Az nem úgy van, hogy csak úgy blogolunk, írjuk a bejegyzéseket és kész. Nagyon komoly technikai háttér kell hozzá és ha valakinek nincs webes ismerőse az eléggé ki van szolgáltatva a technikának. De a legjobb ha a magunk urai vagyunk ebben az ügyben – ahogy e sorok írója. Persze ennek az ingyenességnek ára van, amiért idegekkel és idővel fizetünk.
Ahogy korábban írtam eljött az ideje a blogom frissítésének. Ezt a blogot egy nagyon alacsony verziószámú WordPress működtette, de szolgáltatói oldalról olyan szerverfrissítések történtek, amelyek már a blog működését veszélyeztették. Tehát eljött a frissítés ideje, sőt elkerülhetetlenné vált, ugyanis tőlem a világ végéig maradhatott volna az a verzió amit használtam. Azt hihetnénk ennél mi sem egyszerűbb, de nem. Főleg ha 3 verzió különbség van a jelenlegi és a most futó blog között. Ilyenkor soha sem szabad a legújabbra frissíteni, max 1-2 verzióval magasabbra – tapasztalatom szerint.
Nos, itt van nekünk a WordPress (erős a késztetésem, hogy csupa kisbetűvel írjam, mint Nemecsek Ernő-t a Pál utcai fiúk-ban), aki ugye a világ legnépszerűbb blog-rendszere és úgy reklámozza magát, hogy 5 perc alatt telepíthető a cucca. Elárulom, ilyen nekem még soha az életbe nem sikerült. Felfoghatatlan, hogy tudott ez a termék egyáltalán elterjedni, nem hogy sikeres lenni – de komolyan. Elöljáróban még annyit elmondok, hogy nem vagyok már mai gyerek – sőt elárulom nem csak az Y generáció, de az indigó gyerekek kora előtt születtem – de az átlagosnál jóval nagyobbak a webes ismereteim. Nem akarom az Olvasót PHP verziókkal és fájl attribútumokkal untatni, de a wp esetében egy átlagos felhasználó normál ismeretekkel kb 50 helyen bukhat el a telepítés során – gyakorlatilag esélytelen, szerintem ne is kezdjen bele, ha kedves az ideje.
De nézzünk néhány konkrét esetet, ami esetleg másoknak is hasznos lehet. Az egyik telepítésem alkalmával azt tapasztaltam, hogy – ahogy az ilyenkor lenni szokott és ez mérhetetlenül idegesítő tud lenni – minden stimmel, de… a blog sehol. Van a wp-nek a wp-config.php nevű fájlja, a blog gyakorlatilag ezzel azonosítja magát a szerveren (és az adatbázis szerveren) ahol fut. Ebbe kell szépen beírni az adatokat, amit a szolgáltatótól kapunk. De nem mindegy mi a fájl karakterkódolása. Azt akkor tudjuk megadni amikor szövegszerkesztőben kitöltöttük és elmentjük másként. A szolgáltató utf-8-at adott meg és hihetetlen, de ANSI volt a megoldás – ez kb 3 éjszakámba került míg rájöttem. És sehol sem találtam erről cikket, végül véletlenül kezdtem ebbe az irányba gondolkodni.
A másik a mostani eset. A blog most sem indult el természetesen, és természetesen minden stimmelt, vagy tízszer ellenőriztem stb… Úgy hagytam ott éjjel fél kettőkor, hogy akkor holnap visszateszem a régit. Másnap, uram fia mit látok? Ott a belépési oldal és belépek a régi jelszavammal. Máig nem tudom mi történt, teljes rejtély. Talán a szolgáltató babrált valamit, talán frissült valami (vagy törlődött valami…) valahol szerverszinten – soha sem fogjuk megtudni, de nem is fontos. Megy a blog, kész, és azt azért elárulom, hogy ez ilyenkor frenetikus érzés. Olyan mintha a világ zsenije lennék (bizonyos értelemben az is vagyok … ). No lám, nem véletlenül írtam be a pedagógus portfóliómba, hogy webes ismeretek – és NEM felhasználói ismeretek!
De az örömbe némi üröm is vegyült. Ugyanis ebben a wp verzióban lehet ugyan cserélni a fejléc képet, de nincs még drag-and-drop funkció, hanem fel kell tölteni a wp médiakönyvtárába a kívánt képet a megfelelő méretben. Egy bökkenő van: a wp nem hoz létre ilyen könyvtárat magától és csak a hülye hibaüzenetét írja ki, hogy nincs ilyen könyvtár – “köszi a semmit wp”. És még véletlenül sem írja oda, hogy hozzon létre könyvtárat itt és itt, ilyen néven. Nem, elakadtál, kész, véged. És persze jön a belső alkudozás, hogy jók lesznek a beépített fejlécképek is, majd néha váltogatom őket…
De nálam nincs alku. Ilyenkor persze kiterjedt kutakodás kezdődik, hogy mit írnak erről mások, de a mai napig nem találtam cikket arról milyen néven, milyen attribútumokkal kell ilyen könyvtárat létrehozni, és főleg hol (egyet találtam, de az nem működött erre a verzióra, egyébként egy magasabb számú wp verzióval is volt ilyen élményem). Márpedig jó lenne ha az én blogom fejlécképe nem egy park képe lenne, hanem mondjuk egy fuvola. Ilyenkor fontos az eltökélt webes attitűd – vagyis készítünk egy kávét és addig nem állunk fel amíg nincs megoldva az ügy.
Nem ragozom, az alábbi huszárvágást találtam ki. Mit is mondott Morpheus Neo-nak? Bizonyos szabályokat pedig megkerülhetsz. Megkerestem, hogy a wp belül hol tárolja a képeket:
A fenti elérési út azt mutatja, hogy a wp-n belül a twentyten sablont használom és azon belül találjuk a kérdéses könyvtárat. Itt egyszerűen (mentés után) felülírtam a képeket fuvolás képekkel, úgy, hogy az eredeti nevüket (és méretezésüket!) meghagytam (ez a felülírás lényege). Még kis ikonokat is kaptak a kezelőfelületen.
Előtte:
Utána:
Persze ezalatt a fejlesztők marketingesei bőszen lengetik a “felhasználóbarát” zászlót és közben a technikai háttér über-bonyolult lett, mára követhetetlenné vált. Hát ennyi, ilyen egyszerű. Csak 2 nap volt…
Amint látható a blog új kinézetett kapott, pontosabban frissítve lett – ami sokkal nagyobb kaland… A részleteket egy másik alkalommal írom le és… csak erős idegzetűeknek ajánlom, ugyan is a Worldpress un. ötperces telepítőjéről lesz szó, ami 2 napnál kevesebb még sohasem volt. Ígérem utána visszatérek a fuvolás témákra.
Yulia Berry készített chat-interjút Theobald Böhm leszármazottjával, Ludwig Böhm-el, aki egész életében a nagy előd munkásságának ápolásával foglalkozik. A beszélgetés aktualitását a közelgő 4. Theobald Böhm Nemzetközi Fuvolaverseny adja, amelyre idén októberében kerül sor Münchenben. A felkészülésre még elég idő áll rendelkezésre, tehát, aki most kap kedvet egyáltalán nincs elkésve, még akkor sem ha semmit sem ismer a versenyanyagból. A jelentkezés 2019 szeptember elsején zárul le. A részletes információkat itt találjuk.
A mellékelt zene (amely nem része az eredeti interjúnak) Böhm kompozíciója, a Grande Polonaise, amelyet zenekari kísérettel hallhatunk a 3. Theobald Böhm Nemzetközi Fuvolaverseny egyik zsűri tagjától, Jasmin Choi-tól – egyébként nem rég adott koncertet Budapesten. Érdekesség, hogy nem azt a verziót halljuk amit általában ismerünk (op.16a), hanem a Grande Polonaise egy másik, zenekari kíséretes verzióját (op.16b), amelyben a fuvolaszóló anyaga is kissé eltér a közismert változattól – érdemes figyelni. A videót a beszélgetés végén találjuk, de mellékeltem az közismert változatot is.
Yulia Berry: Helló Ludwig! Theobald Böhm ük-ükunokája vagy, és valószínűleg az ő nevét minden fuvolás ismeri ezen a bolygón, hiszen fuvolás, zeneszerző és a modern fuvola megalkotója is ő volt – tökéletesítette a modern koncertfuvolát, fejlesztette a fogásrendszerét. Volt más professzionális fuvolás a családban?
Ludwig Böhm: Helló Yulia! Theobald Böhm-nek egy lánya (nem ment férjhez), hét fia (mind megházasodott) és 54 unokája volt. Ma már közel 400 leszármazottja van beleértve a feleségeket és férjeket is Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Nagy-Britániában, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Afrikában, Namíbiában, az USA-ban, Panamában, Chile-ben, és Ausztráliában. Mindössze egyetlen leszármazott, Katharina Böhm a hivatásos fuvolás, aki a Lipcsei Szimfonikus Zenekarban játszik.
Yulia Berry: Tudsz fuvolázni?
Ludwig Böhm: Vettem leckéket 1985 és 1988 között egy 1870 körül készült Böhm & Mendler fuvolán, de felhagytam vele, mert a nyelvekhez sokkal jobb érzékem volt és, hogy kutatással és sportokkal foglalkozhassak (sí és tenisz), így nem játszom semmilyen hangszeren.
Yulia Berry: Van a család birtokában valamilyen műtárgy, ami Teoblad Böhm-től származik? Ha igen, valamelyik különösen értékes Neked?
Ludwig Böhm: Birtokomban van egy ezüst és három fa fuvola Böhm & Mendler-től és négy másik leszármazottnak van birtokában további fuvolák. Van három olajfestményem Böhm-ről, és más leszármazottaknak szintén vannak festményei. Az általam kezet Theobald Böhm Archívumban mindent összegyűjtök, ami vele kapcsolatos: leveleket, fotókat, cikkeket, koncertműsorokat. Ezen kívül sokat utazom és két hetet töltöttem a Kongresszusi KÖnyvtárban, a Miller Gyűjteményben, ahol fényképeket készítettem az ott fellelhető fuvolákról a katalógusom számára arról a 250 fuvoláról, ami még ma is fellelhető. Természetesen az én mély, 435 Hz-es hangolású, ezüst Böhm & Mendler fuvolám (arany szájrésszel) a legértékesebb számomra. Dayton C. Miller Böhm könyvének angol fordításában (“The Flute and Flute Playing”) azt írja, hogy az ő fuvoláit kedveli a legjobban a gyűjteményében.
Yulia Berry: Lehet tudni milyen ember volt Böhm?
Ludwig Böhm: Barátja, Karl von Schafhäutl – akivel az akusztikát tanult és számításokat végeztek a hangnyílások pozícióját és átmérőjét illetően az 1832-es kónikus és az 1847-es cilindrikus modell esetében – részletes életrajzot adott ki 1881-ben. Lánya, Marie 1898-ban, dédunokája Dr. Karl Böhm pedig 1944-ben írt róla életrajzot. Valamennyien barátságos, nagy tiszteletnek örvendő, univerzális zseninek írták le, aki mindig nagyon elfoglalt volt. A olyan sportokat is kedvelte gyorsgyaloglás, a korcsolyázás és a sakk.
Yulia Berry: Megosztanál velünk valamilyen vele kapcsolatos történeted?
Ludwig Böhm: Nem csak az említett három életrajzot olvastam el, hanem elolvastam Böhm 160 levelét is, amelyeket összegyűjtöttem. Minden levelet, ami ő írt, vagy róla írtak publikáltam a 20 kötetes sorozatom egyik kötetében (a honlapomon megtalálhatóak www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de és www.theobald-boehm-shop.de). Van egy aranyos anekdota 1826ból, amikor Böhm a híres olasz énekesnővel, Angelica Catalani-val készült fellépni két koncerten – de csak az első koncert lett megtartva, mert Böhm nagyobb tapsot kapott, mint az énekesnő, ezért a második koncerten már nem volt hajlandó fellépni vele.
Yulia Berry: Van olyan múzeum, ami Theobald Böhm-ről szól?
Ludwig Böhm: Theobald Böhm iránti érdeklődésem 1981ben kezdődött, amikor a müncheni Municipal Museum halálának 100. évfordulóján nagy kiállítást készített róla, és a múzeum igazgatója számtalan kérdést intézett hozzám, amire nem tudtam válaszolni. Csak annyit tudtam, hogy volt valaki a családunkban, aki csinált valamit a fuvolával. Ettől a pillanattól fogva életfeladatomnak tekintettem, hogy ápoljam az emlékét. Ma 15 fuvolája látható müncheni Municipal Museum-ban és továbi 25 a híres müncheni Deutsches Museum-ban. Továbbá emléktábla került az Altheimer Eck 15 alatti házára, ahol él és dolgozott, de nincs Theobald Böhm múzeum.
Yulia Berry: Nagyon sokat tettél a Theobald Böhm-el kapcsolatos információk felkutatásáért. Ahogy tudjuk, sok zeneszerző írt számára zenét. Minden darabot sikerült összegyüjteni, vagy vannak még hiányzóak? Tervezed a kiadásukat?
Ludwig Böhm: Minden Böhm által írt darabot összegyűjtöttem és mindet újra gépeltem kottagrafikai programmal a muzikológus, Michael Nowotny – a Henle kiadónál dolgozik – segítségével, munkámat Dr. Raymond Meylan zenetörténész ellenőrizte és korrigálta. Az összkiadásom 88 kompozíciót tartalmaz – ezek között 24 mű altfuvolára készült – és 2012-ben került publikálásra, terjedelme 3500 oldal. Szintán összegyüjtöttem 19 olyan művet, amelyeket Böhm-nek dedikáltak, ezeket 2017-ben adtam ki, és kb. 200 oldal a terjedelme. Noha 1500 könyvtárnak írtam levelet két kompozíciót, amit neki dedikáltak még mindig nem találtam meg:
Franz Grandaur – Sérénade mauresque, fuvola és zongora, London cca. 1860
Antoin Sauvlet – Souvenir de la Volga,fuvola és zongora, cca. 1870
Yulia Berry: Melyik a kedvenc darabod Theobald Böhm-től?
Ludwig Böhm: Az egyik nagy kedvencem egy lassú darab a Souvenir des Alpes, no. 5-ös darabja, Andante pastorale, opus 31, 1852-ből.
Yulia Berry: Milyen gyakran játszák a fuvolások Böhm műveit? Értesítenek ha műsorra tűzik a műveit?
Ludwig Böhm: Koncertműsorokat is gyűjtök, amelyekben Böhm műveit játszák. Az op.16-os Grande Polonaise kivételével a művei nem igazán ismertek még a fuvolások körében sem, de az összkiadásom vélhetően változtat majd ezen. Nemzetközi fuvolaverseny is szerveztem 2006-ban, 2011-ben és 2016-ban, ahol a fuvolásoknak sok Böhm művet kellett játszaniuk.
Yulia Berry: Tudnál még mondani néhány szót erről a versenyről?
Ludwig Böhm: A versen célja, hogy még jobban megismerhessük Böhm műveit. Egy 18. századi és egy 20. századi szólódarab mellett a résztvevőknek egy Böhm etűdöt és számos más előadási darabot kell tőle játszani a három fordulóban. Az első díj 5000 euró, a második 300 euró, a harmadik díj 2000 euró. Az első fordulóban egy darabot altfuvolán is lehet játszani, amiért külön díj jár. Van egy másik külön díj is a 20 év alatti résztvevőknek (lásd még: www.theobald-boehm-archiv-und-wettbewerb.de; ). 2016-ban 48 induló volt 22 országból, és a következő verseny 2019-ben vagy 2022-ben tervezzük.
Yulia Berry: Egyébként milyen zenét szeretsz általában?
Ludwig Böhm: A Beatles és a Rolling Stones zenéjén nőttem fel, és főleg pop zenét hallgattam. Amikor 1981-ben a Kansas City-ben tartott amerikai fuvolás találkozóra mentem – amely Theobald Böhm emlékének volt ajánlva – akkor hallottam először a műveit és az első pillanattól megkedveltem. Ugyan ebben az évben szerveztem egy emlék hangversenyt Münchenben, a Cuvilliés Theatre-ben, ahol Böhm maga gyakran játszott. A koncerten William Bennett, Ursula Burkhard, Michel Debost, Irena Grafenauer és Aurèle Nicolet léptek fel, valamennyien Böhm műveivel. A modern avant-garde zenét nem szeretem.
Yulia Berry: Egyike vagyok azon keveseknek, akik ma nyitott gisz-es Böhm fuvolán játszanak fordított bé billentyűvel. Úgy tudom végeztél mostanában egy kutatást arról hány professzionális fuvolás használ ilyet.
Ludwig Böhm: A listám, amely ma élő professzionális fuvolásokat tartalmaz, akik ilyen modellen játszanak 246 főt tartalmaz 23 országból. Legtöbbjük Oroszországban, Ukrajnában és Litvániában él. A két legfontosabb név ma, akik nyitott gisz-es modellen játszanak William Bennett London-ból és Denis Bouriakov Los Angeles-ből. A legtöbb fuvolás, aki kipróbálta ezt az – eredetileg Böhm által létrehozott – megoldást felismerte, hogy ez sokkal logikusabb és jobb rendszer. De amióta Louis Dorus megalkotta a zárt gisz billentyűt Louis Lot segítségével ez a rendszer terjedt el a világon. Nagyon sok nyitott gisz-es fuvolásnak gondot okoz, hogy vevőt találjon ha el akarja adni a hangszerét.
Yulia Berry: Voltak Böhmnek más találmányai is a fuvolán kívül?
Ludwig Böhm: Van egy találmánya, egy új rendszerű zenedoboz (1816), és egy másik Prof. Schafhäutl-el közösen, egy kereszthúros zongora amelyhez egy rezonáns doboz kapcsolódik (1835). Továbbá van szabadalma a kerekek erőátvitelével kapcsolatban, acélgyártáshoz kapcsolódóan, valamint egy speciális, templomtoronyba telepíthető távcső, amelynek segítségével pontosan megállapítható a tűz helye a városban.
Yulia Berry: Számos fuvolafesztiválon tartottál előadást. Van valamilyen érdekes történeted?
Ludwig Böhm: Szeretek fesztiválokra menni és előadást tartani Theobald-ról, voltam Japánban, Ausztráliában, az USA-ban,Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban Horvátországban, Izlandon, Thaiföldön, Lengyelországban és Örményországban. Mindig egy kicsit csalódott vagyok, amikor az előadásommal párhuzamosan koncertet tartanak és emiatt sokan nem tudnak eljönni. Spanyolországban elromlott a projektor az előadásom közben, és ennek az élménynek a hatására most már mindig sajátot viszek. Így a képek minősége is sokkal jobb.
Yulia Berry: Hogyan reagál a hallgatóság, amikor elmondod Böhm ük-ükunokája vagy?
Ludwig Böhm: Az a benyomásom, hogy érdekesnek találják engem és az előadásomat is.
Yulia Berry: Mi volt az utolsó tevékenységed a fuvolázással kapcsolatban?
Ludwig Böhm: 2018-ban szerveztem meg a 3. Nemzetközi Theobald Böhm Fuvolaversenyt fuvolára és altfuvolára, amelynek helyszíne a mücheni Főiskola és a Theater München voltak – illetve a verseny nyitánya ként a zsűri tagjai adtak gálakoncertet Böhm kompozícióiból a Prinzregententheater-ben, amelyet egy közös vacsora követett több mint 100 leszármazottal. Nagyon szeretem ezeket az eseményeket, bár rendkívül kimerítő a szervezés, a rengeteg email megválaszolása, amit a szervezéssel kapcsoltban kapok.
A másik tevékenységem – amit már említettem – hogy 1500 könyvtárnak írtam email-t a két hiányzó műről, amelyet Böhm-nek ajánlottak. 1981-ben levelet küldtem, de 2016-ban email-eket akartam küldeni, és mivel csak a postai címeket ismertem óriási munka volt minden könyvtár email címét kideríteni a Google segítségével.
2017 tavaszán átnéztem a Schott kiadó állományát a Bajor Állami Könyvtárban az 1838 és 1863 közötti időszakot, és találtam 22 levelet Böhm-től 3000 olyan levlé között, ami nem volt helyes időrendbe állítva.
Yulia Berry: Ha lehetőséged lenne vele találkozni mit mondanál neki és mit kérdeznél tőle?
Ludwig Böhm: Ha beszélhetnék Theobald-al természetesen gratulálnék neki a találmányai okán, és feltennék neki pár kérdését, például miért van 1–37 és 45–47 opusz száma és miért nincs opus 38–44? ÉS, hogy ki írta az utolsó művét, az op 47-es Elégie-t?
Yulia Berry: Köszönöm, Ludwig az érdekes beszélgetést! Azt hiszem Theobald Böhm büszke lenne a munkádra, amelyet az ő örökségének szenteltél!
Ludwig Böhm: Köszönöm, Yulia! Nagyon jó kérdéseket tettél fel és jót beszélgettünk!
Jasmine Choi – fuvola
Hochschule der Musik und Theater Zenekara – München, vez.: Sebastian Schwab
Az alábbi pedig a közkézen forgó, jól ismert verzió – ráadásul az általam igen kedvelt Hugh Sung zongorázásával – a helyszín Royal Castle – Varsó. Jasmine Choi – fuvola, Hugh Sung – zongora
Azt gondoltam az lesz a legjobb ha ez a két bejegyzés egymás után jelenik meg. A téma ismert, Bach f-moll koncertjének fuvolaváltozata a-moll hangnemben, amelyet a múltkori bejegyzésben Rampal énekelt meg.
Most Sir James Galway-n a sor, és előre bocsájtom tudtam erről a felvételéről, de csak néhány napja ismertem meg. Két csúcs minőségű, világviszonylatban is meghatározó művész rögzítéséről van szó, amelyek között circa 10 év telt el. Ezalatt az idő alatt jelentősen változott a stúdió technika és a felvételek esztétikája is, így tehát érdemes ezekkel a változókkal is kalkulálni, ha netán a két anyagot összevetnénk. És persze más a két művész hangi, zenei koncepciója, természetesen mindketten sajátos nyomot hagynak egyéniségükkel a felvételeken.
Sir James Galway felvétele a művész legerősebb időszakából való (1978), mint technikai, mint hangi és zenei értelemben totálisan lefegyverző. Galway ebben az időben sűrűn készített lemezeket, ezen a korongon a BWV.1059-es jegyzékszámú koncert is hallható.
Gyakorlatilag minden olyan vonás, momentum megtalálható a felvételen amiért Galway-t mindenkinél jobban kedvelem a mai napig. A fuvola kérlelhetetlen magabiztossággal szólal meg minden lágében, minden játékmódban, a zene és a hangok – intonációs minőségükkel együtt – egy pontos és intenzív belső elképzelés kivetülései, a megközelítés mentes mindenfajta biztonságra törekvő ál-finomkodástól – amelyre a fuvolások máig hajlamosak – egyszerűen és királyi módon uralja a hangszert és a művet. A szélső tételek gyorsak, de nem öncélúan, vagy túlzottan virtuózak, mégis energikusak, a lassú tételben tökéletes az énekszerűség illúziója.
Az egyetlen észrevételem a felvétel digitalizálását illeti, ami kissé élesre sikeredett és a tételek közötti pár másodperces szünetet is hiányolom. Galway lemezei az RCA Viktor cégnél minden esetben Ralph Mace producer, és Mike Ross felvételvezető irányítása mellett készültek, és ezeknek a lemezeknek a hangzásképe ennél sokkal melegebb, mint amit itt kapunk. De így is mesteri az egész, úgy ahogy van.
Ami tudvalévően nekünk a-moll – mindegy… Ez a koncertet már Rampal is megjelentette, de Sir James Galway is kiadta. Itthon az AKKORD kiadónál jelent meg, ezért tanulják is, játszák is.
J.P. Rampal lemezre is rögzítette a koncertet, sajnos nem világos mikor készült a felvétel, – talán a 60as évek második felében – de az egyértelműen hallható, hogy csúcsformában volt.
A tételek:
1) Moderato
2) Largo 3:35
3) Presto 6:32
Amikor Hosokawa fuvolával kapcsolatos munkáit tárgyaltam nem esett szó az itt következő darabról.
Pedig a darabon kívül keletkezésének ideje is mondhatni beszédes hiszen három évvel Isang Yun fuvolakvintettje után jelentkezett vele a szerző. Nem lehet véletlen, hogy Hosokawa is írt arra az összeállításra – fuvola és vonósnégyes – , amire zeneszerzés tanára is komponált nem sokkal korábban. Nagy kár, hogy a Yun mű nem fellelhető ez interneten és így nem tudom ide mellékelni, de így még egyszer találkozhatunk Hosokawa művészetével, úgy mint, körülbelül egy évvel ez előtt.
Pierre-Yves Artaud – fuvola és az Arditti String Quartet.
Több évtizedet kellett várnom erre a felvételre, amit hallomásból ismertem – egész pontosan Elek Tihamér hívta fel rá a figyelmemet – ugyan is a magyar tv is leadta talán a 80-as években. Profokjev D-dúr fuvola-zongora szonátájáról van szó, talán nem túlzás kijelenteni, hogy e szonáta a fuvolairodalom egyik legfontosabb – ha éppen nem a legfontosabb – darabja.
Rendkívül ritka, hogy egy fuvolaművet valamely kiemelkedő zongorista tolmácsolásával hallhatjuk, de legalább ilyen ritka, hogy kiemelkedő zeneszerző fuvola-zongora mű írására adja a fejét. Ebben az esetben mindkét feltétel teljesülni látszik, maga Richter ül a zongoránál, akinek pályája összefonódott a szerzőjével. Mindenképp visszautalnék arra a posztomra, ahol a Nicolé-Kocsis páros szólaltatja meg ugyan ezt a művet, érdemes a két felvételt összevetni. Egyébként Richter a szonátát 1943-ban mutatta be, a fuvolát a bemutatón Nyikoláj Karkovszkij szólaltatta meg, aki azon kívül, hogy Richter személyes jóbarátja volt, az Orosz Állami Szimfonikus Zenekar szólófuvolás pozícióját is betöltötte 1952 és 1968 között.
Prokofjev 1942-ben látott neki a szonáta megalkotásának, amikor Moszkvát evakuálni kezdték, és a művet, amely állami megrendelésre készült végül Alma-Ata-ban fejezete be. A kompozícióért járó 8000 rubelt 1943 augusztusában meg is kapta. Az állami megrendelés hátterében az állt, hogy illetékesek felfigyeltek rá: nem született fuvola-zongora kompozíció mostanság a Szovjetunióban, és – világháború ide, honvédő háború oda, – ezt hiányt sürgősen orvosolni kellett. A lehetőséggel Prokofjev-et tisztelték meg.
Érdekesek és kissé zavart keltőek is a darabból forgalomba lévő verziók. Nyugaton a hegedűre átalakított változat terjedt el, amelyet David Ojsztrah készített Prokofjev-el együtt működve 1944-ben, majd utóbb e hegedű változat néhány momentuma suttyomban visszakerült a fuvola szólam előadói gyakorlatába is. Azonban a szonáta eredetileg fuvolára és zongorára készült – bármennyire is próbálják a hegedűsök a maguk repertoárjába is besorolni.
Az alábbi koncertfelvétel 1984 december 1-én készült a Puskin Múzeum-ban (egyébként itt őrzik Richter hagyatékát), itt Marina Vorozhtsova (Dolzsikov tanítványa, lást a Parlando-ban megjelent interjút itt) volt Richter partnere – vagy fordítva…
Igen fontos hangfelvételről lévén szó még a rögzítés hangzásbeli hiányosságai is háttérbe szorulnak – legalábbis szerintem. Richter-ék felvételéről annyit talán érdemes előre bocsájtani, hogy sokkal “egyenesebben” játszák a művet, mint ahogy az ma szokásos – az egyenesen kifejezés konkrétan Tihamértől származik és én se tudnék jobbat, nagyon találó. Tény, hogy kevesebb a manír és a fakszni – azok a gesztusok, amelyeket évtizedek alatt megszoktunk e művel kapcsolatban
Az alábbi felvételen szintén Vorozhtsova és Richter szerepel, de itt már láthatjuk is őket – sajnos csak az első tétel elérhető – viszont a hangminőség is sokkal jobb. Mindenképp ki kell emelnem Marina Vorozhtsova fuvolajátékát mindkét felvételen, nem csak a világ egyik legjobb zongoristájának méltó partnere egy igen nehéz, komplex műben, de vélhetően nem állt rendelkezésre olyan minőségű fuvola, mint amilyenen általában ma előadják ezt a művet.
Az is érdekes, hogy Vorozhtsova és Richter együttműködése nem egyszeri alkalom volt, hanem több évtizeden át felléptek együtt – ez sem jellemező nagy zongoristák kamarazenei kalandjaira, főleg nem a fuvolával kapcsoltban, amikor is inkább egyszeri előfordulásról van szó. És talán nem felesleges rámutatni, hogy füleinket nem kell mindig nyugatnak fordítva tartani, néha lehet, sőt kell keleti irányba is figyelni, mert minden jel szerint ott is tudnak fuvolázni…
Ha jól dolgoztunk körülbelül most itt kéne tartanunk… mármint azokra a tanítványokra gondolok, akik most szeptemberben kezdték a fuvolázást…
Legalább is ez jutott eszembe Patrice Bocquillon darabjáról, amely 3 fuvolafejre készült. A Territoires önmagáért beszél címében és megszólalásában is – vélhetően területüket védő, egymással cívódó madarakról van szó. A darab irtó szellemes, meg kell mondjam nem tudok róla hogy létezne hasonló erre az összeállításra, és találtam egy nagyobb, térben elhelyezett együttesekre írt verziót is belőle. A lejegyzésére roppant kíváncsi lettem volna, de egy kottalapot sem találtam sajnos.
A darabot a Flute East Trio adja elő, tagjai: Hannah Park, Sojeong Son, Yu-Cheng Hsu.
Az nem úgy van, hogy csak úgy blogolunk, írjuk a bejegyzéseket és kész. Nagyon komoly technikai háttér kell hozzá és ha valakinek nincs webes ismerőse az eléggé ki van szolgáltatva a technikának. De a legjobb ha a magunk urai vagyunk ebben az ügyben – ahogy e sorok írója. Persze ennek az ingyenességnek ára van, amiért idegekkel és idővel fizetünk.
). No lám, nem véletlenül írtam be a pedagógus portfóliómba, hogy webes ismeretek – és NEM felhasználói ismeretek!
.jpg)
