűjtő koncertjeit Ausztráliában és Angliában. 1919-ben, amikor idegkimerültségben szenvedett Sydneyben, Melba gyűjtést szervezett számára, amely több mint 2000 font adomány gyűlt össze. Amikor 1927-ben nyugdíjba vonult, hangszeres képességei töretlenek voltak. Még 1938-ban is felbukkant az ausztrál rádióban, amikor fellépett a Australian Broadcasting Commission-ban.

Lemmone második felesége, a sydney-i szoprán- és énektanár, Mabel Isobel Irene Batchelor volt. Isabella halála után, 1943. szeptember 28-án házasodtak össze Paddingtonban. Lemmoné 1949. augusztus 16-án halt meg Darlinghurstben, és elhamvasztották. Felesége és első házasságából született fia túlélte.


John Amadio – Bellini – Ária a Norma c. operából (Casta Diva)

Ami a kompozíció – különösen a téma – megformálását illeti Amadio nyilvánvalóan számtalan alkalommal hallhatta kiemelkedő énekesekkel ezt az áriát, és ezek az élmények segítették hozzá az itt rögzített, a rendkívül kifinomult megoldáshoz. A virtuóz szakasz variációs része önmagáért beszél, már-már irreális tempó és plaszticitás jellemzi a pergőtechnikájú fluid futamokat…

https://youtu.be/qlttvLeBwwo
Felvétel: London, 1920.
Fuvola: Flute made by Rudall Carte & Co 2022, Museum of Applied Arts & Sciences, accessed 8 June 2023, <https://ma.as/362585>

Amadio életrajzát illetően Michael Lea, (a Powerhouse Múzeum kurátora) írására támaszkodom.

John Amadio (1883-1964) John Bell Taylor néven született Új-Zélandon, Christchurchben, de szakmai életének nagy részét Ausztráliában töltötte. Apja egy éves korában meghalt, anyja 1890-ben újraházasodott. John mostohaapja, Henry Amadio asztalos és amatőr fuvolaművész volt. John felvette a nevét, és ő is elkezdett fuvolázni. 1900-ban a család Sydney-be, majd 1901-ben Melbourne-be költözött, ahol Amadio megszerezte első fuvolaművészi állását a J. C. Williamson olasz operatársulatánál. Ott 1902-ben elkísérte Clementine de Vere Sapio francia-amerikai operaszopránt, aki Lucia di Lamermoor Örülési jelentének előadása után az ujjáról lehúzott rubingyűrűvelajándékozta meg. Később Nellie Melba operazenekarának elsőfuvola volt, amikor 1911-ben Ausztráliában turnézott. Tanított is intézményes keretek között, kiváló tanárnak bizonyult. 1909 és 1920 között a Melbourne Conservatorium of Musicban dolgozott és tanítványai közé tartozott a későbbi ausztrál virtuóz, Victor McMahon, Leslie Barklamb és John unokaöccse, Neville Amadio, aki 50 évig volt a Sydney Szimfonikus Zenekar szólófuvolása.

Tehát 1919-ben John Amadio megkezdte nemzetközi karrierjét. Luisa Tetrazzini kíséretében és a The Hallé Orchestra együttes fellépésével, ahol Henry Wood úgy jellemezte Amadio játékát, mint “a legfinomabb dallamot, amit valaha hallottam”. Ettől kezdve 1947-ig Amadio Londonban élt és turnézott, felesége, Florence Austral társaságában. A pár 1925-ben járt először az Egyesült Államokban, és onnantól kezdve 1936-ban minden évben hat hónapot töltöttek ott turnézva, felléptek többek között Washington DC-ben, Chicagóban, Clevelandben, Bostonban, San Franciscóban és New Yorkban. Amadio gyakran lépett színpadra olyan előadókkal, mint Tito Schipa és Richard Crooks, és Alfredo Campoli hegedűművész. Folyamatosan telt házak előtt játszottak, ahol a pótszékek is elkeltek.

Amadio – akárcsak Lemmoné – számos Radcliff rendszerű fuvola birtokosa volt, volt köztük alt (G) és d’amour (B) és basszus hangszer is, néhány fuvola a Sydney-i Powerhouse Museum birtokában van. John Lemmoné és a két Amadio emlékezete nagy tiszteletnek örvend Ausztráliában ma is.

Posted in Napról-napra | Tagged , | Leave a comment