the FluteBlog

Ha kimondom Manuel Wiesler (1955-2006) nevét nem hinném, hogy nálunk sokan felkapják a fejüket, pedig rövid élete ellenére generációjának egyik legkiemelkedőbb fuvolása volt. Már régóta be szerettem volna mutatni, de csak mostanában bukkan fel annyi anyag az interneten, hogy azt meg is tudom tenni.

A művésznő Brazíliában született osztrák és brazil szülőktől, fuvolázni már Európában tanult, Bécs után Párizsban, Alan Marion osztályában diplomázott, de csiszolta tudását Sir James Galway irányításával is. Fő tevékenységi területe Európa volt, azon belül is fiatalabb korában főleg a skandináv régió és Izland, de a későbbiekben Bécsben tartózkodott és dolgozott. Amennyire tudom a magyar fuvolázással nem volt semmilyen kapcsolatot. Nagyjából ennyit érdemes elmondani a lexikális adatok tekintetében. Hallgassuk inkább fuvolázását amely önmagáért beszél és minden aspektusát tekintetve kiemelkedő minőségű.

Rengeteg hanglemezt készített a BIS hanglemez cégnél szép tematikus rendben. Nekem például az orosz fuvolaművekből készült anyaga van meg, ahol Prokofiev, Amirov és Gyenyiszov műveit szólaltatja meg, de készített ilyen jellegű felvételt francia fuvolairodalomból is – például Moquet Pan szonátáját zenekari kísérettel játsza. A művésznő állítólag arról híres, hogy lemezfelvételen soha semmit nem játszottak kétszer és koncertfelvételeit sem hallgatta vissza soha. A nevéhez fűződik egy kiemelkedően érdekes projekt: 1982 szeptember 11 és 12 éjszakáján – azaz két éjszaka alatt – Reykjavík-ban 4 lemezanyagot rögzített, amelyen szólófuvolaművek hallhatóak. A lemezeken a fuvolairodalom szólóművei mellett a neki ajánlott – főleg északi szerzőktől származó műveket – rögzített. Ezek egyszerre jelentek meg és saját koncertjein árulta, osztogatta őket, hamar elfogytak. Az anyagokat sajnos nem ismerem, most  készülnek őket újra kiadni. Az eredeti felvételen nincs sem zajszűrés, sem equalizer-ezés, teljesen natúr fuvolahangot hallhatunk.

Manuel Wiesler nevével először egy BIS promo CD n találkoztam, az alábbi felvétel innen való. Marain Maris La folia variációit halljuk – Hans-Peter Schmitz a átiratában – de természetesen nem a teljes művet, hanem a variációk kivonatát, a témát ilyen módon a hangminta végén halljuk. Ha a művésznő játékát kéne jellemeznem – bár ez egy kicsit nehéz így, hogy élőben sohasem hallottam – azt mondanám, hogy hangszertechnikai tekintetben ösztönös, viszont koncepciójában teljesen tudatos személyiséget hallhatunk. Ha mást nem, ezt a felvételt – és az utolsót – mindenképp hallgassuk meg.

Van vele foglalkozó Facebook oldal is (innen való a fenti kép) érdemes rajta kicsit szétnézni – itt van például Jolivet Chant de Linos-a, de találunk a csatornán mesterkurzus részletet is.

Egy tv-felvétel, ahol egy északi szerző, Erland Koch Concertino Pastoral -jának részletét hallhatjuk:

Végül egy érdekesség: Casella ~ Sicilienne et Burlesque, op 23 – de kamarazenei változatban.

És egy ráadás… mert aki idáig eljutott e posztban jutalmat érdemel! Még is csak találtam magyar vonatkozást! Adina Izarra (1959), venezuelai zeneszerzőnő munkásságában kiemelkedő szerepet tölt be a fuvola (és a gitár is), az egyik Manuela Wieslernek ajánlott mű tőle származik. A “Pintangus Sulphuratus” (az 1987-es mű a királygébicsfélék családjába tartozó, jellegzetes kiáltású madárra utal) lényegében egy rendkívül kifejező és tartalmas egybekomponált fuvolaverseny, amelyet lemezfelvételen a Musica Vitae Kamarazenekar szólaltat meg a kolozsvári születésű Csaba Péter vezényletével. A mű az 1994-es madár tematikájú cd-n hallható, ahol a művésznő teljes lelki nyugalommal teszi egymás mellett Popp, Messiaen, Vivaldi, Kaija Saarijaho műveit – ez is nagyon ritka, szinte példa nélküli válogatás.

Bravissimo

Csalafinta dolog a halláspszihológia – ezt már néhányszor megtapasztaltam úgy, ahogy pár napja az autómban ülve, zenét hallgatva. Ahogy bekapcsoltam a rádiót az a-moll Partita második tétele ment műsoron és természetesen azonnal elkezdtem találgatni ki játszhatja. Ilyenkor a megformálás és a hangszín a fő nyomravezető, illetve az ha a konkrét felvételt már ismerem. Itt ez nem müködött, mert hallhatóan koncertfelvételről volt szó. Sok esetben eredményesen szoktam találgatni, de ez a felvétel kifogott rajtam. A hang alapján arra jutottam, hogy szinte biztos, hogy férfiről van szó, de a megformálás már keményebb dió volt. Voltak benne megszokott, de egyedi megoldások is, olyanok amelyek más fuvolakultúra hatását mutatták. Ki kellett zárnom a mai és régebbi nemzetközi un. nagy neveket is. A darab végére mindössze annyit tudtam összerakni, hogy a fuvolás férfi és, ha egyáltalán hazai (mert általam ismeretlen külföldi is lehetett volna) annyira fiatal, hogy nem ismerem, vagy olyan hazai fuvolás, aki külföldön tanult. El nem tudtam képzelni ki lehet, már csak azért is mert a nagyon profi előadás ban egy-egy apró bizonytalanság is feltűnt, ami arra utalt, hogy a fuvolás még is csak diákéveit töltheti.

Nos, a lekonferálásnál derült ki, hogy semmi esélyem sem volt: a fuvolás nem volt más, mint Bodoky Gergely, de 1994-ben!!! Annyiból tehát igazam lett, hogy férfi és külföld, mert Gergő ekkor már – azthiszem – müncheni tanulóéveit töltötte Paul Meisen osztályában, de az egyedi megoldások saját egyéniségét tükrözték. Mindenképp kiváló koncertfelvétel egy fiatalembertől, hallgassuk amíg elérhető!

Johann Sebastian Bach: a-moll partita BWV. 1013. (Bodoky Gergely – fuvola, Óbudai Társaskör, 1994. március 5.),