Kettős Mesterkurzus | BMC | 2019.április 27-28
Hamarosan kettős mesterkurzusra kerül sor a BMC-ben, ahol két magyar, de mégis nemzetközi művész osztja meg tapasztalatait és tudását a hazai és nemzetközi résztvevőkkel. Két régi kedves ismerősömről van szó (volt szerencsém őket anno picit tanítani is) – Dömötör Johannát (2012 óta a linzi Anton Bruckner Egyetem professzora) és Simon Dávidot (2018 márciusa óta a dél-koreai Kangnam University fuvola professzora) egy közös interjúban szólaltattam meg. Az interjú végén pedig a jelentkezéssel kapcsolatos információkat is megtalálhatjuk – még van néhány szabad hely, de a jelentkezés április 13-án zárul! (A jelentkezési információk a Papageno oldalán is megtalálhatóak itt).
Dömötör Johanna
- Dömötör Johannával már régóta ismerjük egymást, de erre kérlek egy kicsit mesélj arról, hogyan kerültél kapcsoltba a fuvolázással?
Dömötör Johanna: Körülbelül 6 éves voltam, amikor a két nővérem elkezdett fuvolázni, és nagyon el akartam őket kíserni fuvolaórára, nem akartam lemaradni semmiről amit csináltak. Egy nap aztán én is belefújtam a hangszerbe, akkor dőlt el hogy én is fuvolázni fogok. Ugyanígy történt ez a kis húgommal is, végül már mind a négyen fuvoláztunk.
- Felmerült, hogy a Zeneakadémia régi fuvola professzorának, Dömötör Lajosnak vagy a leszármazottja – mondanál erről valamit?
Dömötör Johanna: Ez még nem bizonyosodott be, de nem csodálkoznék… De a krefeldi szaxofon professzor, Dömötör László professzor úr és az édesapám családja között bizonyos rokoni kapcsolat fennállt.
- Ha jól tudom a Bartók Konzervatórium után lényegében külföldön tevékenykedtél. Kérlek mesélj arról, hogyan alakultak a pályád ezután és arról is kik voltak azok a fuvolások, akik meghatározóak voltak számodra!
Dömötör Johanna: A legelső és a legmeghatározóbb hatást Csetényi Gyula professzor úrtól kaptam. Ő támogatta, hogy tanulmányaimat a Bartók Konzi után Stuttgartban, Jean-Claude Gérard professzornál folytassam. A diplomámat Andrea Lieberknecht professzornőnél szereztem meg, végül a szólista diplomámat Davide Formisano professzornál kaptam meg. Utána a milánói Scalaban Zenekarában játszottam, néhány hónap múlva pedig a Bázeli Szimfonikus Zenekarának szólófuvolása lettem. 2012 óta a linzi Anton Bruckner Universität-en fuvola professzorként tanítok.
- Igaz, hogy német nyelvterületen Te vagy a legfiatalabb fuvola-professzornő?
Dömötör Johanna:2012ben – 26 éves koromban – ez igaz volt. Azóta eltelt hét év. Ki tudja…
- Nem ez a mesterkurzus lesz az első találkozásod a magyar fuvolásokkal. Milyen tapasztalataid voltak eddig az itthoni fuvolásokkal kapcsoltban?
Dömötör Johanna:Feltűnő számomra, hogy a magyar fuvolások technikai és zenei színvonala magas, ezért is szívesen látom hogyha magyar fiatalok felvételiznek az osztályomba, mert emelik a nívót.
- Egy mesterkurzuson vagy a főiskolán melyek a legfontosabb pontok a tanításodban?
Dömötör Johanna:A hangképzésre nagy súlyt fektetek, ezen a téren igen jó eredményeket értem el. Sokéves tapasztalatom során bebizonyosodott, hogy milyen nagy szerepe van a test különböző izmai feszültségének vagy lazításán való apró változtatásoknak. Ezek a kis különbségek, változtatások automatikuson a technikára is nagy hatással vannak.
- Egy kurzus-szituációban szerinted a fuvolajáték milyen aspektusait lehet eredményesen feldolgozni?
Dömötör Johanna: Egy kurzus egy jó tanárnál szinte mindig egy AHA-élmányt eredményez. A kurzus tanítványaival megoldásokat találunk a gyenge pontok korrigálására. Legtöbbször kiderül, hogy nem új, amit hallanak, csak kell nekik néha egy másik megközelítés.
- Milyen terveid vannak a jövőben?
Dömötör Johanna: Pillanatnyilag egy szóló cd felvételén dolgozom. Több mint a felét már felvettük és nem sokára megjelenik. A távolabbi terveim között szerepel egy könyv megírása, de ezzel kapcsolatban pillanatnyilag nem akarok elárulni semmit…
Simon Dávid
Simon Dáviddal már régen találkoztam utoljára.
- Arra kérlek, Dávid mutasd be kicsit – számomra is – a pályádat hiszen utoljára konzis korodban voltunk szorosabb kapcsolatban és felnőtt közben itthon egy olyan generáció , aki nem feltétlenül tud Rólad!
Simon Dávid: Akkor kezdjük az elején. Talán sose lettem volna zenész, ha nincs egy csodálatos és szigorú zeneiskolai tanárom, Kováts Krisztina. Majd a Bartók konziba kerültem Dr. Csetényi Gyulához, ekkor kezdett el kiforrni számomra egy hangideál. Utána négy évig Pesten maradtam még, a főiskolán, Szabó Antal osztályában. Az ott megszerzett technikai tudásért nagyon hálás vagyok. Elképesztő mennyiségű skálázás, etűdözés volt. Volt külön trillaskála vizsga is (ilyen pl. van még vajon?). A mai napig rendszeresen végig játszom az összes dúrt, mollt, egészhangú és kromatikus skálákat kiegészítve a szűkített, bővített akkordokkal, kis – és nagy tercmenettel. Ez tíz perc, de ez az alapja mindennek. Máris elkalandoztam, bocsánat!
De visszakanyarodva…az itthoni diplomám után felvettek a müncheni főiskolára Bajor Állami Ösztöndíjjal. Három évig tanultam a világhírű Adorján- házaspár irányítása alatt, közben beleszagoltam kicsit a barokk fuvolázásba is, amit már rég nem művelek, hasznát azonban a mai napig érzem. A tanulmányaim után még három évig maradtam kinn. Akadémiai állást nyertem a Müncheni Rádiózenekarnál és a Müncheni Szimfonikusoknál, majd a Passaui Opera szerződtetett tagja lettem. Innen tértem haza, amikor hat évvel ezelőtt próbajátékot nyertem a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába. Tavaly pedig Dél- Koreában kaptam egy megtisztelő lehetőséget, hogy a szöuli Kangnam Egyetem fuvola professzora legyek, ahol immáron a harmadik szemesztert “taposom” tanárként.
- Hosszú ideig tartózkodtál külföldön, az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul. Mik voltak azok a markáns hatások, esetleg személyek, akik hatottak Rád?
Simon Dávid: Sőt, ahogy említettem, jelenleg is külföldön vagyok, Koreában. A hat év Németország valóban nagy hatással volt rám. A legelemibb élmény talán az volt, hogy úgy éreztem, leveszik a vállamról a terhet. Ebben a pozitív szemléletű környezet nyilván fontos szerepet játszik, oldott hangulatban könnyebben sikerülnek a rázós állások is. A mai napig képes vagyok azonban hatalmas elvárásokat támasztani magammal és bárki mással szemben, ezzel aztán néha csak önmagát gátolja az ember. Másfelől a szakmai igényességről nem tudok lemondani. Ezerféle módon meg lehet szólaltatni egy hangot, de a képzetlen vagy igénytelen hangszerkezelést nem fogadom el se magamtól, se a növendékeimtől, ebben nincs komprumisszum. A hangnak van egy élete. Eleje, közepe, vége, hogy hova tart és azt fizikailag miként valósítom meg… ezeknek a tudatos kezelése az, amivel azt hiszem, több lettem ott. Szerintem egy szint felett a görcseink hátráltatnak leginkább. Például ha a vizsgán bejön a diákom és látom, hogy hófehérre van sápadva, miközben baromi tehetséges, akkor sokat tud segíteni egy kedves köszönés, egy biztató pillantás. Néha nem hisszük el, hogy milyen sokra vagyunk képesek és egyetlen korlátunk a fejünkben van. Ilyenkor a külső megerősítés szárnyakat adhat.
- Egyszer egy interjúban azt mondta (Papageno – 2017) , hogy a németeknél a zenekari képzés “mindent visz”. Erre felkaptam a fejem, mert a saját tapasztalatom is ez volt anno, amikor Németországban tartózkodtam. Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben? (Én ugyan is a német fuvolásképzés komoly hátulütőjének tartom, hogy ennyire egyirányú a szemlélet).
Simon Dávid: Egy Brahms szimfóniában az ellenszólamot második fúvósként bejátszani teljes szívből, de figyelve az intonációs és hangi környezetre, szerintem ez sokkal többet jelent, nemesebb feladat mint mondjuk a Carmen-fantáziát végig gurgulázni. Egyszerűen magasabb zenei értéke van. Nincs egyetlen fuvolista se, aki csak szólistaként meg tudna élni, ugyanakkor a szólisztikus feladatok nyilván nagy motivációs erővel bírnak. A zenekari zenélés egy szakma, meg kell tanulni, a képzés részének kell lennie. Németországban van a legtöbb zenekar, biztos egzisztenciát jelent egy állás, szóval érthető a célirányos képzés. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellett volna a legnehezebb darabokkal ugyanúgy kiállnunk, de jellemző az a szemlélet, hogy amíg nincs állásod, nincs útleveled.
Ami érdekes, hogy a németeknél jóformán nincs konzi. Bekerülnek a fősulira csetlő-botló fuvolistaként, viszont a profi és nagyon tudatosan felépített szakmai felkészítésnek köszönhetően aztán óriásit fejlődnek, és akár öt év múlva már van egy szuper állásuk. Hogy ez egész pontosan miért van, csak ötleteim vannak, biztosan nem sikerült megfejtenem. Viszont nyilván van egy kontinuitása a dolgoknak. Megvannak a lépcsőfokok: zenekari állások minden héten közös órán, pikoló óra, próbajáték- szimulációk, aztán a zenekari akadémiák, praktikumok rendszere segíti a minél könnyebb és gyorsabb tanulást és beilleszkedést.
- Magyarországi tanulmányaig óta eltelt több, mint két évtized. Hogyan látod a magyar fuvolázás helyzetét akkor és most nemzetközi mércével mérve?
Simon Dávid: Mármint a konzis tanulmányaim kezdete óta telt el pont húsz év. Nyilván nem nekem kell 34 évesen a magyar fuvolázást kiértékelnem, nálam sokkal nagyobb karriert befutott emberek megteszik ezt.
Az elmondható, hogy komoly német zenekarokban játszanak magyar fuvolisták, és jóformán alig hallani itthon róluk, ezt egy kicsit sajnálom, mert remek hangszeresekről van szó, akiktől tanulhatnak a fiatalok, akik példaképek lehetnek.
Bár nem vagyok nagy híve, de a nagy versenyeken is rendre van magyar fuvolás a döntőkben, szóval nem állunk ilyen téren rosszul.
Zenészként nem kell sehol magyarként szégyenkeznünk, a múltunk és a jelenünk is magabiztosságra kell, hogy okot adjon, ez biztos. Ugyanakkor szerintem magyar fuvolaiskola tulajdonképpen nem létezik. Ez nem feltétlen hátrány, de nincs egy olyan egyértelmű szemlélet, mint mondjuk a franciáknál vagy a németeknél. Nálunk talán a magas technikai követelmények a leginkább általánosnak mondhatóak. A világ lassan minden részén vannak elképesztően jó fuvolások, a legmagasabb szinten pedig legyünk őszinték, nincs sok magyar. Pár napja voltam például Szöulban Denis Bouriakov koncertjén, ami után egy óráig úgy éreztem, hogy akár el is adhatom a fuvolámat, mert ezek a kvalitások elérhetetlenek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lenne egy rakás remek magyar fuvolista, sőt, elképesztő, mennyien tudnak ma már jól játszani, sokak azonban még így se tudnak megélni belőle. Amit hiányolok Magyarországról, az a kitekintés, kicsit belügy, ami nálunk történik. Ezért is örülök, hogy hamarosan Budapesten tart kurzust Dömötör Johanna, egy kiváló magyar fuvolista, és megtisztelő, hogy én is részese lehetek a projektnek.
Az esemény támogatójaó: YAMAHA Music Branch Europe, Ausztria
AZ esmény linkje a BMC honlapján (amely a kéek forrása is): https://bmc.hu/programok/doemoetoer-johanna-es-simon-david-mesterkurzusanak-zarokoncertje
Ez a felvételtöredék, amely Jean-Pierre Rampal első magyarországi koncertjéről való. Nem volt könnyű kideríteni mikor volt a koncert, többeket is megkérdeztem, végül Kovács Lóránt adta meg a választ, sőt azt is, hogy Szűcs Lóránt volt a művész zongorista partnere. Ez nyilvánvalóan nem lehet a teljes anyag, egyrészt túl rövid (mindössze 24 perc) más részt – úgy tudom – többek között a Poulenc szonátát is játszotta akkor. A felvétel historikus jelentőségét aligha lehet eléggé hangsúlyozni és rövidsége dacára rendkívül becses, ugyan is néhány nagyon fontos művet fogunk hallani. Még annyit tennék hozzá az anektodázás kedvéért, hogy egyesek tudni vélik (a közlő Elek Tihamér volt) hogy, Rampal nyaralásból érkezett Budapestre (Korzikáról…?), úgy, hogy előtte nem járt Párizsban és a Poulenc szonáta zongoraszólamát nem hozta magával – természetesen örült hajsza indult a stimmért, mert akkor még nálunk ez a darab nem volt annyira ismert, kotta is alig volt belőle…